Gyakorlati futás termékképzés a Margit-szigeten
Már a világjárvány előtt jeleztem a felsővezetés felé azt a szándékomat, hogy termékképzéseinket nyissuk meg a nagy nyilvánosság felé. Idén úgy döntött a szakmai stáb, hogy a képzés egyik részében kipróbáljuk, hogyan működhet. A helyszín választás nem volt kérdés, hiszen a Budapest szívének számító Margit-sziget szinte mágnesként vonzza be a futókat.
Az első helyszíni bejárásom alkalmával megállapítottam, hogy ruházatban verhetetlenek vagyunk, de futócipő terén van még dolgunk bőven. Így cselekedtünk és május 18-19-re, délután öt órai kezdettel futócipő tesztet hirdettünk meg. Minden nálunk kapható saját márkás cipőnket és óránkat próbálhatták ki az erre vállalkozók. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk ki, hogy a foglalkozás elérte célját. Rengeteg feladat van még előttünk, de egyértelműen kijelenthető, hogy sikerült letenni a lábnyomunkat a szigeten. Nem foglaltuk még el, és nem is ez a cél. Attól sem kell félni senkinek, hogy pár év múlva Kiprun szigetre keresztelik majd át, a futást kedvelők kérésére. Mégis úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon fontos mérföldkő letétele volt a futók számára és a mi életünkben is.
Ez a vállalás nem feltétlenül a Decathlon önös érdekét szolgálja, hanem közös ügyként tekintünk rá. Húsz-harminc ezer forinttal tudjuk olcsóbban adni a versenyzésre alkalmas magas színvonalú futócipőinket. A 0 Km-es kezdő futókat pedig végig tudjuk kísérni az útjukon a hobbi futócipő kategóriába sorolt, 5 990 Ft-tól kapható termékeinkkel kezdődően.
A futás nagyon sokáig a legolcsóbban űzhető sport volt. Ma is az tud lenni ha megnézzük hogy mit, hol, mennyiért vásárolhatunk meg, mert nem mindegy, hogy mennyi marad a zsebben. Azt egyértelműen kijelenthetem, hogy a Kalenji és a Kiprun is egy nagyon jó lehetőség lehet mindenki számára. Ugyanúgy, mint a trendinek számító nagy márkák. Azok is "csak" lehetőségként szolgálnak. A döntés már a felhasználóé.
Maraton csúcstartónk, Szabó Nóra is élt ezzel a lehetőséggel és tesztelte cipőinket, akinek a visszajelzéseit jeleztük a márka felé. Így tett az a hölgy is, aki csütörtökön tesztelte a cipőinket, pénteken pedig már széles mosollyal az arcán, közölte velünk, hogy már a saját cipőjében faragott le két percet az eddigi rekordjából. Én egy olyan álomvilágban próbálok élni még mindig, ahol a mosoly a fizetség. A két nap alatt nagyon gazdagnak éreztem magam, mert rengeteg mosolyt láttam az emberek arcán, legyen az tesztelő, vagy kolléga. Kell ennél több?
Reményeim szerint nem kell újabb egy évet várni arra az alkalomra, hogy az őszi innovációkkal újra meghódítsuk a szigeten futók szívét és még több mosolyt csaljunk a futástól kipirosodott arcokra. A "Fuss velünk egy kört és mondd el a véleményed!"-buzdítás nem egy alkalomra szólt, hanem hagyományt szeretnénk teremteni vele.

Az elégedett vásárlókért dolgozunk
A minap egy vásárló elcsodálkozva nézett rám, hogy ekkora tudással és szakmai alázattal a Decathlon önkiszolgáló rendszerű áruházában dolgozom. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a cég egyértelmű törekvése, hogy az egyre magasabb szinvonalú termékeket a sportjukban hiteles dolgozók tudják ajánlani a felhasználóknak. Nem kell ehhez feltétlenül évtizedeket eltölteni az adott sportban, csak benne lenni a vérkeringésében.
Öt éve lettem a futás termékképzője és egyértelműen kijelenthetem, hogy óriási lépést tettünk meg minden téren. A jó kiválasztásnak köszönhetően a képzéseken megjelentek közül valamilyen szinten mindenki életében szerepet játszik, vagy játszott a futás. Éppen ezért, egyre magasabb színvonalú képzéseket tudok tartani, aminek eredményeként kollégáink a vásárlóknak is nagyobb segítséget tudnak nyújtani a futás részlegen.
A képzéseknek minden év tavaszán van egy gyakorlati része, amikor különböző felületeken ki tudják próbálni dolgozóink az új innovációkat. Bár még mindig önkiszolgáló rendszerű áruháznak számítunk, de a törekvés egyértelműen az, hogy az adott sportokon a szakboltok által nyújtott magas színvonalhoz közelítsünk. A nagyobb technikai tulajdonságokkal rendelkező eszközeink melé a megfelelő szakértelem is a szolgáltatás része. Sokan nem hiszik még el, de a futócipőink között is vannak olyanok, amik már ebbe a kategóriába tartoznak.
A Kiprun KD "névre" keresztelt cipők mindenképpen. A résztávos, vagy feladatos edzéseken teljesen megváltozik a futómozgás, hiszen sokkal dinamikusabb lesz. Ezeknek a cipőknek nem az ütéscsillapítás a fő feladatuk, hanem a minél gyorsabb gördítő fázist segíteni. Sokkal kevesebb ideig érintkeznek a talajjal és könnyebbek is. A kilométergyűjtést nem ezekben kell elvégezni. Sajnos nem tudom ezt elégszer hangsúlyozni, mert a sérülési statisztika még mindig 80% körüli. Képzeljétek el azt a helyzetet, hogy a futóverseny rajtvonalán álló 10000 ember közül 8000-nek a közös témája lehetne a sérülés. Elképesztő még belegondolni is.
Egy másik nagyon fontos kérdés a vásárlói elégedettség. Termékképzőként feladatom az is, hogy az 1-es és a 2-es osztályzatú értékeléseket megválaszoljam. Megfigyeltem, hogy a csalódottság mögött gyakran az az ok húzódik meg, hogy nem megfelelő terhelésre fejlesztett terméket választott az illető. A futócipő boltokkal ellentétben nálunk alacsonyabb áron is kaphatók olyan cipők, amikben a heti 10-20 km lefutása sem okoz gondot, maximum egy évig. Ennél nagyobb igénybevételnek már érdemes egy kicsivel magasabb árfekvésű terméket választani. Nem lehet más a tanácsom, mint kérdezni szabad! Sőt! Mindenkit biztatnék erre, mert felkészülten várunk benneteket.

