Magazin

Blog

5 ok, amiért nyaralás alatt is érdemes futni!

Küszöbön a tanév vége, beindult a vizsgaidőszak, egyre hézagosabbak az iroda asztalainál található helyek, egyszóval nyakunkon a nyár! Az előszezon előnyeit kihasználva én már túl vagyok a nyaraláson, és a kikapcsolódás, pihenés mellett most először kapott helyet a sport is.

Amikor az utazás előtt egy nappal elkezdtem a pakolást, még elő sem bányásztam a bikinimet a szekrény mélyéről, de a futócipőm már bent lapult a bőröndben. Nem is tudom, mit vártam jobban, a fürdést a tengerben, vagy a futást a tengerparton. Most már biztos vagyok abban, hogy megfertőződtem a futással, hiszen míg a tavalyi nyaralás alkalmával a finom ételeké, egész napos strandolásé, és a lustálkodásé volt a főszerep, idén először épült be a sport is a pihenésbe.

A mozgásnak hála sokkal több emlékkel gazdagodtam, így szeretnélek titeket is arra biztatni, hogy ha van rá módotok, tegyétek be a futócipőt is a poggyászba! Az alábbi öt pontban foglaltam össze, szerintem miért érdemes a nyaralás alatt is futni:

1.A sportolás hozzásegít a teljes kikapcsolódáshoz

Végre több száz, vagy ezer kilométerrel a hátunk mögött hagyjuk a munkát, a munkahelyi problémákat, a stresszt, és átadhatjuk magunkat a lazításnak. A természetben való futás a szabadság érzését nyújtja, a mozgás közben pedig testünk vígan termeli a boldogsághormonokat. Egy laza kocogás a nyaralás első estéjén máris feledtetni tudja a gondokat, és jókora löketet ad a semmittevés tökéletes élvezetének, a nyugodt alvás ráadásul garantált! :) Az extra barnulásról nem is beszélve!

2.Fedezd fel a környezeted más szemmel!

Nyaralni általában szép helyre megyünk, hegyek közé, tenger mellé, nagyvárosba, vidékre. Egy biztos, az egész

 évben tervezgetett szabadságunkat nem szeretnénk kellemetlen környezetben eltölteni. Mivel a nyárhoz egyértelműen hőség, és nagy meleg társul, ezért érdemes a kora reggeli, vagy esti órákat kihasználni, ekkor a napközben körbejárt helyek egész más színekben pompáznak. Tengerparton futni, és közben csodálni a káprázatos naplementét, ezt mindenkinek ki kéne próbálni! Plusz motiváció, amikor elkapod a nyugágyon terpeszkedő turisták irigylő pillantásait...

3. Ha van edzésterved, nem kell kihagynod egy hetet

Jócskán beindult a versenyszezon, minden hétvégén országszerte legalább 10-15 futóverseny közül lehet válogatni. Mindegy, mi a cél, 10 km július közepén, vagy egy őszi félmaraton, a felkészülést időben el kell kezdeni. Több futó használ ezért jól követhető, szigorú, vagy kissé lazább edzéstervet, melyet nem szívesen szakít félbe. Úgyhogy a vakáció sem lehet kifogás! Ha a tervből egy edzés kimarad, az még nem jelenti a világ végét, de nem érdemes többet elhalasztani, mert ennek kárát a kiválasztott versenyen úgyis érezni fogod!

4. Közös program a családdal, barátokkal

Őszintén szólva kissé kételkedve nyugtáztam férjem futásra vonatkozó kezdeti lelkesedését: elcsomagolta sportcipőjét, és kijelentette, hogy csatlakozik hozzám, amikor futni megyek. És tényleg! Több éve nem futott, de végig tartotta az én kis kocogó tempómat. Igazán romantikus esti programlehetőség. :) Ha barátokkal utazol el, érdemes náluk is bepróbálkoznod, mert amellett, hogy jól szórakoztok, együtt vagytok, és sportoltok, ezzel még az esti vacsit is lemozogjátok!

5. Kóstold meg nyugodtan a helyi ételkülönlegességeket!

Hiszen ha elmész futni, legalább egy részét azonnal el tudod tüntetni. Persze nem mindegy, hogy milyen specialitást próbálsz ki, és mennyit eszel belőle... A házi készítésű, cukorszirupban tocsogó baklavából szerintem már egyetlen falattól is híztam egy kilót... De így, nap végén még motiváltabban indult a kalóriák égetése.

Mielőtt összekészítenéd a futócuccaidat a nyaralásra, olvasd el Gábor cikkét arról, hogy mire érdemes figyelni a nagy melegben!

Ha további tanácsra lenne szükséged, kérdésed van a futással kapcsolatban, vagy szívesen találkoznál blogíróinkkal, szeretettel várunk június 24-én a Velence Korzón, I. Blogíró-olvasó találkozónkon. Bővebb információért és regisztrációért ide kattints!

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)