Magazin

Blog

Hogyan sportolnak a vak emberek?

A kérdés 3 éve merült fel bennem, amikor a Decathlon elindította közös sport programjait a Láthatatlan Kiállítás munkatársaival és a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének (LÁSS) tagjaival. Az akkori fitnesz edzéseket rendszeres futás alkalmak követték, majd ezek mellett mi, Decathlon csapattagok szerveztünk túrázást, síelést, kerékpározást és jógázást is a LÁSS-sal. A kérdésemre tehát megkaptam a választ: a vak emberek jó hangulatban mozognak, hiszen mindig körbeveszik őket a sporttársak. Párokban sportolva egymás biztatása és humoros zrikálása pedig mindig biztosított.

Másokért tenni vágyó vak fiatalok

15 éve 6 látó és 6 látássérült fiatal döntött úgy, hogy szervezett keretek között szeretne sportolni, illetve ennek lehetőségét népszerűsíteni a látássérült emberek között, ezért megalakították a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületét. A ma már közhasznú civil szervezetként működő LÁSS tevékenységében meghatározó, hogy önmagukért és másokért tenni hajlandó fiatalok hozták létre, így az önkéntesség a mai napig a LÁSS egyik legfontosabb alapértéke. 

Lovaglás programunk a LÁSS tagjaival

Futás, hastánc, foci, aerobik, síelés

A LÁSS legnagyobb eseménye a már 8 alkalommal megszervezett Jótékonysági MikuLÁSS futás, melyen a résztvevők az egyesület működését tudják támogatni. 2019-ben, amikor személyes jelenléttel zajlott a program, 750 futót köszönthettek a szervezők a Margit-szigeten, tavaly pedig 580-an csatlakoztak a virtuális eseményhez.

Emellett több, mint 10 éve zajlanak heti rendszerességgel jóga órák, 9 éve tanulhatnak hastáncolni a hölgyek, illetve kisebb megszakításokkal 6 éve vehetnek részt aerobik órán az érdeklődők.

A Decathlon csapattársai által szervezett sportalkalmakon az egyesület vak és gyengénlátó sportolói részt vettek a heti rendszerességű fitnesz órákon, futás edzéseken, közösen síeltünk, lovagoltunk, túráztunk és a Velencei tavat is körbe tekertük tandembringákon. Ha a sport megkívánja (pl. futásnál) a vak és látó páros tagjai egy szalag két végét fogva edzenek, míg más mozgásformáknál elegendő a szavakkal való kommunikáció (pl. a kísérővel végzett síelésnél, lovaglásnál), vagy a váll megérintése (pl. túrázás).

Tandemkerékpározáson a Velencei tó körül

Csatlakoznál?

Az egyesület tagja lehet bárki, függetlenül attól, hogy látássérült-e. Amennyiben egyetértesz céljaikkal és szívesen sportolsz közösségben, biztosan találsz olyan programot, amiben örömöd leled, hiszen széles a sportesemények repertoárja. Amint a járványügyi szabályok ismét lehetővé tették, újraindult a programjaik szervezése. Túrázás, vízi sportok és kerékpáros programok várhatók a közeljövőben, kihasználva a nyári időjárást.

A LÁSS programjait az egyesület levelező listáján keresztül hirdetik meg, erre legegyszerűbben a https://www.lassegyesulet.hu oldalon tudtok feliratkozni. Emellett az egyesület Facebook oldalán (https://www.facebook.com/lassegyesulet) is igyekeznek megosztani az események hírét, illetve az ezekről szóló beszámolókat.

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)