Itt van az ősz, itt van újra...
Az éghajlatunknak és a domborzatunknak köszönhetően nincsenek nagy szélsőségek az éves időjárásunkban, de az évszakváltó hónapokat mindannyian megérezzük a testünkön és a lelkünkön egyaránt. Most is egy ilyen időszak elébe nézünk, hisz a nyári emlékek búcsúztatásában és az iskolai tanév kezdetével járó stressz levezetésében, sokak számára kap fontos szerepet a futás. Arról nem is beszélve, hogy az őszi versenyszezon most veszi kezdetét. Fontos, hogy jól válasszuk meg az öltözékünket, mert ellenkező esetben az abból származó gondok elterelik a figyelmünket a futás élményétől. Szélsőséges esetben pedig, akár ágynak is dőlhetünk és búcsút inthetünk az előttünk álló versenyeknek. Látszólag ugyan egyformának tűnik az emberi test, de a "vérmérsékletünk" erősen különbözhet, kortól, nemtől, súlycsoporttól függően. Éppen ezért csak javaslatokat tudok adni arra, hogy milyen irányba induljunk el, de a "receptet" saját magának kell mindenkinek megalkotnia.

Futás közben nem tudunk megfázni
Az őszi ruhatárunk attól függően is változhat, hogy ki melyik napszakot tudja használni a futó szenvedélyének kielégítésére. Reggel bizony még bőven 10 fok alatt lehet a hőmérő higanyszála, de a futás végére már 4-5 fokkal is emelkedhet. Az esti futóknál pedig pont az ellenkezője töténik, hisz a naplemente gyönyörű látványa mellett számolni kell a levegő drasztikus lehűlésével is. Ez a jelenség különösen a hétvégi hosszú futások velejárója lehet, amire a réteges öltözködés lehet a megoldás. Attól függően, hogy milyen irányt vesz az időjárás, a második réteget le és fel tudom venni, vagy a derekamra kötni futás közben. Ezekre az esetekre hosszú ujjú felsőruházatot választanék, aminek az ujját le és feltűrhetem menet közben. Erre az időszakra, van egy kedvenc "pulcsim", ami nyáron is használható az UV védelemre kifejlesztett anyag miatt. A másik praktikus megoldás a mellény lehet, ami az izzadt mellkasunkat védi a hűvös széltől. Az alsóruházatot viszont az eddigi tapasztalatok alapján kell eltalálni, mert menet közben nehezebben variálható. A legkisebb rizikót a térd fölött, vagy alatt végződő nadrággal vállalunk ősszel. A fázósabbak már elő vehetik a hosszabb fazonokat is. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy amíg mozgásban vagyunk, addig nem fogunk megfázni, hiszen a 120-150 közötti pulzustartományban elég nagy hőt termel a testünk. Futás után viszont, még a nyújtás megkezdése előtt érdemes rögtön száraz ruhába bújni.

Kezdő futóknál jobb az óvatosság
Nem szeretem az általánosításokat, de van egy olyan öltözködési tanács a futók körében, miszerint az a jó rétegrend választás, ha a futás kezdete előtt egy kicsit fázunk. Olyan, mint ha egy réteggel kevesebb ruha lenne rajtunk. Gyakorlott futóknál már kialakult az önismeret, és pontosan tudjuk hogy a különböző hőmérsékletekben és szélviszonyokban mit kell felvennünk. Kezdő futóknál azonban, még ritkán beszélhetünk folyamatos futásról, hiszen csak apró lépésenként tudjuk felkészíteni a testünket az életforma szerű, akár minden napos futásra. Ehhez viszont óriási türelemre és fegyelmezettségre van szükség. Büszkeséget félretéve, bátran meg kell állni sétálni. A nyári hónapokban nem jelent különbséget a futó öltözékben, de a hűvösebb időjárás beköszöntével már nagy rizikó faktorral járhat egy esetleges "alul öltözés". Nyilvánvalóan ez függhet a séta arányától is, de az "út" elején érdemes egy kicsit óvatosnak lenni. A sportolás elején nem kell érezni az egy réteg ruha iránti igényünket. Erre az időszakra egy könnyű széldzseki lehet a megoldás, mert a cipzár használatával folyamatosan tudom szabályozni a kívánt levegő mennyiségét.
Remélhetőleg egy zavartalan őszi futószezon elé nézünk és a megfázásos tünetek is messziről elkerülnek majd minket.

Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)