500 Jump biztonsági kengyel
Ennek a terméknek az áruházakba érkezésével egy régi álmunk vált valóra, saját márkájú biztonsági kengyelt ugyanis már évek óta szerettünk volna fejleszteni. Ez most megvalósult, és az eddigi visszajelzések alapján ismét egy nagyon jó ár-érték arányú, minőségi termék került a polcokra, melyre büszkék lehetünk. Francia munkalovasok a gyártást megelőző tesztek során nagyon pozitívan nyilatkoztak róla. Fémmagjának köszönhetően kellően nehéz, súlyelosztása éppen optimális, nem bántja a kengyelszíjat, könnyen kinyílik és gumírozott recés talprésze az összes új generációs talppal rendelkező Fouganza lovas lábbeli talprészével kompatibilis. Először csak fekete, megfelelő érdeklődés esetén további két színben válik majd elérhetővé.

Négyévszakos szilikonos leggings
A leggingsek térhódítása minket is utolért. Egyre népszerűbbek lettek a piacon az utóbbi időben, ezért úgy döntöttünk, hogy a jól bevált nyári modellek mellé további termékekkel lepünk meg Titeket, melyek azonban már a négyévszakos családba fognak tartozni. Elsőként a sötétkék fullszilikonos modellünkkel ismerkedhettek meg, amely már elérhető áruházainkban és online. Ezt követi majd ugyanennek a modellnek a halványlila változata várhatóan május környékén. Mindkettő nagyon ütősnek ígérkezik. Szabásuk kellően kiemeli az alakot, ugyanakkor második bőrként elmondhatatlanul kényelmes darabok, melyeket hatalmas telefonzsebbel láttunk el igényeiteknek megfelelően.

500-as női mellény rosegold zipzárral
Mellényválasztékunkat is bővítettük egy kicsit, mert tudjuk, hogy mennyire szeretitek őket. Ez az új modell kellően vastag, belső zsebbel ellátott, a megfelelő helyeken rugalmas és maximálisan követi a lovas minden mozdulatát, ahol kell, ott pedig extra szellőzést biztosít. Kiválóan megfogja a szelet, ezáltal tökéletes hőérzetet biztosít a hűvös tavaszi reggeleken és estéken, amikor különösen könnyű megfázni. Nem utolsó sorban pedig megakad rajta a tekintet a karcsúsított szabásvonalnak és a rosegold cipzárnak köszönhetően. A fekete-rosegold mellett elérhető éjkék színben, és természetesen gyermek méretben is, melynek warm változata már most kimondottan népszerű.

Új lábvédők
A lábvédő család idén több új termékkel is gazdagodik majd. Először is a már jól megszokott no turn pataharang fog cserélődni egy vélhetően sokkal kényelmesebb és praktikusabb új verzióra, majd ezt követi a saját márkás szőrmés változat is, fekete és fehér színben, melyre már sokan vártatok. Ín és bokavédőből idén újdonságként először szintén a szőrmés modell érkezik előbb barna, egy későbbi időpontban pedig fekete színben, majd pedig a már megszokott alap fekete nyitott modellnek egy felturbózott mesh változata, mely sokkal nagyobb kényelmet ígér. Emellett gondoltunk a díjlovasokra is, számukra a szőrmés pataharanghoz megfelelő fekete és fehér szőrmés lábvédő is elérhető lesz ettől az évtől.

Fougafly rovarriasztó
Rovarriasztó tekintetében is hiánypótló termékek érkeznek hamarosan, hiszen a már évek óta közkedvelt és bizonyított saját márkás lóápoló termékeink mellé elkészültek a Fougafly névre keresztelt saját fejlesztésű rovarriasztóink is. Amire számíthattok majd nemsokára: kellemes illat, praktikus kiszerelés, környezetbarát összetevők, kedvező ár és hatékony védelem, ahogy azt a többi lóápoló termékünk esetében is megszokhattátok. Bízunk benne, hogy ezeket is ugyanannyira fogjátok szeretni.
Új nyeregalátétek
Az idén saját választékkal debütáló rendkívül igényesre sikerült díjlovas választékunk első termékei, háromféle színű új nyeregalátét már elérhető, természetesen mindegyikhez lesz majd színben hozzá passzoló fásli és fülvédő is. Az ugrók számára pedig a 900 jump mesh nyeregalátétek biztosítanak tökéletes kényelmet az ugrások felett, fekete és sötétkék színekben - a többi ugró termék érkezéséig.

Díjlovas 900-as nadrág
Telibőrös vagy teliszilokonos, díjlovaglásra alkalmas lovaglónadrágjaink eddig is voltak, azonban a klasszik, magasított derékrésszel ellátott, kimondottan erre a szakágra tervezett első modellünk csak most vált elérhetővé, egyelőre háromféle színben fog érkezni Budaörsre, illetve online lehet majd rendelni. Kiválóan alkalmas a mindennapi használatra, legyen szó munkalovaglásról, vagy versenyen való részvételről. A minőség és az elegancia találkozása a meglepően visszafogott árral, remélhetőleg Titeket is elvarázsol majd.

A termékek az áruházakba folyamatosan érkeznek, és ezzel párhuzamosan kerülnek fel a honlapra. További, valamint az ősszel érkező újdonságainkról is folyamatosan beszámolunk majd a Fouganza - A lovas mindennapokért Facebook oldalunkon. Kövessetek minket!
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)