Rólunk

A Gepárd SE egy olyan sportközösség, mely amatőr, de nagyon lelkes futókból áll. Nyitottak vagyunk, és várjuk mindazok csatlakozását, akik nem kimondottan verseny(ek)re készülnek, viszont szívesen mozognak a szabadban egy vidám csapatban.
Hetente két alkalommal (hétfő és szerda) tervezzünk az edzéseket.
Kedveljük a lassú, beszélgetős futást, nem kizárólag azért, mert közben lehet pletyózni, hanem főként azért, mert nem terheli meg a szívet és a vérkeringést. Nemcsak futunk, hanem vigyázunk és odafigyelünk egymásra!

SPORTKÖZÖSSÉG-VEZETŐ MOTIVÁCIÓJA

Sohasem szerettem futni... aztán a barátnőm unszolására elmentem a futópályára és egy rövid idő után - ahogy ráéreztem a futás ízére, a közben érzett szabadságra - függő lettem. Nem vagyok egy versenyző alkat, az orvosok szerint gyenge fizikummal rendelkezem, de megtaláltam azt a tempót és távot, ami nekem jól esik és edzésben tart. 2018. évben találkoztam a Koraszülött Futás felhívásával és elhatároztam, hogy szerzek magam köré egy olyan csapatot, akivel leküzdöm a 60 km-es távot. A csapattagokat mindössze 2 óra alatt toboroztam össze, főként olyan emberekből, akik eddig még sosem futottak (ez nem volt tudatos). Közösen edzettünk illetve "számon kértük" egymást, hogy ki mennyit futott. A távot sikeresen teljesítettük, azóta is együtt a csapat. A legszívmelengetőbb az egészben, hogy olyan emberek kezdtek sportolni és tértek át az egészséges életmódra, akik életükben sosem mozogtak, továbbá a csapat létszáma folyamatosan bővül. Kollégák, barátok keresnek meg, hogy csatlakozhatnak e hozzánk, futhatunk e együtt. Kérésükre regisztrálok most a sportoljma.hu honlapra, hiszen számukra 'csapatkapitány' lettem.
A futás előtt korábban rendszeresen aerobic-oztam, jelenleg is jógázom és pilates-ezem. Jót tesz a futás utáni nyújtózkodás!

Közzöség alapadatai

Sportág

Futás

Helyszín

Zalaegerszeg

Legutóbbi képek a sportközösségből