Ilyenkor két szempontot érdemes figyelembe venni. Az egyik a jól megszokott helyre való visszatérés, a másik egy új helyszín felfedezése lehet. Én mindkettőre nyitott vagyok, de most az érzelmeimre hallgatva a múlt felidézését választottam.
Tatai Minimaraton egy másik szemszögből
37 évvel ezelőtt, Tatán egy lelkes közösség, a Sprint Futókör augusztus első szombat délutánján tömegfutó versenyt rendezett. A város gyönyörű adottságait kihasználva 13,6 kilométeres pályát rajzolt meg. Többnyire csak atléták, vagy sportolók jelentkeztek a megmérettetésre, mert az ilyen jellegű rendezvény ritkának számított még kis hazánkban. Óriási hatást gyakorolt rám ez a verseny, ami azóta is a legkedvesebb a szívemnek. Ha tehetem akkor minden évben megpróbálok eljutni. A tavalyi versenyről már írtam néhány sort amiben szembesítettem magam azzal a ténnyel hogy a megváltozott körülményeim miatt már nem a győzelem a fontos. Sokáig gondolkodtam úgy, hogy az eddigi eredményeimre való tekintettel ez az elvárás. Miután rájöttem, hogy ezt csak magammal szemben érzem így, sok minden átfogalmazódott bennem. A felkészülésem zavartalan volt, hiszen 3-4 pihenő naptól eltekintve minden nap futottam az elmúlt hónapokban. Így már csak a versenyszerelésem gondos megválasztása volt hátra. A cipőm Kiprun Kd 500 volt, a trikóm a nadrágom és a zoknim pedig színben harmonizált hozzá. Egy újdonsággal is megleptem magam erre az alkalomra, ami nem más, mint a napszemüveg.
Eljött a nagy nap
Különös érzésekkel készültem a rendhagyó módon, vasárnap délben induló versenyre. Mivel a versenyzés nálam már nem opció, így "csak" egy futásként tekintettem rá, amit rajtszámmal és mérőchippel a bokámon tettem meg. Tartottam egy kicsit attól, hogy el tudok-e ettől vonatkoztatni, mert ünnepelni mentem. Futóközösségem, a Futrinka utca ezen a napon ünnepelte a 4. születésnapját, két csapatot indítva. Lányom és a keresztfiam voltak most a kezdő emberek (2,2 Km), majd Zsuzsi és egy újabb Viki következett a sorban (6,6 Km). Petire és rám esett a választás, hogy a célba juttassuk csapatainkat (4,8 Km). A tavalyi 2,2 Km után egyértelművé vált számomra, hogy itt lehessek megint. A 4,8 Km teljesítése nagyon kis lépésnek tűnhet kívülről nézve, mégis büszkén mondhatom, hogy nagyon nagy utat tettem meg ezalatt az egy év alatt. Már egy cseppet sem féltem attól, hogy milyen sebeket tépek fel a lelkemben azzal, hogy rajtszámmal a mellkasomon nem az élmezőnyben csatázom a helyezésekért. "Csak" futni jöttem, hisz még ennyi megpróbáltatás után is szeretek. Felszabadult voltam, és a nézők biztatása mögött már nem a sajnálkozást láttam, hanem a tiszteletet. Ez pedig arra buzdít, hogy már nem kell félnem futóversenyre járni. A 37 év alatt azonban nem csak a futásom minősége változott meg, hanem a futóközönség is. Nagyon kevés ismerős arcot láttam a mezőnyben, ami kettős érzéssel töltött el. Tiszta szívemből örültem annak, hogy egyre többen ismerkednek meg azzal a csodálatos világgal, amit a futás tud nyújtani. Ugyanakkor hiányzott az a megszokott közeg, ami évtizedeken keresztül körbevett. Így van ez még akkor is, ha tudom, hogy több versenyt is szerveztek erre a napra. Tata fénye és hangulata azonban egy cseppet sem kopott meg a közel négy évtized alatt.
Időutazás
A 4,8 km táv teljesítése közben egy igazi időutazás részese voltam. Már futás közben elkezdtem fogalmazni magamban ezt az anyagot, amit most olvasol. A rajtnál még a szeretteimért szurkoltam, majd a sikeres váltás után elindultam kocogva rajt helyemre. Tatai Minimaratont még sosem kezdtem innen, de most ez sem zavart. Szinte minden zegzugát ismerem a tavat körülölelő főútnak, és rengeteg emlék köt nagyon sok pontjához. Innen indítottuk útjára három évvel ezelőtt Andit az első sikeres maratonjára. Egy bő km megtétele után pedig már a Cseke tavat üdvözölhettem újra. Két évvel ezelőtt a futás gyakorlati termékképzését tartottuk itt. Még mindig elevenen élnek bennem Monspart Saci szavai, amivel lelkesített minket és persze magát is a rákkal szembeni harcában. Még az edzésnaplómba is írt néhány kedves szót. Emlékeztem még a tájfutó pontok helyére is, amit gondosan rejtettünk el, hogy a térképet helyesen használva sikerélményhez juttassuk kollégáinkat. Az utolsó km megkezdése előtt pedig mint mindig, most is fantasztikus hangulat és egy a kihelyezett zuhany rózsa fogadta a futókat. Ma már fiatalok tartották a kezükben a slagot, de 1984 - ben még valószínű, hogy a nagyapa kezdte el ezt a kedves gesztust. Innen pedig már csak néhány perc választott el attól, hogy szeretteimet újra üdvözölhessem a célbaérkezésem után. Szűk 32 perces utam során közel négy évtizedet átölelő időutazást tettem. Három generációt képviselő futóval tudtam szót váltani futás közben, amiből mindannyian feltöltődtünk. Bő fél óra elteltével megértettem, hogy mi a további küldetésem. Ami pedig a legfontosabb számomra, hogy közben hazataláltam. A Futrinka utca 4. születésnapja tehát az én újjászületésemet is jelentette egyben.
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)