Én utáltam futni...

Miután megnyugtattuk egymást, hogy mindketten kezdők vagyunk az interjúztatás világában, asztalt cseréltünk a jobb fényviszonyok kedvéért és a kezdeti izgalom is kicsit felengedett, bele is vágtunk a közepébe. Fruzsi mosolyogva idézte fel a futáshoz vezető első lépéseket és a sporttal való kapcsolatát.

Nekem gyerekkorom óta része a sport az életemnek. Volt egy időszak, gimnazista koromban, amikor a tanuláson volt a fókusz, ráadásul dohányoztam is, kb. 10 évig. De előtte balettoztam, szertornáztam nagyon hosszú ideig. Ezután a nagyobb szünet után kezdtem újra a futással, fitnesszel. Egészen őszintén én egy fiú miatt kezdtem el futni. Együtt jártam egy fiúval, aki kézilabdázott, eljárt futni és emiatt mindig hívott magával. Az igazat megvallva nekem ez óriási kihívás volt, utáltam! Első alkalommal úgy futottam le két kilométert, hogy kocogtam 500 métert, aztán gyalogoltam 500-at, kocogtam, gyalogoltam, és közben hörögtem a dohányos tüdőmmel. Az első alkalom után eldöntöttem, hogy nekem ez ennyi volt és többet nem jövök. Csak aztán tudod, a szerelem nagy motiváló erő volt... Ennek a kapcsolatnak annyit köszönhettem, hogy megszerettette velem a futást, de ekkoriban még csak 4-6 kilométereket futottam alkalmanként, az igazán hosszabb távok később jöttek.

Akkor még nem volt családod...?

Nem, akkor még távkapcsolatban éltem és nagyon sok volt a szabadidőm, a munka és tanulás mellett még jutott idő bőven magamra is. Úgy éreztem, hogy vannak olyan energiáim, amikkel muszáj kezdeni valamit. Ekkoriban kezdtem el észrevétlenül a hosszabb távok felé fordulni. 2009-ben futottam először félmaratont és a következő évben meg már maratont.

Miért a terepfutást választottad?

Szerintem ez mindenkinél általában ugyanaz, először aszfalton kezdi, majd miután megunta, a terep felé fordul. Ez nálam is így volt. Nem is gondoltam, hogy terepen futhatnék, elég volt megküzdeni az aszfalttal kezdetben. A terep elég nagy kihívás volt, de szeretem nagyon a kihívásokat. Terepen olyan „kraftosabbnak” éreztem magam, „Hú, ez tényleg valami”! Egy-egy terepverseny után sokkal büszkébb is voltam magamra. „Nahát, ezt is megcsináltam”, pedig régen azt gondoltam, hogy ilyesmire nem lehetek képes. Fantasztikus, hogy az ember így le tudja magát győzni, szép lassan több mindent el tud érni, nyilván mindenki a maga viszonylatában. Mert hidd el, amikor az elején azt a két kilométert lefutottam, az óriási dolog volt.

Rendszeresen veszel részt versenyeken, mi motivál a versenyek alatt, mi az, ami erőt ad közben?

Versenyek közben igyekszem pozitív gondolatokra összpontosítani. A vége felé az motivál, ha a férjem vár a célban. Nevetve fűzi tovább a gondolatot: Nyáron, ha a férjem vár a célban és van nála egy hideg sör. Illetve a gyerekeim nagyon szoktak hiányozni már egy-egy nap végén, ilyenkor arra gondolok, hogy „végezzünk minél hamarabb, hogy minél hamarabb otthon legyek”.

Ha már a gyerekeknél tartunk, hogyan sikerült beépítened a futást a családi életbe?

Nagy sóhajjal vág bele a mondatba: Nagyon nehéz volt. Ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot, tényleg nehéz volt. De nagyon akartam és ezért sikerült. Szerintem hogy ha valaki nagyon akar valamit és tényleg fontos neki, akkor megoldja. Miután az első gyerekem megszületett, elég depressziós voltam, emiatt is kezdtem el viszonylag korán a futást, szülés után 4 héttel. Fizikailag borzasztó volt, mert három órákat aludtam abban az időben, viszont a lelkemnek meg nagyon jót tett. Tudtam, hogy ha elkezdek újra futni, akkor helyre fogok jönni lelkileg, mert a futás mindenre megoldást nyújt nekem.

Emellett a férjed is támogat...

Nélküle nem menne, ez egyértelmű. Ha ő nem támogatna, biztos, hogy nem tudnék ilyen távokat futni, ilyen gyakran futni menni. Ő ezt szerencsére megérti. Nem fut, de neki is van olyan hobbija, amit szenvedélyesen űz, úgyhogy ebből a szempontból meg tud érteni. Én is ugyanúgy támogatom őt, ő is engem. Úgyhogy jól kell választani!

Nemrég mentél vissza dolgozni, hogy néz ki most egy átlagos napod, amikor edzésed is van?

