A Race Light megjelenése kiemelt esemény a márka életében, hiszen egy olyan szegmens is megszólításra kerül általa, akik eddig nem találták meg számításaikat a terepfutó cipők választékában. A magas minőségű Race Light dinamizmusával és kis súlyával a versenyzőket célozza meg.

Miért olyan nagy szám ez a cipő? Mit tud, amit az eddigi Evadict modellek nem?
Először is, nagyon könnyű. Férfi 42-es méretben 225 g, míg női 39-es méretben 200 g.
A dropja mindössze 4 mm. A talpába épített Pebax® up'bar koncepció dinamikus ellépést tesz lehetővé. Ezt a koncepciót a terepfutó csapat a Kiprun mérnökeitől vette át. Az up’bar nem más, mint egy podológusok bevonásával kidolgozott „lemez”, melynek célja a lépés dinamikájának optimalizálása, minél több energia visszaadása.
Ha már a talpnál járunk! A rajta lévő 5 mm-es barázdák kiváló tapadást biztosítanak nehéz terepen is. Az ütéscsillapításról az EVA light talp gondoskodik.

Most pedig vizsgáljuk meg a cipő felső részét...
...hiszen itt is akad újdonság! Ez pedig nem más, mint a terepfutásban már ismert Matryx® anyag, amit Franciaországban gyártanak. A felsőrész anyaga poliuretánnal bevont poliészter, melyhez a szövésnél aramidfonalat adnak. Így lesz a felsőrész ultra könnyű, strapabíró és légáteresztő.

Megújult fűzőzseb
Az Evadict cipőknél szokás, hogy a fűző a nyelven található kis zsebbe rejthető, így nem akad be az utunkba eső növényzetbe, és nem bomlik ki. A Race Light esetében ez a megoldás további fejlesztésen esett át: a zseb nyílása lentebb kerül és rugalmasabb lett. Eképpen a fűző még jobban eloszlik benne.

Kinek ajánlott ez a cipő?
A Race Light a terepfutó versenyek szerelmeseinek lett kifejlesztve, akik 40 km-nél nem hosszabb versenyeken szokták megmérettetni magukat. Könnyű súlyával, lábfejre idomuló formájával és a fentebb említett technikai tulajdonságaival erősen hozzájárul a maximális teljesítményhez!
Hozzád nem illik ez az ajánlás? Ne keseredj el! Széles választékunkban a kezdő és a haladó terepfutók is bátran böngészhetnek! Ha segítségre van szükséged a cipőválasztáshoz, olvasd el korábbi cikkünket, mely segítséget nyújt a megfelelő terepfutó cipő kiválasztásában.
Jó futást mindenkinek!
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)