Magazin

Blog

Előítélet, vagy figyelmetlenség? - Nálunk a Kalenji a márka

Hivatásos atlétaként közel negyven évig a nagymárkák futócipőit koptattam, és eszembe sem jutottak az áruházláncok saját márkás termékei. A minap a miérten agyaltam, mert az élelmiszeriparban napról napra megveszem őket, és örülök annak hogy mennyit tudok spórolni. Ezzel a kérdéssel, gondolom nem vagyok egyedül.

Figyelmetlenség, vagy előítélet?

Ha a saját példámat nézem, akkor csak azt tudom mondani, hogy nem került a látóterembe, így a létezésükről sem nagyon tudtam. A Decathlon 2005-ös magyarországi bemutatkozását követően a futóruházatom és lányom tesiórára szánt cipője is többnyire Kalenji volt, de a futócipőket meg se nagyon néztem. Amikor elkezdtem atletizálni, 1978-ban, a nem okozott különösebb fejtörést a választás, mert abban futottunk, amink volt. Ma egyikre sem mondanám azt, hogy futócipők voltak. Három évvel később, az életemet meghatározó első 15 km-es utcai futóversenyen is, még a napjainkban divatos retro Tisza cipőben álltam a rajtvonalra. Ütéscsillapításról szóló adatot, ha kerestem volna sem találtam volna róla. 

Versenysportolóként egy idő után én is belekóstolhattam abba az érzésbe, hogy párnázott, márkás cipőket viseljek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az akkori menők közelében edzhettem, így ők láttak el minket a nagy maratonversenyekről hozott cipőkkel. Napjainkban óriási business lett a futás, aminek következtében a nagy tradícióval bíró, és az azóta alapított új futócipő gyártó cégek az összes földrészt elárasztották termékeikkel. Közel negyven évig szolgáltam ki a nagymárkák elvárásait, illetve ők az enyémet, így eszembe sem jutott, hogy ne szakboltban, vagy outletben keressem a következő cipőmet. 

Hasonló elszigetelődésről lehet szó a mai futóknál is, hiszen a szabadidős sportolás szinte egyet jelent a hétvégi versenyzéssel. A versenyszervezők pedig futócipő szakboltokat üzemeltetnek, így adva van a kettő az egyben csomag. A 10-15 ezer forintos rajtcsomag mellé, 40-60 ezer forintos cipő dukál. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen boltban, varázslatos a hangulat, ezért élményt ad a vásárlás. Mindenki velem foglalkozik, és körülöttem forog a világ. Ezt a hangulatot nem tudja egyelőre egy önkiszolgáló rendszerű áruházlánc sem nyújtani, így az olcsóbb, de jó minőségű cipők létezéséről nem is tudnak sokan. Ezért aztán saját márkás cipőink leginkább csak utcai viseletet, vagy a testnevelés órákra szánt összeget jelentik. Ennél azért sokkal többre hivatottak ezek a lábbelik, aminek nap mint nap hangot is adok az áruházban.

Hasznos, és értékteremtő termékeket találsz a Decathlon áruházaiban.

Tízezer forintért futócipő?

Egy ideje elkezdett izgatni ez a gondolat és most jutottam el oda, hogy az elméletem igazolására alávessem magam a kísérletnek. 2017-ben kezdtem el az ismerkedést a márka cipőivel. Ahogy hozzászoktam az évtizedek folyamán, a prémiumnak számító magasabb árfekvésű Kiprun termékekből választottam. A Kalenji logó megtartása mellett, a "Keep on Running" buzdításból eredő mozaikszóval tesz különbséget a márka a nagyobb kihívásokat kedvelő futók számára. Csak ezekből válogattam eddig. A különbség nem csak az elnevezésben és az árban érzékelhető, hanem a technikai tudásban is (1000 km). Feleannyiba kerülnek, mint nevesebb társaik, de még így is közel duplájába, mint az általam tesztelt rekreációs célra készült cipők. Eszembe sem jutott, hogy a hobbifutó sorban keresgéljek, hiszen én futó vagyok!

