Magazin

Blog

Hogyan kezdjek túrázni?

Írott-kőtől Hollóházáig, 1164 km hosszan kanyarog az ikonikus, hazánk északi tájain húzódó, egybefüggő jelzett túraútvonal, az Országos Kéktúra. Tavaly nyáron kezdtem el gyűjteni a szakaszainak teljesítéséért járó pecséteket. Teljesen kezdőként, hiszen ezt megelőzően soha nem kirándultam ekkora távokon. A saját hibáimból azóta rengeteget tanultam és rendszeres túrázóvá váltam. A kezdeti botlásaimat osztom most meg, hiszen ez kezdőként esetleg neked is hasznos lehet.

1. Válassz a terepviszonyokhoz illő cipőt! 

Az talán még a trekkinggel most ismerkedőnek is egyértelmű, hogy a túrázáshoz nem átlagos utcai- vagy futócipőt érdemes választania. Ám a túracipők választéka is meglehetősen széles és én is melléfogtam az első lábbelimmel. Pedig igazán jó technikai tulajdonságokkal bírt. Ám magashegyi túrázásra ajánlott bakancs volt, mely kitűnő meredek domborzaton való hosszú kaptatásokra vagy sokáig tartó ereszkedésekre. Lássuk be, ilyen hegyekből elég kevés akad Magyarországon, a Kéktúra alig 1-2 szakasza, ahol ez a tulajdonság valóban érvényesülhetne. Nem csak hogy felesleges pénzkiadás ilyen szintű bakancsot venni, de nekem a magas és sziklaszilárdan tartó szára még hátrányt is okozott: 20 km sík terepen, enyhe dombokon való túrázás után kétszeresére dagadt a bokám benne. A jelenlegi MH 500 túracipőm már alacsony szárral rendelkezik, így a Kéktúra többségében csupán dimbes-dombos és sík terepein kitűnő szolgálatot teljesít. Szerencsére a drágább bakancsot sem kellett a szekrény mélyére száműznöm: azóta több Alpokban tett túrán kitűnően teljesített.

2. A túrazsákod a legjobb barátod legyen, ne az ellenséged!

Ha van, aminek a kiválasztására a cipőn túl még érdemes időt szánnod, az a hátizsák. Én az első két Kéktúra szakaszt olyan táskával tettem meg, melyet főleg városi használatra ajánlanék most. Nekem nagyon nem vált be, hogy a pántjainak felső részét összekötötte egy plusz anyag (dörzsölte a nyakam), nem voltak hevederei, így minden súly a vállamat nyomta, illetve csak felülről volt cipzározható.

Ezzel ellenben miért imádom az azóta vett MH 500 hátizsákom?

  • Hátam felőli oldalán feszített háló van, így ott soha nem izzadok.
  • Több ponton állítható hevederei és szintén állítható derékpántja van, mely rengeteg terhet átvesz a vállaimról.
  • A táska egész része oldalról mindkét irányban nyitható, így ha valamit alulról vennék ki, nem kell előtte minden felette lévő dolgot kipakolnom, hogy hozzáférjek.
  • Beépített eső elleni védőhuzattal rendelkezik.
  • Összesen 9 különböző méretű zsebe van.
  • Eszméletlen könnyű, mindössze 1100 gramm.
  • 30 literes, aminél többet amúgy sem érdemes csomagolni, hiszen a testsúlyunk 10%-nál többet nem ajánlatos magunkon cipelni.
Nagyon szeretem a hátizsákom, igazán bevált. Különös kedvencem a hátán lévő háló, mely nem engedi megizzadni a hátam.

3. Tervezd meg előre a szakaszokat!

A Kéktúra 27 szakaszból áll, melyek mindegyikén pecsétek gyűjthetők, bizonyítva azok teljesítését. A szakaszok néha igazán eldugott országrészeken, varázslatos szépségű, apró falvakon át haladnak. Ha nem sátrazol, akkor érdemes előre lefoglalni a szállást, hiszen erre viszonylag kevés lehetőség van a nagyobb városok vonzáskörzetén kívül. Ajánlatos azt is megtervezni, hogy miként jutsz el a következő bebarangolni vágyott szakasz kezdőpontjához és a túra végén onnan hogyan kerülsz haza: Előre ellenőrizd a busz és vonat indulásokat, különben előfordulhat, hogy csak stoppal utazhatsz az otthonodig, vagy a szakasz elején hagyott autódhoz.

A Kéktúra szakaszai elkerülik a nyüzsgő városokat, apró falvakat és kisebb településeket érintenek csupán.

4. Rétegesen öltözködj!

Nekem ősztől késő tavaszig a következő 4 réteg viselése vált be:

  1. Aláöltözet, mely téli napokon vastagabb anyagú (akár merinói gyapjúból készült). Ezek melegen tartanak, ám légáteresztő anyagból készülnek, így az izzadságot elvezetik a testtől.
  2. Polár anyagú pulóver, mely végig cipzáros, így ezzel is tudom szabályozni a hőérzetem.
  3. Szélálló anyagú (ugyanakkor vékony, softshell) kabát.
  4. Vízálló kabát eső esetén, vagy télen egy vastagabb kabát, mely szél- és vízálló egyben.

A budaörsi Decathon áruház Túra sportrészlegének szinte minden munkatársa rendszeres túrázó, többen éppen aktív Kék teljesítők. Mindig készségesen, időt rászánva segítenek a termékválasztásban, így tiszta szívvel ajánlom a csapatukat, ha elbizonytalanodnál a ruházat vásárlásakor.

5. Rendszeresen egyél és igyál!

Akkor is ha nem vagy éhes és esetleg még nem érzed a szomjúságot. Én az első eléhezés szörnyű élménye óta  tartom a szokást, hogy kétóránként keveset eszem és óránként iszok. A nap felénél egy meleg leves vagy egytálétel jól jöhet, melyet hordozható túrafőzőn egyszerűen megmelegíthetsz. Vigyázz! Ez a "luxus" érezhetően megdobja a hátizsákod súlyát.

Fenséges útszéli ebéd készül éppen, a mesteri szakács túratársam, Tamás jóvoltából.

+1. Kapcsolj ki!

Gondolj a Kékre akár lassú barangolásként, akár teljesítménytúraként, a célod biztosan az, hogy kiszakadj a városi nyüzsgésből és a természetben legyél. Ne hagyd, hogy a telefonhívások, vagy a kapott üzenetek hangja megzavarjanak ebben! Én az első pár csörgés után megtanultam, hogy napközben érdemes kikapcsolnom, vagy repülő üzemmódba tennem a telefonom és csak este, a szálláson töltöm fel fényképeket a Facebook oldalamra. A túra szóljon csak a baráti beszélgetésekről, az ősszel ezerszínű lombokról, a meglesett szarvasokról, az érdekes formájú virágokról és a soha nem látott színű bogarakról.

Hhmmm, mennyei erdő!

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)