Magazin

Blog

Csak egy kör lett volna

Fél kör gyalogosan a Balaton körül. Már másodjára. A félig üres, vagy félig tele pohár esete. Én azt mondom félig tele, de a képzavart folytatva: hiába ittam ki, szomjas maradtam. Tartoztam magamnak. Tavaly szeptemberben egyszer már belevágtam a Balaton megkerülésébe, de akkor Balatonalmádiból indulva 105 km-nél, Balatonberényben kiszálltam. Rosszul kezeltem a fáradtságot és fejben vesztettem magam ellen.

Az idei évre terveztem a visszavágót, de a tavaszi kavarodás miatt konkrét terv nélkül róttam a gyalogos kilométereket. Aztán jött az Ultrabalaton két új instant túrája és döntöttem, az Instant Camino részeként végigjárom, akarom mondani elindulok az Ultrabalaton 221 km-es útvonalán.

8:54 - Pécsely határában állok és az utam folytatását nézem. Szűk fél óra múlva érek a szemben lévő dombok alá

A jó felszereléssel indul a túra!

Mivel instant túrára indultam egyedül, az ellátást magamnak kellett megoldani. Nem kell sok cucc, napközben lehet vásárolni, csak az éjszaka igényel több tervezést. A vasárnap miatt mégis biztosra mentem és megpakoltam a hátizsákom. A hétfő-keddi folytatás már egyszerűbb lett volna.

Az augusztusi kánikula miatt könnyű, kényelmes ruhát választottam. Futónadrágban és alsóban indultam a dörzsölések csökkentése érdekében. Konkrétan ezt a varrásmentes rövidnadrágot és ezt az alsót vittem. Mindkettő kényelmes és tavaly szeptemberben már beváltak. Pólónak maradt egy régebbi darab, amit nem sajnálok koptatni.

9:36 - Vászoly széléről tekintek vissza Pécsely irányába

Testalkattól függően változó helyeken jelentkezhetnek dörzsölések. Ezt ismét csak mindenkinek saját magának kell kiismernie. Nekem vastag a combom, így combtőben lehetnek bajok, de férfiaknál például a mellbimbó is problémás terület.

A kidörzsölés ellen hasznos lehet egy egyszerű ragtapasz, vagy egyes krémek. Van, aki a hagyományos vazelinre esküszik, van aki másra. Nálunk is van kidörzsölés elleni krém és egy kényelmesen kezelhető stick is.

13:48 - Ebből a szögből a legjellegzetesebb a Hegyestű, sok-sok kilométerről is jól felismerhető sziluettje

A nyári időszak miatt a fényvédelem nagyon fontos és itt az egyszerű naptejen felül a fejünk védelmére is gondolok. A Forclaz UV szűrős baseball sapkáját vittem magammal, aminek a tarkóvédője nagy áldás volt a nap folyamán. Nekem még a tavalyi modell van, de az ideit már finomhangolták. Kívülről patentolható a tarkóvédő, így kényelmesebb, nem érezni szűknek a sapkát. Ha valaki az ultrakönnyű megoldásokat keresi, akkor az Evadict sapiját ajánlom még.

 

Fenntartható módon elérhetővé tesszük a sportolás örömét és jótékony hatását a lehető legtöbb ember számára"

Egy ilyen hosszú túra esetén a termékek miatt ki kell térnem a Decathlon filózófiájára is. Nem titok, hogy elsősorban kezdőtől a középhaladó szintig ajánlott termékeink vannak. Minden sportágban vannak rendszeres és intenzív felhasználásra tervezett, magas technikai színvonalú modelljeink is, de nem célunk lefedni a teljes technikai skálát a kezdőktől a profi sportolói szintig. Mindezt a cipő miatt emelem ki, ugyanis nincsen ilyen távra ajánlott cipő a kínálatunkban.

13:57 - A Káli-medencéből hamarosan átérek a tanúhegyek közé

Valójában 2-3 pár cipő lenne optimális 200 km-es távolságon, de itt ismét probléma, hogy egyedül indultam kevés cuccal. Rossz tulajdonságom, hogy kíváncsi vagyok, ezért kockáztattam és egy középkategóriás Newfeel PW540 Flex H+ gyaloglócipővel (ez már nem rendeltetésszerű felhasználás!) és ugyancsak Newfeel WS500-as zoknival a lábamon indultam.

 

Ha már felszereltük magunkat, lépjünk oda neki!