Vendégünk volt Szabó Nóra
Öt éve lettem termékképző és a COVID éveket leszámítva minden évben az én feladatom volt, hogy nyerjek meg egy olyan inspiráló vendéget, akinek a jelenléte és a szavai motivációval tudnak szolgálni az áruházi életünk mindennapjaiban. 2019-ben Monspart Sarolta kápráztatott el minket az emberfeletti küzdelmével de ugyanakkor humoros előadásával. 2022-ben pedig Kovács András barátomat kértem fel erre a feladatra. Középiskolai testnevelőtanárnak lenni régebben sem lehetett egyszerű dolog, de az elkényelmesedett világunkban még nagyobb kihívás lett sportolásra ösztönözni a fiatalokat. Előljáró példájával ez is sikerült neki. Őszinte vallomásából pedig az is kiderült, hogy a célok megválasztása illetve a véghezvitele közben mi mindent nyerhetünk, vagy veszíthetünk.
Az idén a maraton csúcsot futó Szabó Nóra fogadta el a meghívásomat. Nagy büszkeséggel mondhatom el, hogy a nagyon sűrű programjában szorított helyet számunkra egy-egy motiváló előadás erejéig. Kerek szemekkel és néha leesett állal hallgattuk az élményeit. Kiderült, hogy pár év leforgása alatt hogyan jutott el az egészséges életmódra vágyó hölgytől a maratonfutás országos csúcsáig. Tette ezt úgy, hogy még mindig amatőr sportolóként éli a mindennapjait. Munka mellett, pusztán kiváncsiságból pszichológiát tanul az egyetemen. Elképesztő és példaértékű volt hallgatni, ahogy az idő labirintusában mennyire otthonosan mozog. A futás szeretete sugárzik egész lényéből.
Meggyőződésem, hogy ha nem zavarja sérülés a felkészülésben akkor a 2 óra 28' 25" -es eredmény még mindig csak egy állomás. Rengeteg tartalék lakozik még benne. A profikkal ellentétben, neki heti 7 futás áll a rendelkezésére a fejlődéshez. Kiderült hogy nem nagyon frissít futás közben. Mindennapjaiban próbál úgy étkezni és hidratálni, hogy ilyen űridők elérésére is alkalmas legyen a szervezete. Nincs menedzsere, edzőpartnere, szponzora és a versenyeken segítő iramfutója (nyula), "csak" egy szuper edzője akinek a tanácsait betűről betűre igyekszik betartani.
Valójában fel sem fogta, hogy mekkora eredményt ér el. Úgy érzi, hogy az afrikai országok egyeduralmavál elértéktelenedett az egykoron nagy időnek számító 2 óra 28-as idő. A világranglista 74. helyével tudta kvalifikálni magát a Világbajnokságra úgy, hogy országonként csak három versenyző eredményét vették figyelembe. Egy Major-nek számító versenyen képtelenség odaérni a fizetős helyekre. Szerencsére nem is ez izgatja leginkább a fantáziáját, hanem az, hogy ezeken a versenyeken minél jobb időt tudjon elérni.
Számomra az derült ki a beszélgetésből, hogy egy matematika képlet hiányzó adatait keresik csupán az edzőjével. Nem országos csúcsdöntésben gondolkodtak, hanem az elvégzett edzésekből várható versenyidő elérésében. Legyen az 10 000m, félmaraton, vagy maraton. A görcsösség és a megfelelni akarás semmilyen jelét nem látni. Tulajdonképpen, egy "középkori" céhes műhelymunka eredménye a 26 éve fennálló országos csúcs megdöntése is. Remélhetőleg a jövő évi olimpiai szint elérése is sikerülni fog neki, de most az a legfontosabb, hogy Budapest utcáin a Világbajnokságon láthatjuk és bíztathatjuk Nórit.
Néhány kiragadott gondolat, illetve üzenet, ami egy magasabb szintre emelte őt, és útravalóul használhattok ti is.
"Ha az edzéseken kibírtad, most is kibírod!"
"Hidd el, hogy képes vagy rá"!
"Ne hagyd, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajtad, zárd ki és csak végezd el a feladatod! Ha meginogsz, vége a versenyednek."

Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)