Vannak, akik ezt az élményt a legnagyobb tömeget megmozgató eseményeken, a versenyeken élik meg. A másik lehetőséget a futóközösségek biztosítják. A versenyeken a nevezési díjért cserébe életre szóló élményekkel gazdagodnak a résztvevők. Mit tudnak nyújtani az egyre több helyen működő futóközösségek?
A kezdetek
Mivel még soha nem csináltam ehhez hasonlót, ezért időt kellett adnom magamnak, hogy belevágjak a kalandba. Ez a nap pedig, három hónappal az érkezésem után, 2017. augusztus elsején jött el. Ekkor indult el "hódító" útjára a Futrinka utca Futóközösség a soroksári Decathlon áruházban. Az első alkalommal az áruház vezetése is megtisztelt jelenlétével. Kilencen indultunk el a most már klasszikusnak számító 3,5 Km-es körre.
A névválasztás üzenete
Sokak számára még kellemes emlékeket idéz a Futrinka utca cím.
Egy bábjáték nevét viseli, amelynek fő mondanivalója az volt, hogy az együtt megélt örömök mennyire fontosak és néha még sokkal értékesebbek is lehetnek, mint az egyénileg megélt élmények. Fontosnak tartottam, hogy a program a futás után se érjen véget.
Az új tagoknak, egy magam által készített emléklappal adtam meg az alaphangulatot arra, hogy ne "csak" egy futásról legyen szó, hanem egyben egy élményről is. Futás után szinte senki sem rohan haza, hanem egy kis nasi és tea, vagy iso mellett adunk időt arra, hogy jobban megismerjük egymást.
Magyar népmese formájában, szájról-szájra terjedt a hírünk, míg szép lassan beszivárogtunk a köztudatba. Egyre többen látogattak el közénk. A közösség adta lehetőségnek köszönhetően sokan jutottak el oda, hogy már célokért és a fejlődésért futnak. Az alapvető koncepció továbbra is az maradt, hogy örömünket leljük egymásban és persze a futásban.
Akik figyelemmel kísérték eddigi életünket, illetve az írásaimat, azoknak nem számít újdonságnak, hogy két évvel ezelőtt napvilágot látott egy cikk Variációk egy témára címmel, amiben a Futóközösség erejéről írtam.
Futrinka utca 100
2018. július 23-án, egy kis ünneplésre készült a Futrinka utca. A soroksári áruház vezetése lehetővé tette, hogy a 100. alkalmat egy rendezvény keretén belül tegyük emlékezetessé. Hetvenen indultunk el a kedd esti örömfutásra! Sorainkban tudhattuk az 1980-as Olimpia bajnokát, Foltán Lászlót, és a maratonfutó legendát, Szekeres Ferencet. A Nojata és barátai zenekar élő zenéjével gondoskodott a hangulatról. Külön öröm számomra, hogy a lányom is emelni tudta az est színvonalát a hegedűjátékával. Kollégáim pedig egy bográcsnyi ételbe tették bele a szívüket és a lelküket.
A 2018-as év krónikájához tartozik még egy kis siker: 14 napig, "ország-világ" láthatta az óriásplakátokon a Futrinka utca néhány tagját, a Decathlon őszi kollekciójában pompázva.
A 2019-es évet egy újdonsággal nyitottam meg. Péntek délutánonként a kezdőket és újrakezdőket fogadtam. Egyre nagyobb sikere lett a kezdeményezésnek, így sok új futni vágyóval ismerkedhettünk meg. Néhányan már a kedd esti futás törzstagjai közé tartoznak azóta.
Nagy örömmel osztom meg néhányuk gondolatait:
Ildi: "Egyszer, úgy 19 éve elmentem a férjemmel futni. Kábé 1 kili volt. Másnapra kemény izomlázam lett. De én kemény csaj vagyok, gondoltam, és másnap megint eljött velem kábé 1 kilire. Utána való nap nem tudtam lejönni az emeletről sem. Kapaszkodtam falba-korlátba, mint egy mozgássérült. Na, akkor eldöntöttem, fusson akinek két anyja van. A 3. gyermekem születése után nehezen ugyan, de lementek a fölösleges kilók, és mivel sikeres voltam a fogyásban, eldöntöttem, sportolni is kéne valamit. A ninjutsu lett az én sportom. Szuper edzőmnek és a közösségnek köszönhetően megerősödtem, és futni kezdtem. Ekkor megkerestem Leát, akiről tudtam, hogy fut (gyerekeink ovistársak voltak, innen ismerem). 2018. december 18. volt az első futásom a Futrinka utcában. Eleinte nem találtam a helyem, nem ismertem senkit sem. De lassan lettek kedvenc beszélgetőpartnereim köztetek, akiket imádok. Mivel folyton csacsogok, nekem fontos, hogy jó társaságban legyek. Ez a nagyszerű tárasaság az oka, amiért én minden kedden lemegyek, amikor csak tudok, a Futrinka utcába."
