Magazin

Blog

Bikejöring - az első versenyünk két keréken

Kicsit kacifántos módon, pótmegoldásként kerültem közelebbi kapcsolatba a bikejöring sporttal idén januárban, és ahogy egyre jobban elmélyültünk benne, úgy formálódott meg a gondolat, hogy sokkal több lesz ez, mint egyszerű pótlék. Életünk első szánhúzókutyás versenyén végül canicross (kutyás futás) helyett kutyás kerékpározás (bikejöring) számban indultunk, és milyen jól tettük!

Már évek óta kerülgettük egymást a bikejöringgel, bár hozzá kell tenni, hogy anno kifejezetten bénán csináltam (túl jól most sem, de azért sokkal jobban). Hevenyészett felszerelés, egy roncs kerékpár és laza ügetőtempó volt az ismérvünk, és még ezzel is a frász kerülgetett, hogy milyen gyorsan megyünk. :) Majd átnyergeltem a tereprollerre (kutyásék scooternek hívják), amin jóval nagyobb biztonságban éreztem magam. A roller viszont már nincs meg, és egy darabig nem vontattak a szörnyeim semmilyen gépet. Közben rászoktam arra, hogy kerékpárral járjak dolgozni, és mikor idén januárban műtéti lábadozás miatt kiestem a futásból, egy-életem-egy-halálom felkiáltással újra kimentem a kétkerekűvel a mezőre edzeni. Elsőre még mindig meg akartam halni a 18km/h-s átlagtól, de szépen-lassan összerázódtunk (szó szerint), Rebelle, a Rockrider és én.

Edzéseink helyszíne: a rét

Eredetileg a tavaszi Medve Kupára még canicrossban neveztem, ez lett volna az első, hogy igazi cc versenyen futok, nem pedig spartan jellegű akadályversenyen, készültem is rá lelkesen, de az eredmények nem jöttek - bezzeg a bringával! Egyre bátrabbak és gyorsabbak lettünk, így beneveztem még egy számban ugyanarra a versenyre, mondván, ha a futás nem megy, legalább bringázzunk egy jót. Aztán ahogy tudjuk borult az egész világ és ez a verseny is, változtott a dátum, majd a helyszín és a táv is, mi, nevezők is szívtuk a fogunkat rendesen, kötbér a szállásnak, új szállást találni és hasonló szépségek, de végül rendeződött minden, és mi ott voltunk az első szánhúzókutyás versenyünkön. 

Vártunk a sorunkra

Ahogy neve is sejteti voltak több számban szánhúzósok (4 kerekű kocsival), bikejöringesek, scooteresek (egy vagy két kutyával), illetve futók, ők képviselték a többséget. Nagyon szervezetten zajlott a startcsomag átvétel (kaptunk menő fém bögrét, üdítőt, kulacsot, és egy rajszámos pólót), és a rajtoltatás is, mindenki a saját, előre meghirdetett idejében rajtolt, másodpercre pontosan. A 2 és 4 kerekű csapatokat 2 percenként rajtoltatták, a futókat 30 másodpercenként, párosával. Módunk volt pályát bejárni, ezért reggel még jóval a rajt előtt érkeztünk, hogy körbe tudjak tekerni. Nagyon aggódtam a pálya szalagozása miatt (szupererőm, hogy bárhol el tudok tévedni), de tényleg hülyebiztos volt, egy enyhe (alattomos fajta) szintemelkedés volt a pályán, egyébként száraz, néhol fűcsomós, néhol kitaposott földút, végig belátható pályával. A rajtunk előtt bőven volt időm Rebit elvinni pisilni, majd bemelegíteni - szerencsére az én lábam már bejáródott a pályajárás alatt.

A rajt

A védőfelszerelés kötelező a versenyeken, így ennek megfelelve sisakban, szemüvegben, kesztyűvel álltam rajthoz, Rebelle-en szabvány húzóhám és rugalmas szár, a kerékpáron pedig távtartó (ez az eszköz a szár küllőkbe akadását hivatott megakadályozni). Eddigre teljesen koki voltam fejben, csak a túlélésre figyeltem, Rebi pedig átvette a környezete (rajtláztól ugatva örjöngő kutyák) hangulatát, erősen mehetnékje volt. Jól rajtoltunk, a segítőm tartotta a kutyát feszes szárral előttem, így az engedésnél nem rántott magán és bringán indokolatlanul nagyot, utána pedig nyélgáz előre! Az első kanyar után fogtam fel, hogy mi történik, erre a versenyre készültünk egész évben! Heti két edzés, váltakozó tréningek, kiegészítők sora, mindezt ezért a menetért. Ráfeküdtem a vázra és igyekeztem annyit segíteni neki, amennyit lehet. 

Az alattomos emelkedő próbára tett mindkettőnket, de aztán az egyenesben visszatért Rebi hite is, majd félpálya környékén megláttunk egy malamutos kettes fogatot. A malamutok nem kapkodják el az életet, kellemes városnéző tempóban ügettek (ők hosszútávra vannak kitalálva, nem az ilyen 4,5K-s sprintekre), de azért nagyon jól esett leelőznünk őket. Tiszta előzés volt, Rebi megnézte a malákat, de amazok nem nagyon voltak kiváncsiak ránk, nem foglalkoznak holmi futóbolondokkal. Kettőt se pislogtunk, és megláttuk a következő párost előttünk, ők is női bikejöringesek voltak. Rebelle nagyon érzi ezt a versenyzés dolgot, ügyesen és tudatosan mozdul rá a konkurenciára és szépen utolértük őket is, az előzés lehetett volna szebb is, de szerencsére a versenytársakat nem veszélyeztettük. Leelőzve őket éreztem, hogy Rebi visszavesz a tempóból, és hiába próbáltam megértetni vele, hogy nem tanácsos ülni a babérjain, csak akkor értette meg mit akarok, amikor a labrador visszaelőzött - no de akkor! Láttam a döbbenetet Rebelle tekintetén "Hogy kerülsz te ide?" aztán újra rákapcsol, majd frenetikus versenybe kezdünk, fej-fej mellett. Sikítva biztattuk a kutyáinkat, tekertünk, ahogy a csövön kifért, elképesztő volt! Aztán sikerült visszavennünk a helyünket, még időben ahhoz, hogy biztonságosan tudjuk bevenni az utolsó kanyart, és a finisben már nem tudtak minket megelőzni. Legnagyobb meglepetésemre a 7 női bj indulóból (15-en lettünk volna eredetileg) harmadiknak értünk be, így a vasárnapi versenynapon már ebben a sorrendben is indultunk. 

Lába sem érte a földet :)

A második nap hasonlóan szervezetten zajlott, ugyanaz a pálya, csak más sorrend, kellemesen korán tudtunk rajtolni, a hűvös idő pedig kedvez nekünk. Ez alkalommal már csak a malákat előztük meg, elmaradtak a nagy kalandok, de azért odatettük, amennyire tudtuk, és csupán egyetlen tized másodperccel futottunk rosszabbat, mint szombaton. Izgatottan vártuk a végét, és legnagyobb boldogságomra másodikak lettünk! 

Stafírung :)

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)