Magazin

Blog

Decathlon Mecsek Kapu 15 TT - az első 10+-os terepfutásunk

A Decathlon Mecsek Kapu túra már jó néhány éve kerül megrendezésre itt Pécsen, eddig csak pontőrként vettem részt rajta, idén viszont úgy alakult, hogy hirtelen felindulásból lefutottuk...

Az egész úgy kezdődött, hogy előző nap megtudtam, hogy lesz Mecsek Kapu túra... No nem azért, mert nem volt hirdetve, hanem mert teljesen elment a radarom alatt. Gyorsan végiggondoltam az életemet: szombaton dolgozom ugyan, de ha elég ügyesek vagyunk, még be tudok érni műszak előtt. Párom persze rögtön a 28 km-es távra bökött, de mondtam, hogy ennyit futni (még) nem tudunk, és nem ártana, ha lenne időm még egy zuhanyra is, mielőtt a vásárlók közé megyek. Tárgyalásunk következő napirendi pontja a rajtidőn való megegyezés volt, bár ezt jóval kevesebb érvelés kísérte: egyikünknek sem volt kedve fél hatkor kelni. A futásba már úgyis beleéltük magunkat, így a vége a 15 km-es táv lett, futva.

Ázott verebek a célban

 Ázott verebek a célban

2 kutyával, 2 óra alatt, miért ne?

Célunk a túra 2 óra alatti teljesítése volt, ami egyrészt nem tűnt lehetetlennek, a táv nem volt hosszú, és a 10 km-et már stabilan le tudom futni egy óra és 10-20 perc alatt. A szintemelkedés végett viszont ambíciózus vállalás volt, de szerencsére a munkaidőm kezdéséhez képest hagytunk még időt a csúszásra is. A társaságunk Pogó kutyám volt, majd - mikor már a kocsi felé indultam reggel - Ati meglepődve kérdezte, hogy "Csak egyet hozunk?" szóval jött Lemmy kutya is. Ő se maradjon már ebtelenül.

A 15 kilis túra rajtidejéből kicsúsztunk 8 perccel míg parkolóhelyet kerestünk, de szerencsére a szervezők most is lazák voltak, és még elindítottak minket. Kardos úti kulcsos háztól indultunk, a szokásos tömeg most elmaradt, nagyon lógott az eső lába... Emellé szerencsére langyos idő volt, így nem féltem az elázástól, nem is készültem esőruhával, csak gyorsan száradó ruházattal.

Ismerős helyeken - új útvonalon

Az első EP a kultikus Mecsek Kapunál volt, itt kaptuk meg az izotóniás italunkat, innen pedig kis kanyarral a TV torony felé mentünk. A meghirdetett kb 500 m szintemelkedés java itt ért minket, úgyhogy a kezdeti jó tempójú futásunk lendületes gyaloglásba csapott át. Kicsit kavarogtunk, nem találtunk meg elsőre minden jelet, de végül meglett a Misina (mármint nyilván tudjuk csukott szemmel is, hogy hol van, de a kijelölt túra úton nagyobb kihívás volt). Itt járt a müzliszelet, majd tovább indultunk a Tubesek felé.

A kétórás szintidőhöz ekkor még eléggé ragaszkodtunk, úgyhogy semmi kilátózás vagy fotózkodás a Kis-Tubesnél - pedig csodaszép a látvány - csak nyomás tovább hegynek fel a Nagy-Tubeshez. Onnan Lapisig már lejtett a terep és mi próbáltuk behozni a gyaloglással elpocsékolt időnket. Büdös-kútig jó ütemben futottunk, ott várt a következő ellenőrző pont. Itt csak zsírkrétáztunk de pont összefutottunk rég látott barátokkal, így megint megálltunk egy pár szóra.

Az esővel kezdett lankadni a lelkesedés is...

Innen a Kardos úti kh-ig már nem várt pecsét, Remeterét, majd Mandulás érintésével jutottunk vissza. Nagyjából a kettő közti piros sávval jelölt szakaszon kezdett rá az eső úgy igazán. Szinte végig kisebb-nagyobb megszakításokkal csepergett valami az égből, de nem volt nagyon zavaró. Ott viszont úgy istenigazából zuhogni kezdett, dörgéssel, villámlással kísérve. Mivel amúgy is kimelegedtem, annyira nem zavart a víz, megállni pedig már nem akartunk. Ezen a részen már tíz kilóméternél több volt a lábunkban, és egyre jobban nyomasztott a gondolat, hogy nem érünk be két óra alatt - most már biztosan. A kétségbeesés persze nem szül jó vért, mikor muszájból próbálunk futni, az már egyáltalán nem esik jól...

Az utolsó néhány kilométeren, a "nívó feletti" szakaszon, ami már a megszokott terhelésünkön felül érte a lábunkat, bizony szenvedtünk. Levegő még éppen jutott, de a pulzus mérő már rezgett veszettül, a lábaim pedig kezdték feladni, pedig még hátizsák sem volt nálam, csak Ati vitt egy 5 literes trail zsákot. A kutyákok persze lazára vették, részükről nem volt probléma se az eső se a tempó, még a szint sem. Mivel az időjárás elriasztotta az embereket (legalábbis a komolyabb távoktól) alig-alig találkoztunk valakivel, szinte végig szabadon futottak a szörnyek.

Kellemetlen, ha  a kutyád állva feléri az uzsonnás asztalt...

A célba érkezésünk előtti 50 méteren találkoztunk a kolleginákkal, akik egy órával előttünk rajtoltak, itt is volt egy pár perces megtorpanás, majd ázottan, kicsit cidrisen, sáros kutyákkal beestünk ismét a Kardos úti kulcsos házba. Lemmy kutyám valamelyest beelőzte a csapatunkat és mire beléptem az ajtón, ő már szemügyre vette a zsíros deszkás asztalt. Méretére való tekintettel nem kellett ágaskodnia érte: állva le tudta volna enni az ellátmányt, de a srácok megfelelő humorral kezelték a helyzetet és nemsokára a felesleges kenyércsücskök jutalomfalatként végezték Belzebub fekete fattyainak gyomrában.

Vizesen, de boldogan indultunk haza - illetve dolgozni. :) Csodás fém dombornyomott kitűzőt kaptunk és egy retro téli fagyit - no meg zsíros kenyeret. Kicsit nehéz lábakkal indultunk haza, hogy egy gyors zuhany és ebéd után beérjek dolgozni. Hogy ott mennyire voltam fitt és pörgős, az már egy másik történet, de legyen elég annyi, hogy az erőltetett futás kétoldali lábfájásban manifesztálódott. Még két napig. De attól még megérte, mert ennyit még sosem futottam a hegyen. :)

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)