Látás és látásmód, avagy honnan jön az erő?
Az év utolsó napjaiban nagyon sokan tesznek fogadalmat arra, hogy új életet kezdenek, amihez erőt kell tudni meríteni valahonnan. Ehhez szeretnék plusz motivációt adni egy általam nagyon nagyra becsült (sport)ember példáján keresztül. Bár korábban már hallottam róla, személyesen csak 2015 nyarán ismertem meg Robit. Összecsukott fehér botot szorongatott kezében az 1-es villamoson, így leszálva felajánlottam neki a segítségem a zebrán való átkeléshez és a munkahelyünkig vezető úthoz. A 8 perc séta csak arra volt elegendő, hogy felkeltsük az egymás iránti érdeklődésünket és azután egyre többet találkozzunk.
Amióta írom ezt a blogot, izgatja a fantáziámat egy mélyinterjú készítése. Úgy gondoltam, hogy ha erőt tudok meríteni Robi példájából, akkor másoknak is segíthetek, a nem mindennapi történetével. A több mint 4 órás beszélgetés során az is kiderült, hogy rengeteg közös pontja volt a sportpályafutásunknak. Felelevenítettük a Bécs-Budapest felülmúlhatatlan hangulatát, amit többször is teljesítettünk váltóban. Megtudtam, hogy Ő nem csak futva teljesítette, hanem kerékpáron is. Fény derült az elpusztíthatatlanságának az okaira, amit most megosztok veletek is.
Eredetileg futóként kezde parasportoló karrierjét és onnan váltott a triatlonra. Ki szeretett volna jutni Rioba, de nem volt verseny a kategóriájában, ezért kerékpárosként próbálkozott. Minden válógatót megnyertek társával, mégsem Őket vitték, hanem a kvótát megszerző párost. Újabb öt évet kellett dolgoznia azért, hogy az álma beteljesüljön és Tokióban méltóképpen képviselje a látássérülteket és Magyarországot. Szinte a szemem előtt zajlott a válása, és a Riói álmok szertefoszlásának a feldolgozása. Két ilyen méretű pofon szinte mindenkit padlóra küldött volna, de mégsem láttam Őt megtörni. Az átlagembernek a töredéke is elég lett volna az összeomláshoz, de a sport megmentette ettől.
Robi, 2010-től a jobb szemére teljesen vak, bal szemével alaklátó. Foltokat, színeket érzékel, de a teret nem, így például egy padkában is könnyen megbotolhat. A retinaleválásig csak szemüvegesként tartották számon és nem látássérültként. Gyermekkorában 11 és 14 dioptria közötti szemüvegeken keresztül szemlélhette a világot. Mivel nem kaphatott nagyobbat, ezért a tábla előtt ült minden órán a tanári asztallal egyvonalban. Gyereknek talán szebbnek és gondtalanabbnak látta, mint ahogyan most ennyi év távlatából beszél róla. Szerencsére, csak nagyon kevesen tudhatjuk (most hallottam először a létezéséről), hogy milyen lehet hetes óvodába járni. Csak hétvégére mehetett haza, ha nem jött közbe semmi az édesanyjának. Édesapja egy éves korában elköltözött. A gyereknevelés az édesanyjára hárult egy személyben, akinek MÁV dolgozóként kiszámíthatatlan volt az élete, ezért Robi és a 3 évvel idősebb bátyja biztonságát csak így tudta megoldani.
A sport nevelő ereje
Kamaszkorában utca gyereke volt, ahol nyitottságának köszönhetően hamar barátokra lelt. Nagyon sokat mozogtak, de ekkor még nem a sport szeretete vezérelte őket, hanem inkább a kalandvágy. Állandóan valami csínytevésen törték a fejüket, amire ma már nem olyan büszke. Arra viszont igen, hogy 14 éves korára benőtt a feje lágya és elkezdte jóra használni az eszét. Hihetetlen jó fizikumra tettek szert, aminek eredményeként a barátai közül ketten is bekerültek a "Játék határok nélkül" sportvetélkedő csapatába. Képessége alapján neki is helye lett volna a csapatban de az eszére kellett hallgatnia és nem a szívére. Vérző szívvel lemondott róla mert nem szerette volna kockáztatni a szeme világát, illetve a testi épségét. Közvetve azért részesévé válhatott a vetélkedésnek, mert a két barátjának szurkolhatott.