Meli: "Amikor találkoztam Józsival Abaligeten, akkor már futottam, de nem igazán tudtam, hogy kéne, jó-e amit csinálok. Ott mesélt nekem a futóközösségéről. Az elején furcsa volt, hogy másokkal futok, mert előtte egyedül mentem mindenhova. Aztán ott ragadtam. A Berlini Félmaraton valódi örömfutás lett. Aztán mást hozott az élet. Sok munkát, betegségeket. Így kicsit távolabb kerültem a csapattól, ahol közben történnek változások, de ez az a hely, ahová bárki, bármikor "visszatérhet". Ami nekem a legfontosabb, hogy nincsenek elvárások, pont úgy vagy jó, ahogy vagy. Ha jövök, örültök, és annyit és olyan tempóban futok, amennyit akarok. Ebben a csapatban egyáltalán nem érzem cikinek, ha én egy kört kocogok, mire a másik már kettőt. Odafigyelünk egymásra, és ez jó."
Janika: "Én soha nem szerettem futni, de Ildi annyit mesélt a futásairól, hogy úgy másfél éve egyszer csak felmerült a gondolat, hogy ki kéne próbálni. A gondolatot tett követte, mondjuk egy kicsit furcsán nézett rám, hogy pont én akarok futni, aki azelőtt sose, de aztán Leával összehoztuk az első két kilit, és másnap már nálatok kötöttem ki. Az első nehézségek után lassan kezdtek helyére rázódni a dolgok, és végül is én lettem az a srác, akire egy kicsit csodálkozva néztek, hogy farmerben akar futni, de úgy tűnik, ez már így maradt. A futással sosem volt különösen nagyratörő tervem, és mivel elég sokat bringáztam, ki kellett próbálni valami újat. Most már heti rendszeres programmá alakult a dolog, nem is csak a futás lett a lényeg, hanem a jó kis csapat, ami ugyan folyton változik, de azt hiszem, ez így is jól van. Egyelőre nem tervezem abbahagyni a futást."
Viki: "Túlzás nélkül mondhatom, hogy egy sikertörténetet üdvözölhetünk a Futrinka utca Futóközösség létezésében. Nem feltétlenül az időeredményeket értem ezalatt, hanem azt a sok és sokféle történetet, ami összefonódik a futás szeretetében és közben egy családot alkot. Egyedül ez "még" apának sem megy. Mindenki hozzátesz valamit a futásával, majd az azt követő teázással. A közösség erejét pedig a hétről hétre visszajáró tagok képezik, akiknek én is nagyon sokat köszönhetek. Ahogy beléptem a Futrinka utca képzeletbeli ajtaján, rögtön jó kedvem lett és motiváltnak éreztem magam, mert rám ragasztották az örömüket. Ritkán látom Őket, mert időközben Szeged lett az új otthonom, de mégis velem vannak. A szekrény ajtajára ragasztott Futrinkás Emléklapra nézve, motiváltan indulnak a napjaim, amiket futással kezdek. Az abból kapott energiából táplálkozom egész nap. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb, amit kaptam ettől a közösségtől."
A sikerek mellett azonban, megjelentek a nehézségek is, amiket a csapat igyekezett megoldani. Lea sérvműtéte azt is jelentette egyben, hogy a júliusi Tatára tervezett (tavaly megígért) segítségnyújtás egy másik formáját mutatja be a közösség: volt, aki az ügyeletre, vagy a varratszedésre vitte őt, és olyan is, aki bevásárolt neki. Nagy örömömre szolgál, hogy a futópályán kívül is milyen remek csapatot alkotunk.
A 2019-es évet a Bókay kertben rendezett futóversennyel búcsúztattuk. Óriási kihívást jelentett számomra ez a verseny, mert három hónappal előtte egy szerencsétlen kimenetelű botlás közben izomszakadást szenvedtem. Tudtam, hogy nagyon nagy falat számomra a 4,8 km lefutása, de szinte kötelességemnek éreztem, hogy ily módon tisztelegjek a közösségem egész évi aktivitása és támogatása előtt.
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)