Fél 6-kor kelek, 7-kor már a munkahelyemen vagyok, fél 4-ig dolgozom. Reggel nem én viszem a gyerekeket, hanem a férjem hál’Istennek. Fél 4-kor elindulok a munkahelyemről, összeszedem a gyerekeket. Az estéket nyilván együtt töltjük, mert nem szeretném elvenni tőlük az időt, ami egyébként mostanában elég szűkös. Miután lefektettük őket, olyan fél 9-kor körül elindulok futni.

Hűha, ez elég keménynek hangzik... Az is! :) Konkrét edzéstervet követsz?

Igen, a felkészülésemet Barát Gabriella segíti, ő írja az edzéseimet már egy éve. Szuper, mert ő is kétgyerekes anyuka, úgyhogy tisztában van vele, hogy ha beüt a krach és valamelyik gyerekem beteg lesz, azonnal módosítja, átírja az edzéstervemet. Hétköznap nem szoktam 12-13 km-nél többet futni esténként, igyekszem 10-fél 11 körül ágyba kerülni. Úgyhogy kiszámolhatod, maximum 7 órás időkeretem van aludni. Ráadásul a gyerekek azért még felkelnek éjszaka...ez az, ami nagyon nehéz, elég keveset alszom. És fél 6-kor kezdődik minden elölről.

Azért van olyan nap, ami csak a pihenésé?

Van persze, a regeneráció ugyanolyan fontos, mint az edzés. Vannak olyan napok, amikor egyáltalán nem futok.

Ha valamelyik edzésed kimarad valami miatt, az nagyon megvisel?

Nagyon, bár a gyerekeim megtanítottak arra, hogy egy kicsit rugalmasabb legyek. Korábban szörnyen rugalmatlan voltam, ha egy edzés valamilyen rajtam kívül álló ok miatt elmaradt, rendkívül feszült tudtam lenni. De a gyerekek miatt számtalanszor előfordul, hogy újra kell terveznem, úgyhogy már nem viselnek meg annyira ezek a dolgok. Attól még, hogy egy edzés kimarad, még nem dől össze a világ. Az a fontos, hogy lustaság miatt ne maradjon el. Olyan nincs, hogy most nincs kedvem futni és lusta vagyok, ez nem fordulhat elő. Egyébként erre a futás tanított meg. Igenis, hogy ha valamit akarok, azért küzdeni kell és bele kell tenni a munkát. Mert ha beleteszed a munkát, annak a végén megvan az eredménye.

Záró gondolatként Fruzsi megosztotta velem tanácsait és azt, hogy anyukaként miért is fontos a rendszeres mozgás, milyen hatással van a sport a családra.

Fontos, hogy minden anyuka szánjon magára időt, ez az idő az egész családnak megtérül. Mert ha az anyuka boldogabb, kisimultabb, elégedettebb lesz, türelmesebb is lesz mindenkivel. Amikor én elmentem egy-egy hosszabb futásra, mikor ideges, fáradt vagy feszült voltam, mindig úgy jöttem haza, mint akit kicseréltek. Csak repkedtem otthon. Nyilvánvalóan a családom is szereti ezt az állapotot. Ezzel az anyukák ugyanakkor példát is tudnak mutatni a gyerekeiknek, hogy igenis fontos az, hogy az ember fordítson magára időt, legyenek álmai, tudjon küzdeni, ez mind-mind példamutató magatartás. Remélem az én gyerekeim is ezt fogják látni.

Beszélgetésünk alatt Máté szorgosan fotózott körülöttünk, majd lelkesen kapcsolódott be ő is a kérdezgetésbe, hisz a közös érdeklődési terület, a terepfutás révén hamar egymás szavába vágva kerültek elő a versenyélmények, maratoni távok történetei. Szinte magától értetődően dobálóztak számomra olykor bűvösnek tűnő szavak és számok kombinációival, mint a „Piros 85”, „UTH 55”, „OCC”, Bükk Hegyi Maraton 4:57:44, első helyezés – persze a mozaikszavak és rövidítések jelentéseire hamar fény derült és ahogy belemelegedtek a terepfutás rejtelmeinek taglalásába, úgy én is egyre nagyobb kedvvel játszottam el a terepfutás gondolatával.

„Egy hosszútávú, mondjuk kb. 55 km-es verseny során, amikor 45 km-nél úgy érzed, hogy szétszakadnak a combjaid, mindened fáj, akkor egyszer csak beüt a flow és hirtelen megszűnik minden fájdalom. A terepfutásban azt szeretem, amikor a holtpontokon túljutva nagyon erősnek érzem magam, ez nekem nagyon sokat ad. Kitartásra nevel, mert hiába fáj, hiába nehéz, csinálni kell tovább, aztán sikerülni fog.”

Fruzsi hihetetlen lelkesedéssel adta át a terepfutás iránti szeretetét, beszélgetésünk alatt végig mosolygott és látszott, hogy a futás iránti szenvedély már végérvényesen az élete részévé vált. A belőle sugárzó harmónia és energia még sokszor eszembe fog jutni egy-egy nehezebb futás alkalmával, ebben biztos vagyok.

Ha érdekel Fruzsi blogja, ezen a linken követheted: Kilométerkövek #miatekifogasod #hetkoznapihos