A kontaktlencsére váltás kinyitotta előtte a világot, de azért oda kellett figyelnie, hogy mit milyen erőfeszítéssel végezhet. Már egészen kis korától vonzódott a biciklihez, ami mára a sportszerét és egyben az életét is jelenti. 18 évesen vette első komolyabb kerékpárját a leszázalékolási illetményből, ami jó alapokat adott neki. Robi számára a futás mindig kikapcsolódást jelentett, ezért a futóversenyek állandó résztvevőjévé vált. A rendszerváltást követően egyre inkább előtérbe került a tömegsport. Olimpiai ötpróba eseményein és futóversenyeken lehetett nagyon olcsó nevezési díjakért részt venni és a célban a gazdag befutócsomagot átvenni. Mivel gyerekkorában nagyon sok mindenről le kellett mondania, így ezeken a rendezvényeken érezhette magát kárpótolva.
A legemlékezetesebb élményeként az első 10 km-es futóversenyét jelölte meg a Mars Maratonon. Ekkor még az egészségesek között versenyzett (1996). Örömében, sasszé lépésekkel érkezett a célba. A másik felejthetetlen élményt a New York maratonon szerezte, ahol már látássérültként vett részt. Se előtte se utána nem volt része ilyen törődésben. Hárman vigyáztak a testi és lelki jóllétére. 2002-től lett hivatalosan is parasportoló. Részt vett számos Országos Bajnokságon és Európa-Bajnokságokon is, legyen az úszás, atlétika vagy triatlon. A retinaleválást követően, a biciklizés már csak tandem kerékpárral űzhető a szabadban számára.
Bármilyen furcsa is elképzelnetek, nem az eredményekért sportol, hanem az egészségéért. "Csak" az önmagának állított mércének akar megfelelni és nem az éppen aktuális világverseny követelményeinek. Amíg ez a lebonyolítási rendszer van érvényben, addig a "pilóták" ereje határozza meg a végső sorrendet. A nyugati kultúrában élő versenyzőkkel szinte lehetetlen felvenni a versenyt Robinak. Volt Pro tour csapatok versenyzői örömmel űlnek nyeregbe, hogy segítsenek. A 120-as pedálfordulatszám sem ritka amivel tekernek. Robi a triatlonsportból kap segítséget, akiknek a kerékpár csak az egyik sport a három közül, ezért az éremszerzés elképzelhetetlen. A 100-as fordulatszámmal elért paralimpiai 8. helyezése és 4000 méteres országos csúcsa fantasztikusnak mondható. Borzasztóan nehéz megfelelő guideot találni még a séta kerékpározáshoz is, nemhogy egy versenyfelkészüléshez. Sokan csak pénz fejében vállalják a plusz edzéseket.
Azt szeretné, ha mindenki a saját erejét vihetné a "vásárba", és az alapján hirdessenek győztest. Az informatika térhódításának köszönhetően ez ma nem egy lehetetlen küldetés. Egy monitor előtt tekerve mérhetővé válik a teljesítmény. A téli felkészülés rendre így zajlik, ezért érhetetlen számára hogy a versenyeken miért csinálnak belőlük cirkuszi mutatványt.
