A fentebbi gondolat alól természetesen kivételt képeznek azok, akik kivizsgálás alapján érzékenyek ezekre az összetevőkre, vagy tünetokozónak tapasztalták azokat.
Ezeknek a tiltásoknak a középpontjában általában a glutén, illetve a laktóz áll, úgyhogy nézzünk meg pár fontos tényt ezekről a termékekről.
1. Gluténmentes élelmiszerek: egészségesebbek?
A glutén valójában egy fehérje keverék, amely sikérképző tulajdonságáról „híres”. Azaz: tőle lesz a süteményünk, kenyerünk lyukacsos szerkezetű, szivacsos, mert megköti a kelesztés során keletkező gázokat. Ennek hiányában állományjavítókkal, általában zsírosabb komponensekkel érik el a kívánt textúrát, ebből adódóan pedig ezek a termékek zsírosabbak is szoktak lenni.
Ha pedig zsírosabb termékeket eszünk, kevesebb mennyiséggel is több kalóriát viszünk be, hiszen a zsír energiasűrűbb tápanyag, mint a fehérje vagy a szénhidrát.
Másfelől, ha alapból magasabb a zsírbevitelünk, mint kívánatos lenne, és nem monitorozzuk tudatosan, hogy milyen zsírokat, olajokat viszünk be a szervezetünkbe, az rendellenes vérzsír értékekhez is vezethet.
Fontos lehet még azt is megemlíteni, hogy rengeteg divatdiéta irányzat a glutént okolja a szervezetben végbemenő esetleges gyulladásokért, hízásért.
A tudomány mai állása szerint a glutén nem okoz gyulladást, illetve nincsen semmilyen egészségkárosító tulajdonsága azokra nézve, akik nem érzékenyek erre a komponensre.
Ezen kívül nem hizlal jobban, mint bármely másik kalória, amit beviszünk a szervezetünkbe. Az élelmiszerek akkor fognak mindig hizlalni, ha a szintentartó kalóriánk felett esszük meg őket, tehát, hogyha túl sokat eszünk. Az, hogy ez gluténből történik, vagy bármi másból, mindegy, egyik vagy másik nem fog jobban hizlalni.
Felesleges tehát abban az esetben gluténmentes élelmiszereket vennünk, ha nincs tőle tünetünk, illetve nem vagyunk igazoltan gluténérzékenyek!
2. Laktózmentes tejtermékek: egészségesebbek?
Először is tisztázzuk, mi a különbség egy hagyományos és egy laktózmentes termék között.
A laktózmentes termékhez laktáz enzimet adnak pluszban, aminek hatására a benne lévő tejcukor már bontva található, így fogyasztásra alkalmassá válik laktózérzékenyeknek is, nem lesz tünetokozó.
A laktózmentes túró, joghurt viszont magasabb zsírtartalmú, mint a hagyományos termékek.
Egészségesebb tehát a laktózmentes termék? Egyértelműen nem. Egyedül abban az esetben, ha valakinek a hagyományos terméktől tünete lenne. Egyébként sok esetben zsírosabb, és ezt számításba kell venni!
3. Felmerül a kérdés: hogyha nem tiltások halmazán jutunk el az egészséges étrend kialakításához, akkor hogyan?
Sokkal inkább adjunk hozzá az étrendünkhöz, és ne vegyünk el! Csak akkor vegyünk el, ha szükséges, mert egy összetevő tünetet okoz.
Adjunk hozzá többféle élelmiszert, mert minél többfélét eszünk, annál többféle vitaminhoz és ásványi anyaghoz juttatjuk a szervezetünket!
A táplálkozásunk egészét szemléljük, reformáljuk meg. Helyes makrótápanyag arányokat (fehérje- zsír- szénhidrát) alakítsunk ki, és a céljainknak megfelelő energiabevitelt (kcal).
Miről fogod felismerni ezt a helyes utat? Arról, hogy kivitelezhető, életszerű rendszert sikerült kialakítanod, amelyben vannak bizonyos fokig „megengedések”, de többségében tápanyagdús élelmiszereket tartalmaz.
A tanácsokat Kutassy Tímea, táplálkozástudományi szakember írta.
"Manapság sokan elvérzünk a divatdiéták útvesztőjében, melynek a nagy része szélsőségeken és felesleges megszorításokon alapul. Pedig az egészséges táplálkozás nem véleményfüggő idea, hanem tudomány. Az internet telis-tele van látványos fogyást rövid idő alatt ígérő módszerekkel, látszólag egészségesnek tűnő táplálkozási irányzatokkal. Szakemberként feladatomnak érzem, hogy közérthetően, konyhanyelven átadjam az evidence-based (tudományos bizonyítékokon alapuló) táplálkozás irányelveit az iránta érdeklődőknek.
Meg szeretném mutatni az embereknek, hogy az egészséges táplálkozás igen is mindenki számára elérhető, hétköznapi élelmiszerekből összeállítható tudatos életmódot jelent, és nem korlátozások halmazán alapuló rendszert."
Képek forrásai:
https://www.mirror.co.uk/lifestyle/dieting/fitness-coach-debunks-common-bread-22245574
https://www.verywellfit.com/what-does-no-gluten-ingredients-mean-562781
https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elelmiszer-olasz-pizza-nok-5907819/
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)