Időbe telt míg rájöttem, hogy arra a célra amire nekem kell, bőséggel megfelel a 6-800 Km lefutására alkalmas olcsóbb cipő is, hiszen 1/2 évig kiszolgál még akkor is, ha néhány verseny is bele csusszan a mindennapjaimba. Mi bajom lehet belőle? Gondoltam. Pályám elején sem számított az, hogy mi van a lábamon, hanem csak a futás okozta öröm és szabadság érzet, a flow. Testem jelzéseit figyelve, így is védett maradtam a sérülésektől. Úgy gondolom, hogy most sem kell szégyenkeznem azért, ha egy alacsonyabb árkategóriába sorolt futócipőt viselek. Arról nem is beszélve, hogy már "csak" rekreációs futónak számítok a napi 6-8 km lefutásával. Ahhoz nem kell űrtechnikai habokat használni az ütéscsillapításra. A 60 éve jól vizsgázó EVA hab is kellő védelmet nyújt számunkra. Lássuk hát a tapasztalataim. A közelmúltban már írtam erről a három cipőről, de abban nem szerepeltek a személyes benyomásaim.

Most ezek következnek

A Run Active cipő egy szemre is tetszetős cipő. Színei évek óta követik a nemzetközi trendeket. Elsősorban a keskenyebb, illetve normál lábfejjel rendelkezőknek tervezték. Mivel nekem is az van, ezért vele kezdtem az ismerkedést. A legújabb fejlesztésekhez szokott, elkényeztetett lábam egy pillanatra feltette a kérdést, hogy ezt most miért kapta? Pár perc múlva már nagy lett a barátság. Futásaim során futópályán, aszfalton és könnyű terepen teszteltem, minden borításon jól vizsgázott. Nem futottam nagy távokat benne, de ez nem a cipő korlátozottságának szól, hanem az én állapotomnak. A hosszú évek tapasztalatai azonban egyértelművé tették számomra, hogy a plusz ütéscsillapító technológiának (Circular Systeme) köszönhetően jóval hosszabb távok lefutására is alkalmas ez a cipő.

A következő tesztalany a Run ActívGrip volt. Kaptafája szélesebb, ami sokak számára jelent jó hírt, mert ebben a tekintetben nem nagyon voltunk erősek eddig. A lábfejemnél szélesebb és így rögtön elterült benne a lábam. A fűző kialakításának köszönhetően a keskeny lábfejjel rendelkezők is nyugodtan viselhetik, mert jól tartotta a lábam, úgyhogy a vérkeringést sem kell elkötni. A talpán kialakított bordázatnak köszönhetően, megfelelő kapaszkodást biztosított a laza szerkezetű süppedős talajon is. Jól szellőzik és a kritikusnak számító 300 g alatt van a 43-as cipő súlya. Ütéscsillapító rendszere ugyanaz, mint az előző cipőnek, ezért az aszfalton sem volt gondom vele. Sőt, a 3 mm mély barázdáknak köszönhetően, plusz ruganyosság érzetet keltett bennem, mert egy kis teleszkópos hatást nyújt. A futópálya rücskös felületén a húzó és az ellépő fázisban pedig egyenesen lubickoltam benne, mert stabilabbá tette a koordinációmat.

Lehet, hogy ennek a két cipőnek a jó tulajdonságai csak számomra jelentettek újdonságot, de én kifejezetten örülök annak, hogy most közelebbről is megismertem őket. A harmadik cipőről is ejtettem már néhány szót az előbb említett cikkben. Ez a cipő nem csak küllemében számít újdonságnak, hanem a technikai "felszereltsége" miatt is. Pár hete került az áruházakba és nagyon elégedetten nyilatkoznak róla a vásárlók. Izgatottan vártam hát a találkozást. Kicsit tartottam a 4 mm-es droptól, de a fokozatosság elvét betartva nagyon hamar összeszoktunk. Már a neve is egy életérzést sugall a viselésekor Jogflow 500.1amit csak megerősíteni tudok az eddig tapasztaltak alapján. Nagyon kényelmes és rendkívül puha érkezést biztosított minden talajon. Hajlításkönnyítő bemetszések könnyítik a gördülést, így dinamikusabbnak éreztem a mozgásom. Olyan érzésem volt, mintha centikkel a talaj fölött járnék. Ha pedig fontos számodra a környezeted, akkor nyomós érv lehet az is, hogy a felsőrész 59%-ban újrahasznosított anyagból készült. Csak bátorítani tudlak benneteket arra, hogy nyugodt szívvel vegyétek le a polcról ezeket modelleket, ha az egészségmegőrzés az elsődleges célotok. Akiknek már hozzászokott lábuk a harántemelős betétekhez, azoknak sem kell feltétlenül drágább cipőben gondolkodniuk, mert a Kalenji Run 300-as talpbetét (2490 Ft) még kényelmesebé teszi a cipőt.