A mozgás maga az élet
12 évvel ezelőtt a látásán kívül szinte mindene meg volt. Felesége, gyermeke és egy hitelre vásárolt lakásuk. Mára pedig "csak" a sport és annak gyógyító hatása. Visszaköltözött édesanyjához Ceglédre, ahol az egykoron bálványozott bátyjával élnek hármasban. Minden nap Pestre utazik. Egyrészt a munkahelyére, másrészt a Fradi sporttelepére ahol példaképként néznek fel rá. Ez pedig óriási erőt ad neki. Az őt körülvevők pedig Robi lelki erejéből táplálkoznak. Munkahelyén a megbecsülést egy kerékpáros görgővel és egy órával fejezték ki, ami megkönnyíti számára a magasabb szintű edzések elvégzését. Csodálattal néztem és nézek rá én is. Azt nem tudom eldönteni, hogy egy sikersztoriról számolhatok-e be Robi kapcsán, de az biztos, hogy példaértékű, ahogyan a mindennapjait éli. Sok olyan történetet hallottunk már, amiben a nehéz gyermekkorból kitörni vágyódás következményeként sportolni kezd valaki egy jobb sors reményében. Ehhez azonban jó példát kell maga előtt látni és kell egy jó közösség.
Azok a legszerencsésebbek akik előtt a szüleik járnak jó példával. Nem mindenkinek adatik ez meg, így kérdésessé válhat az életének további kimenetele. Csak egy hajszálon múlhat hogy a jó, vagy a rossz irányt választja. Robinak a rögösebb út jutott és talán ebben erősödött meg ennyire. Nem hibásokat keresett, hanem mindig a megoldásra törekedett. A nehézségek ellenére is állandóan vidám, mosolygós ember lett, aki a sajátos humorvilágával bearanyozza a környezetének napjait is. Szinte elcsukló hangon beszélt a Vakodában és a Lőrinc 2000 sportegyesületben feléje áradó figyelmességről és szeretetről. Neki a gyerekek öröme jelentette a fizettséget. Nem egy, nem két szülő, szinte saját gyerekeként bánt vele. Megemlítette a SUHANJ és a LÁSS alapítvánnyal megélt fantasztikus élményeket.
A kamaszkorba lépő fiával állandó kapcsolatot ápol. Nem telik el úgy nap, hogy ne beszéljenek egymással telefonon. Sokszor várja őt az iskola előtt és szabadidős programokat szervez vele, vagy közösen vásárolnak be. Igyekszik a mozgás örömét és annak jótékony hatásait fókuszba hozni a pédáján keresztül. Maximálisan támogatja, de ugyanakkor félti is a labdarúgó karrier építésében, mert már megtapsztalta a sportolói lét buktatóit is.
Négy órát beszélgettem Robival, de úgy érzem, hogy akár filmet tudnék forgatni az életéből. A cikket olvasva, talán sokatoknak sikerült rádöbbenni arra, hogy milyen szerencsések vagytok. Azt kívánom Nektek, hogy próbáljatok meg Ti is egy olyan mentalitást kialakítani, amiben azt nézitek, hogy hogy igen, és ne azt hogy hogy nem! Szerintem ez lehet Robi titka is. Azt üzeni a látássérült társainak és az egészségeseknek, hogy ne adják fel a reményt, és sportoljanak!
"A mozgás maga az élet! Mindegy, hogy versenyszerűen, vagy szabadidős tevékenységként teszed, megtanulsz küzdeni és boldogan élni."
Robi példája jól mutatja, hogy bár nehéz így sportolni, mert "pilótára" szorul, de ilyen állapotban is sikeresnek lehet lenni a versenyzésben és a civil életben egyaránt. Hősömnek nem kívánhatok mást, mint hogy tudjon még nagyon sokáig mozgásban maradni! Jöjjön el az az idő az aktív életében, hogy a versenyeken ne a kísérőik "szemtanújaként" üljön a tandem kerékpár hátsó ülésén, hanem a saját erőfeszítése döntsön a dobogó sorsáról! E sorokat olvasva, Ti is megerősíthettek abban a hitemben, hogy Robi az olimpiai éremszerzők között lenne.
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)