Magazin

Blog

5 túratipp tömegek nélkül

Kirándulni hív a természet. A zöldülő erdő, a friss levegő és a madárdalok mind-mind kirándulásra, túrázásra ösztönöznek. Korábbi írásunkban adtunk néhány tippet hogyan, miért és hol kerüljük el a tömegeket. Ezúttal újabb 5 túraútvonalat ajánlunk, amik talán kevésbé népszerűek, talán kevésbé látványosak is, de garantáltan élvezetes kirándulást kínálnak.

Nagy-Galla

Szob és Márianosztra közti utat keresztezi a kék sáv jelzés, azon kell elindulni keleti irányba. Az út mellett tudunk parkolni illetve tömegközlekedéssel is megközelíthető Ódamásd-Malomvölgy megálló, ami kiindulópontunk lehet. 

Egy régi vasút vonalán, a patak mellett a kék jelzésen haladunk. Mikor utoljára voltunk, lépteink zajától a patak partjáról őzek és szarvasok szaladtak riadtan az sűrűbb erdő irányába. Ennyi állatot még egyik kirándulásunk alkalmával sem láttunk, de mire felocsúdtunk az élménytől, addigra mindig továbbálltak. De így is csuda egy érzés.

Mikor egy olyan elágazáshoz érünk, ahol több jelzés is összefut, mi a kék háromszög jelzést követve induljunk fel a csúcsra. A Nagy-Gallára (479m) felvezető út meglehetősen meredek, de szerencsére nem túl hosszú. Itt jó hasznát vehetjük egy túrabotnak, ami megkönnyíti a meredek hegyoldalban való haladásunkat. 

Mikor felérünk a talpalatnyi csúcsra, hát elakad a lélegzetünk és nemcsak a mögöttünk álló kaptató miatt. Bámulatos kilátás fogad. 

Hosszasan el lehet itt üldögélni a Nagy-Galla tetején és töltődni a látvánnyal

Hosszasan el lehet itt üldögélni és csak szívni magunkba a hegyek, dombok, erdők, a kanyargó Duna és a megbújó Ipoly-völgy látványát. Távcsővel még messzebb kémlelhetjük a tájat, de ha szerencsénk van, útközben az állatokat is jobban megfigyelhetjük. 

Lefele már gyorsabban megy az út, de a körülölelő fák látványa és a csúszós, köves út lassításra kényszeríthet. A túrabot itt is hasznos túratárs. Az idilli Galla-mezőre érünk, ahonnan visszatekinthetünk a magasodó Nagy-Gallára. A visszaúton nem hagyjuk ki a Vasutas-forrást, ahol megtölthetjük kulacsainkat. A Misa-réten áthaladva búcsúzunk a gyönyörű Börzsönytől és visszatérünk kiindulási pontunkra. 

Kb.9-10 km-es túra, egy-egy rövid szakaszon emelkedővel vagy meredek lejtővel, de összességében jól járható út, lélegzetelállító kilátással. 

Borsosberény - Makkos kastély

Borsosberény vasúti megálló lehet túránk kiindulópontja. Itt autóval érkezve is meg tudunk állni és mivel a falu szélén van, jelenlétünkkel egyáltalán nem zavarjuk a helyieket. Vonattal Budapest felől váci átszállással jutunk el ide kb. 1 óra utazás után. 

A zöld kereszt jelzésen indulunk el. Egy réten vagy elhagyott legelőn áthaladva, majd jobbra fordulva érjük el hamarosan az erdőt. Már ébredezik az erdő, napról-napra egyre zöldebb a minket körülvevő erdő és aljnövényzet. Kb. 3 kilométer után jobbról becsatlakozik a kerékpárosoknak kijelölt túraút és innen jól járható, széles kocsiúton folytatódik az utunk. Újabb egy km után elérjük a Derék-patakot. 

Utunkat mindenfelé medvehagyma kíséri március közepétől kb. április végéig, erős illatát már messzebbről érezhetjük. Praktikus, ha van nálunk egy kis kompakt, összehajtható hátizsák, amit most előhúzhatunk a zsebünkből és kezdhetjük is a gyűjtést. Jó, ha tudjuk, hogy fejenként saját felhasználásra 2kg medvehagyma szedhető.

