Személy szerint a gyerekkoromat végigfutottam telente is, hiszen ez volt az alapozóidőszak a triatlon és a kajak versenyszezonra is, nem lehetett leállni. Aztán jó pár év kimaradt, míg újra egymásra találtunk, én és a téli futás. Most már újra rá tudom magam venni ilyenkor is a kültéri mozgásra, akkor is, ha a korai sötétedés miatt már fejlámpát kell viselnem. Nézzük, melyek azok a felszerelések, amelyek segítenek nekem túlélni ezeket a hónapokat.
Futó felszerelés a téli hónapokra
Multifunkciós kendő
Amikor kicsit is kezdek beteg lenni, akkor tuti a torkom jelez először. Mivel nagyon könnyen képes megfázni, így nálam alap, hogy 10 fok alatt takarjam a számat, hidegebb időben pedig az orromat is. Elsőre nem a legkomfortosabb, de inkább ez, mint egy hét kiesés és szétszáradt bőr a hideg miatt. Erre nekem legjobban a vékony multifunkciós kendő vált be. Előnye, hogy nem fulladok meg benne, plusz a sál funkció mellett sapkaként is tudom használni. Ezért több darabot is beszereztem belőle.

Sapka
Ha már a sapkáknál tartunk: amint beköszönt a hűvösebb idő, le sem lehet robbantani a fejemről, utcán és futás közben sem. A rövid hajamat szépen elnyomja, de ez van! ? Sportolás közben érdemes a meleg, kötött darabokat technikaibb anyagra cserélni. Amikor a kendőt már kevésnek érzem, akkor átváltok futósapkára. Akinek fázósabb a feje és a füle, annak létezik egy vastagabb kivitel is. Nem a legcsinosabb cuccok (én csak úszósapkának hívom a forma miatt), de nem is ezért viselem őket.

Fejpánt
Azoknak, akik nagyon nincsenek kibékülve a sapikkal, vagy nem igényli a fejük, csak a fülük a védelmet, jó alternatívát jelentenek a fejpántok. Egyébként a fentebb említett multifunkciós kendő szintén összehajtható fejpánttá is.

Futókesztyű
Természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a futókesztyű sem. Nálam ez kerül elő utoljára, inkább a kézfejet védő felsőket preferálom. Viszont sokszor nem is a „fázik a kezem” érzés miatt kell kesztyűt húznom, hanem mert a bőröm nagyon rosszul reagál a hidegre. Konkrétan szétszárad, szétrepedezik. Ezért inkább választom azt, hogy kicsit melege legyen a kezemnek. Kesztyűből létezik a sima ötujjas verzió, valamint a melegebb modell, melyben egy plusz réteget is rá lehet húzni az ujjakra. Mindkét modell alkalmas a telefonok kijelzőjének kezelésére.

Zokni
Kiveséztük a fej és a kezek védelmét, jöjjön hát a lábak kérdése. 0 fokhoz közelítve elő szoktam venni a merinói gyapjúszálakat tartalmazó zoknimat. Ez a termék térd alá ér, így szuperül melegíti az egész lábszáramat. Szerencsére a kialakításánál a hővédelme mellett figyeltek a kényelemre is, így eddig még nem lett egy vízhólyagom sem tőle.

Biztosan ti is találkoztok olyan futókat, akik 10 fok alatt is rövid ujjú felsőben vagy rövidnadrágban futnak (versenyen kívül is). Szerintem a hőérzet mellett hideg időben az ízületek védelme miatt is fontos a megfelelő ruházat viselete. Nem kell úgy beöltözni, hogy az ember Michelin babának érezze magát: ha futás előtt még kicsit fázol, akkor mozgás közben valószínűleg pont jó lesz. A hőérzete persze mindenkinek más, így érdemes kitapasztalni, hogy ti hogy vagytok „beállítva”. Viszont rendesen felöltözni egyáltalán nem ciki, így nyugodtan húzzatok sapkát, sálat, kesztyűt, ha úgy komfortos!
Ha még egy kis plusz motivációra van szükségetek, akkor lépjetek be a Futóközösségünkbe!
További jó futást a tél hátralévő részében is!
Hozzászólások