Öt éve kezdődött, és egyre mélyebb barátság fűz a márkához.

A név kötelez, avagy nálunk a Kalenji a márka

Nagy utat tettem meg és közben óriási élményben volt részem amíg felnőttem a felismerésig, hogy a kevesebb néha több! Sokszor érzek a futók körében egy bizonyos mértékű lenézést, vagy előítéletet a Kalenji cipők iránt. Többek között ezért is vágtam bele a kalandba. Ha a szívemre teszem a kezem, akkor belátom, hogy ha nem látom őket nap mint nap a munkám során, vagy a nemzetközi termékképzéseken nem hallom, hogy mennyire komolyan veszi a márka a futók igényeit, lehet, hogy továbbra is elmennék mellettük. Az esetemben talán nem is előítéletről, hanem inkább megszokottságról, vagy figyelmetlenségről beszélhetek. 

Ami késik, az nem múlik! Nekem 2017 nyarán jött el az ideje, hogy megtörténjen a nagy találkozás. Nagyon örülök hogy így alakult! A Decathlon áruházaiba betérők többnyire tudják, hogy az ár-érték stratégiánknak köszönhetően többnyire a saját márkás termékeinket részesítjük előnyben. Ez nem jelenti azt, hogy a termék silány lenne, hanem csak azt, hogy társadalmunk minden rétegének biztosítani tudja a sportolás örömét és jótékony hatásait. Vásárlóink szájából így is naponta hangzik el a kérdés: valami márka nincs? Mindenki megnyugodhat afelől, hogy ha a márka azt írja a terméklapra, hogy futócipő, akkor az az is. Úgy is mondhatnám, hogy nálunk a Kalenji a márka. Annál is inkább, mert akik járnak hozzánk, azok pontosan tudják, hogy termékeinkre hosszabb jótállást vállalunk, mint nevesebb társaira, és még ki is próbálható. 

A Cégvezetés, gondosan figyelt arra, hogy a neve, a nagy múlttal rendelkező futócipő gyártó cégekhez hasonlóan, komoly üzenetet hordozzon magában. Egy afrikai törzsről nevezte el a márkát. A Kalenjit, Kenyán belül is a futásra kiválasztott népként emlegetik. Egy puritán körülmények között élő törzs, az egyszerű eszközei ellenére, (vagy pont azért) a fejlett gazdasági körülmények között élők fölé tudott emelkedni. Némelyiküknek még cipőjük sem volt, és úgy futottak az iskolába oda-vissza. A szerencsésebbeknek elég messze volt ahhoz a suli ahhoz, hogy mire kijárták a kötelezőt, addigra már fel tudták kelteni az Európai vagy a tengeren túli menedzserek érdeklődését. Én csak másfél km-re laktam az általános iskolától, de a nagyszünetben utcai cipőben is többször megszereztem az otthon felejtett füzetemet, vagy könyvemet. 

Az utcai cipőkig már nem mennék vissza, és nem is bíztatok senkit se arra, hogy abban fusson. Arra viszont mindenképpen, hogy az általam tesztelt cipőkben a fokozatosság elvét szem előtt tartva, nyugodt szívvel mehettek az utatokra, mint ahogy én is teszem nap, mint nap. Nekem is időre volt szükségem, míg eljutottam odáig, hogy olcsóbb termékhez merjek nyúlni és ne a köztudatban "beárazott" futócipőket részesítsem előnyben. Nincsenek filléres gondjaink, de a gondolkodásmódommal lehet hogy segíteni tudok másoknak is. A közhely szerint nem a külső számít, hanem a belső érték. Szerintem a Kalenji futócipőire is igaz az állítás. Ha nem hiszed, járj te is utána! 

Több mint tizenöt éve gondoskodik a Kalenji a futók kényelméről és biztonságáról.


 

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)