Magazin

Blog

Egy sikeres flag football program titka

Ahogy a világon mindenhol, hazánkban is egyre népszerűbb a flag football. Most más irányból közelítünk - a háttérbe kalauzoljuk be az olvasókat. Jelenlegi témánk nem más, mint a versenyszerű flag football programok indítása és működtetése.

A jelen írásunkban leírt állításokat a Budapest Cowbells flag football programját elemezve fogalmaztuk meg. Az említett projekt több mint egy éve fut, és már számos tapasztalatot sikerült begyűjteni ez idő alatt - ezek segítségével meg tudjuk fogalmazni a siker titkát. A projektben a 9-14 éves korosztállyal dolgoztak.

Sikeres-e a Cowbells programja?

Ha a sikerességet szeretnénk mérni, szükségünk van egy mérőszámra. Mivel egy utánpótlás projektről beszélünk, a felkerülési mutatók szolgálhatnak legjobb arányszámként. Ez úgy értendő, hogy minél több játékost tud kinevelni, annál jobban működik rendszer. 

A Kolomposok idén mindhárom korosztályos bajnokságban el tudtak indulni, részt vettek az U15 (13-15 évesek), az U17 (14-17 évesek) és az U19 (16-19 évesek) versengésében is - az U15-ben az egyesület történetében először. A fiatalabb korcsoportok alakulatainak gerincét a korábbi flagesek alkották. 

Hogy konkrétumokat is mondjunk, összesen 13 játékos lépett fel a korának megfelelő csapatba. Az U15-ös csapat 63%-át, azaz 12 játékost adott a flag program, az U17-be pedig 8-an léptek fel, amely a csapat egyharmada. Az U19-ben is pályára lépett egy egykori flages. Ezek a számok úgy jöhetnek ki, hogy sokan szerepeltek több csapatban. Hozzá kell tennünk, hogy a 2021-ben indult flag football szakosztály ezeket a játékosokat 2022 nyarán adta feljebb, azaz nem kellett egy egész év mindehhez.

Miért érdemes flag football programot indítani?

Erre a kérdésre igazán egyszerű válaszolni: minél hamarabb kezdődik egy sportoló felkészítése, annál jobban fog teljesíteni a későbbiekben. A flag foci az amerikai futball egy olyan variációja, amelyben kontakt nélkül sajátíthatók el a sportág mozgásmintái. Fontos szempont a komolyabb sérülések elkerülése is, amelyek kihatással lehetnének a további teljesítményre. Ez utóbbi is a sport non-kontakt mivoltából következik, hiszen az ütközések számos olyan behatással járnak, amelyek kárt tehetnek a sportolóban. 

A flag foci ezek mellett lehetőséget kínál a tehetségek felfedezésére és a képességek felmérésére is. A pozíciók egy része megegyezik a tackle fociban is fellelhető posztokkal, ami azért kifejezetten hasznos, mert így korán megkezdhető posztspecifikus tréning, ezáltal jobb mozgású játékosok nevelhetők ki. Legutóbbira egyébként jó példát láthattunk a korosztályos idényekben, ugyanis a flag programból érkezők jóval magabiztosabbak voltak a pályán, mint azok a társaik, akik nem vettek részt a flag edzéseken (a Cowbellsnél). 

A legtöbb egyesület, akik flag footballal is foglalkoznak, olyan edzőket helyeznek a program élére, akik kevés vagy semennyi tapasztalattal sem rendelkeznek, és folyamatosan egyre több tudást szednek össze. Mindez azt jelenti, hogy akár a trénerek és koordinátorok utánpótlása is megoldható a projekten keresztül.

Hogyan érdemes flag footbal programot indítani? 

Ebben a kérdésben szét kell választanunk a hobbi és a versenysportot, hiszen egészen máshogy működik a kettő. Ha hobbicsapatot szervezünk, nincs szükségünk másra, mint egy flag szettre, egy labdára, néhány bójára, illetve egy megfelelő területre. Természetesen egy lelkes csapatra is szükség lesz, de komolyabb szervezési feladatokkal nem jár ez a forma. 

Amikor versenyszerű sportról, vagy utánpótlás-képzésről van szó, némileg máshogy néz ki a program felépítése, ilyenkor szükség van edzőkre, egy rendszeresen használható pályára és egyéb eszközökre is. Utóbbiak közé tartoznak például az ügyességi létrák, vagy a hasonló atlétikai eszközök. Ezekre azért van szükség, mert ebben az esetben a mozgás alapjaira is figyelmet kell fordítani. 

Milyen nehézségek merülhetnek fel? 

Egy flag program működtetése során számos nehézség merülhet fel. Ezek közül a leginkább égető Magyarországon az, hogy nincsenek versenyek, ezért nagyon nehézkes az eredmények felmérése. Lehetséges, hogy egy játékos az edzéseken kiválóan teljesít, de ha meccsrutin nélkül kerül az idősebb és sokszor nagyobb játékosok közé, nem lesz képes azon a szinten teljesíteni. 

Természetesen ezt minden csapat felismerte és megoldásként kupanapok szervezésébe fogtak. Magyar viszonylatban vannak olyan csapatok is, amelyek a nemzetközi színtérre lépésen gondolkodnak és a szlovák bajnoksághoz csatlakozva terveznek lehetőséget teremteni a versenyzésre. 

Emellett felléphetnek még anyagi és elemi problémák is, amelyek megakaszthatnak akár egy jól induló flag football programot is. Ilyen lehet például a felszerelések vagy az edzők hiánya. Ez azonban meglehetősen eltörpül a mérkőzések hiánya mellett.

A siker titka

A fentiek fényében azt mondhatjuk, hogy kifejezetten soktényezős a siker egyenlete. Összességében azt láthatjuk, hogy olyan feltételeknek kell teljesülni, mint a megfelelő edzők kiválasztása, esetleg képzése, az anyagi feltételek megteremtése, illetve a mérkőzések szervezése. 

A sikerességet végül mindenképp a felkerülési arányok fogják meghatározni, illetve az, hogy ezek a játékosok hogy fognak teljesíteni a későbbiekben. Ebben pedig eddig nem említett elemek is számítanak. A csapatkohézió és a sport szeretete azok a tényezők, amelyek végül a pályán tartják a sportolókat. Ennek megteremtése az edzők feladata. 

A mérkőzések tekintetében az egyes klubok közötti együttműködés vezethet eredményre. A Cowbells például a Diósd Saintsel kooperál ezen a téren. 

Összegzés

A cikkben a Budapest Cowbells falg football programjának eredményei alapján igyekeztünk megfejteni egy sikeres flag projekt titkát. Mivel az utánpótlás biztosítása az elsődleges feladat, a sikeresség a felkerülési mutatókban látszik a legjobban. Azonban nem felejthetjük el azt a kemény háttérmunkát, amelyet az edzők és csapatvezetők végeznek, hiszen ez nagyon fontos szerepet játszik a játékosok megtartásában.

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)