Medvehagyma mező

A pataktól tovább haladunk a zöld kereszt jelzésen és hamarosan bal kéz felől, az útról letérve  a fák között meglelhetjük a Makkos-kastélyt. A '90-es években még vadászkastélyként használták és a helyiek kedvelt piknikező helye volt. Az 1880-ban épült, valaha szebb időket megélt kastély most magára hagyott, elhanyagolt, lezárt állapotában kísértetkastélyként áll gyönyörű környezetében, ahol a burjánzó növényzet kezdi visszafoglalni a területet. 

A túra oda-vissza kb. 10-12 km, attól függően, mennyit bóklászunk a patak parton és mennyit sétálunk medvehagymát gyűjtve. Jelentős szintváltozás nincsen a túrán, könnyen, jól járható útvonal. Ugyanakkor a hagyományos babakocsi helyett inkább a hordózóval való túrázást ajánljuk. 

Magyarkút - Lokó-pihenő

Magyarkút Irma-forrás a kiindulási pontunk, ahol kialakított parkoló van, de a vasútállomás sincs messze, ha vonattal érkeztek.  

Sokan a Kéktúrát teljesítik és itt az Irma-forrásnál, illetve később a Lokó-pihenőnél is pecsételnek a Kéktúra igazolófüzetbe. Ezért érdemes korán érkezni, mert az Irma-forrás környéke népszerű kiindulópont illetve télen igazi kikapcsolódást nyújtó szabadidőparkot, játszóteret létesítettek itt. 

Az Irma-forrástól Lokó-pihenőig a kék sáv jelzést kell követni. Az út szinte végig emelkedik, de átlagos erőnléttel kényelmesen teljesíthető. A pihenőnél elénk táruló kilátás pedig megéri a fáradtságot is. 

A kilátás mesés - távolban a Dunakanyar és Visegrád 

A Lokó-pihenőtől, mint sokan teszik, vissza is lehet térni ugyanazon az útvonalon Magyarkútra. Így kb. 8-9 km a túránk. Ha tovább haladunk a Kéken, jutalmul ereszkedik utunk lefelé a Morgó-patakig. A vasútat és a patakot keresztezve tovább mehetünk a kéken Nógrád felé, innen a vár kb. 2,5 km.

Ha a kék kereszten Szokolya felé fordulunk, majd nem sokkal később már a piros kereszt jelzést követjük és így térünk vissza a piros sáv jelzésen Magyarkútra, akkor a teljes túránk 14 km hosszú. 

Az útvonal mesés. Alulról megkerüli a Nagy-kő hegyet, a Lokó-pihenőt. Elégedettséggel tölthet el minket látni, hogy hol is jártunk.


Pécel - az itt felejtett múlt nyomában: elhagyott katonai rádióbázis 

Már régóta furdalt a kíváncsiság, mikor azt hallottam, hogy Pécelen van egy elhagyatott, szovjet katonai rádiós bázis. Egy kis itt felejtett történelem Pécel határában.

A Kodály Zoltán utca végén fordulunk be az erdőbe és a sárga jelzést követve kapaszkodunk lassan felfelé. A sárga jelzésről balra kanyarodunk a piros keresztre. Meredek emelkedő, aztán lejtő, újabb emelkedő...mint egy hullámvasúton, a szintekkel kell küzdeni egy kicsit. Az út széles szekérútba torkollik, ami már a piros sávjelzést követve kivezet a szántóföldekhez, a 343 m magas Bajtemetésre. 

A domb neve a legenda szerint egy Baj nevű fiatal kondás fiúnak állít emléket, semmi köze a hidegháborús emlékekhez. A szántóföldeknél balra fordulunk és rövid séta után már el is érjük a katonai bázis útját.

Jól látszik, hogy a korábban szögesdróttal körülvett bázison még a közvilágítást is kiépítették. Látszanak a kerítés elemei és a villanyoszlopok is, mint ahogy a bázisépület alapjai is. Egy, a '70-es években épített 16 méteres geodéziai torony is magasodik a bázison. Sajnos nem lehet felmászni lépcső, létra hiányában, pedig biztosan pazar lenne a kilátás a Gödöllői-dombságra és messzi távolba is. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy miért nincs turisztikailag hasznosítva és miért hagyják az enyészetnek és a romboló kezeknek?!