A futóversenynek megfelelően Balatonfüredről indultam 08.02-án vasárnap 7:10-kor. Annyit tűztem ki célul, hogy sötétedésig el kell érnem Badacsonytomajba (58 km), így a közúton haladó Balaton-felvidéki szakaszt még világosban teljesítem. A túra elejéről nem is írnék sokat. A Pécsely-Vászoly-Dörgicse szakaszon először jártam és bátran mondom, Kékkút környéke után új kedvencem lett.

15:31 - Félúton Kővágóörs és Kékkút között. Nem túlzok, ha azt mondom, meleg volt aznap.

A kánikula nem könnyítette meg a dolgom, döntöttem magamba a folyadékot 5 óránként sótablettával. A tervezettnél kevesebbet ettem, de ez jól működött. Badacsonytomajra érve már nagyon vártam, hogy lehűljön az idő, ami a fáradtságot kompenzálhatja. Badacsonytördemic szélén vacsoráztam, hogy a nappali kevés étkezés után feltöltődve folytassam az éjszakát. Jótékonyságból még a szúnyogokat is megetettem.

A Szigliget és Balatonederics közötti hosszú egyenes szakasz sötétben kifejezetten monoton, mégis nagyon jó hangulata van. A teliholdat felhők takarták, így még ha alacsony fényerővel is, de kellett a fejlámpa. Balatongyörök előtt, 70 km-nél jöhetett egy hosszabb szünet. Az aszfalt megtette a hatását és pihentetni kellett a talpamat. A buszmegállóban üldögéltem, ettem, száradt a lábam, zoknit cseréltem, majd bandukoltam tovább. Fáradtan a sötétben már egyre lassabban követték egymást az aszfaltra ragasztott kopott matricák.

18:22 - Ábrahámhegyet elhagyva a Badacsony veszi át a fő látványosság szerepét

Vonyarcvashegynél, 80 km-nél kezdtem hisztis lenni. Beborult, csöpörgött az eső és fájt a talpam: vízhólyag, rossz helyen. Igen, tudom, ez a cipő nem ekkora távokra lett tervezve, de a zokni nagyon jól teljesített! Felhúztam az esővédő huzatot a hátizsákra, ami pár perc alatt sikeresen elriasztotta az esőt és kaptam egy kis online támogatást is. Megembereltem magam, más választásom nem volt. 

20:46 - Reméltem, hogy világos éjszakám lesz, de pár perc múlva a felhők eltakarták a teliholdat.
A Quechua Onnight 300-as fejlámpám segített a fényével.

A Keszthely és Fenékpuszta közötti erdősáv hangulatát a háttérbe szorította a vízhólyag. Valahol 90 km-nél jártam, amikor éreztem, hogy a hólyag megadta magát. A fenékpusztai buszmegállóban ismét lábszárítás, ragasztás, zoknicsere és döntés: elég lesz nekem Balatonmáriafürdő. Amúgy sem a hagyományos értelemben vett teljesítménytúráról van szó, én is csak saját magam miatt tartottam fontosnak a teljes kör egyszerre való teljesítését.

A pihenő után tudtam tartani a tempómat, sőt, gyorsabb is voltam, mint tavaly, mert szinte méterről-méterre emlékszem az akkori túrára. A GPS szerint mért 100 km-t 23 óra 1 perc alatt értem el. Az UB nyomvonalán 103 km-nél lévő Balatonmáriafürdő nyugat ellenőrző ponton 23 óra 55 perc menetidő után hétfő reggel 7:06-kor csekkoltam. GPS szerint ekkor 105 km-nél jártam, ami reális, mert volt egy-egy kitérőm.

06:16 - A napfelkeltét sajnos nem láthattam, de kicsivel később sem volt rossz a látvány Balatonberényből.

A végeredményt tekintve tehát "csak" fél kört tettem meg, ezért félig üres a kulacs, mert szerettem volna átlépni a 100 km-es határt, de technikai okokból most nem sikerült a továbblépés.

Mégis félig tele van, mert a vasárnapi kánikula kivette az erőmet és önmagában egy aszfaltos százas sem könnyű. A talpam ellenére mégis jó állapotban szálltam ki és sikerült tovább növelni a rutinomat a 100 km-es tartományban.

Akármelyik szemszögből nézem, a tapasztalatszerzés miatt eredményes volt a túra és ez talán a legfontosabb a hosszú távok esetén, a tapasztalat.

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)