A dombokba vájt fedezékek állítólag teherautókra szerelt, rádiós, kommunikációs egységek fedezékéül szolgáltak. Nekem a legizgalmasabb a bunker volt. Ez a domb belsejében levő "épület" szellőzőrendszerrel, betonelemekkel kiépített. Ma már kifosztott, megrongált, de történelmet őriznek a falai. Ha bemerészkedünk, jó, ha van nálunk fejlámpa vagy zseblámpa.

A felette terülő dombról szép kilátás van a Gödöllői-dombságra, de beazonosítható Normafa, János-hegy, a Pilis, a Börzsöny és a Mátra vonulatai is. Mindig meglepnek és lenyűgöznek a Pécelt körülölelő erdők. Szeretném, ha minél több maradna meg belőlük minél tovább.

A túra oda-vissza kb. 8 km. Az elején nehezebb szintekkel, de egyébként bárki számára teljesíthető. Babakocsival nem ajánlom. 

Túratipp Pécel határában: az itt felejtett történelem nyomai

Csömöri Körtúra egy szakasza

A 21 km-es Csömöri Körtúra Budapest határában, könnyen megközelíthető, több részletben is teljesíthető kellemes túraútvonal. Nem a klasszikus erdei, hegyre fel, völgybe le kirándulás, a településre is többször bemegy a sétaút....de élvezetes és természetközeli, mesés helyeket is bemutat. Ennek egy a település nagy részét elkerülő szakaszát javaslom. 

Sétánkat a Középhegyi utca végéhez közeledve kezdjük meg és speciális, itt alkalmazott kék színű, gyalogos túrára utaló jelzést követünk. A település határában lovastanyák és hatalmas birtokok mellett visz el az utunk. Jól kitáblázott az útvonal, így az első kereszteződésnél a Horgásztó felé fordulunk. 

Hamarosan elhagyjuk a házakat, birtokokat és jobbról a távolban a Visegrádi-hegység vonulatai tűnnek fel. Budapest irányába haladunk, ezt az M0-s egyre erősödő hangja is igazolja. A Körtúrát többször keresztező, végig kísérő Csömöri-patakhoz érünk. Ez Csömör legmélyebb pontja. A Kerepes-Kistarcsa-Csömör határában eredő kis patak folytatja útját Fót felé, majd kisebb-nagyobb kanyarok után a Szilas-patakba torkollik, majd a Dunába folyik bele. Folytatva utunkat Hármashatárhoz érünk: Csömör, Rákospalota, Fót határa. Innen akár folytathatjuk utunkat Újpalota felé is, átkelve az M0-s felett. 

Balra kanyarodva utunk egy mesés természetvédelmi területhez közelít. Itt található egy ősláp és az Öreg-tó is. Madarak, békák, bogarak hallatják a hangjukat, suttognak a fák, a bokrok, a tó partján a nádak. Mesés rész. Egy érintetlen terület nem messze a településtől és nem messze az autópályától. Remélem ilyen természetes és védett marad sokáig.

Itt a kis réten piknikpokrócunkat leterítve megpihenhetünk, ügyelve arra, hogy ne hagyjunk nyomot a természetben. 

A Csömöri Horgásztó kellemes kikapcsolódást nyújt

Ha továbbhaladunk keresztezve a Laki-bekötő utat,  a Körtúra közismert állomásához érünk, a Csömöri Horgásztóhoz. Ez az ajánlott túraútvonalunk egyetlen kritikus pontja, itt tömeg is kialakulhat. Emiatt időzítsünk úgy, hogy késő délután érkezzünk ide, mikor a kirándulók, piknikezők nagy része már hazaindul. 

Gyönyörű a naplemente is a tó partján. 

Az útvonal könnyen teljesíthető, kb. 12-14 km-es szakasz. Néhány helyen homokos a talaj, ezért babakocsival nehezebb a haladás. 

 

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)