Magazin

Blog

Közös sportolás gyermeknapra

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Decathlon számára az a legfontosabb cél, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Rendezvényeinkkel is az együtt sportolásra próbáljuk ösztönözni vásárlóinkat. Három év után sikerült újra Soroksáron egy nagyszabású rendezvényen örömöt szerezni a gyerekeknek és szülőknek egyaránt.

Három év után újra együtt sportoltunk a gyerekekkel

Soroksáron már hagyománynak számított a COVID előtti időszakban, hogy a gyermeknapi rendezvényünket egy héttel a naptárban elfoglalt helye előtti szombaton rendeztük meg. Nem változtattunk ezen most sem. Az ok viszonylag egyszerűen magyarázható, hiszen így plusz egy naphoz jutottak a srácok, ami csak róluk és a sportról szólt. Nem tudtunk és nem is akartunk a nagy sportágválasztó konkurenciája lenni, de a kipróbálhatóságot és az együtt sportolás örömét mindenképpen szerettük volna biztosítani mindenki számára. Mind a 70 sportot nem lehetett kipróbálni amikhez termékeket árulunk és gyártunk, de azért unalomra így sem adtunk okot senkinek. 

A vásárlótérben és kint a szabadban is foglalkoztattuk a gyerekeket. A színpadon állandóan történt valami érdekes. A kerület sportkörei próbálták meg elkápráztatni és meghódítani a produkcióikkal azokat a lurkókat, akik még nem döntötték el, hogy melyik sportot válasszák a jövőben. A parkolóban kialakított helyszíneken sportolhattak a kollégáimmal és velem. Minden ilyen alkalom után értékes pecséttel és remélhetőleg nagy élménnyel gazdagítottuk a srácokat. Kollégáimmal igyekeztünk minél jobb feladatokat kitalálni. A sorok között elrejtett nyomdákból túratérkép segítségével tájékozódva, egy szó kirakása volt az egyik feladat, de a fitnesz részlegen is értékes pontok megszerzésére nyílt lehetőség. A szabadban pedig pingpongozni, teniszezni, focizni lehetett. A szülők emlékeiben élő, leginkább a régi francia filmekben látott petanque is közkedvelt volt a gyerekek körében. A lovaglás is igen népszerű elfoglaltságnak számított. 

Külön elkerített részen lehetett a gördülő sportokat kipróbálni, és az ügyességi feladatok elvégzése után felmarkolni az érte járó pontokat. Lehetettek ezek rollerek, gördeszkák, vagy görkorcsolyák. Közben pedig nem feledkeztünk meg a társadalmi szerepvállalásunkról sem. Mindig is voltak és lesznek is olyanok, akiknek valamilyen hátránya származik abból, hogy nem teljesen egészségesen látta meg a napvilágot. Különösképpen kell figyelnünk rájuk, hiszen ők ugyanolyan értékeket képviselnek. Vendégünk volt a MentaPRO alapítvány, akik a cukorbetegséggel élő gyermekeknek próbálnak segíteni. 

Rendre és fegyelemre is tanít a sport

A sugárzó tekintetek nekünk is erőt adtak

Harmadik ilyen mulatságban volt már részem, és mindegyik emlékezetes maradt számomra. Volt olyan év, amikor futóversennyel ajándékoztuk meg az érdeklődőket, de most másra esett a választásom. Nem szerettem volna az amúgy is telített versenynaptárt még tovább zsúfolni. Helyette egy olyan játékos feladatsorral próbáltam felhívni a figyelmet az alapok megszerzésére ami már nem biztos hogy minden testnevelés órán jelen van. Hittel vallom, hogy óriási szükség van arra, hogy helyes koordinációval és jól felépített tartóizmokkal rendelkezzenek a gyerekek és persze mi felnőttek is. A gyerekeken keresztül szólítottam meg a szülőket is akik széles mosollyal az arcukon szálltak be a gyakorlatokat végzők közé. Közben pedig igyekeztem elmondani, hogy mit miért csinálunk. Egy statikus egyensúlyt fejlesztő gyakorlattal kezdtünk, amit váltott lábbal hajtottunk végre. Tettük ezt azért, mert a futás egy dinamikus egyensúlyon alapuló sport, így először meg kell vizsgálnunk, hogy a statikus alapok meg vannak-e hozzá. 

A talptorna volt a másik nagy üzenetem. A talpbetétekre költött pénzt meg lehet spórolni ha nem hagyjuk tovább punnyadni az eddig lustálkodó izmokat, hanem foglalkoztatni kezdjük őket. Ezután kezdődtek dinamikus egyensúlyt és a koordinációt fejlesztő gyakorlatok. Kitörés, vagy más néven támadó állás következett, majd jött a térdemeléssel illetve a sarokemeléssel való futás. A tizedik és egyben befejező gyakorlat az indiánszökdelés volt, amit az indián filmekből látott örömujjongás kísért időnként. A gyerekek boldogan szaladtak tovább, hogy a hiányzó pecséteket is begyűjtsék a "befutóérem" és a fődíjat képező roller megszerzése érdekében. Ez a boldogság természetesen a mi lelkünket is megmelengette. Kettőzött erővel álltunk hadrendbe, hogy plusz élményt adhassunk. A vásárlótérben ugyanúgy lehetett számítani ránk, mint a hétköznapokban. Így a szombati bevásárló körútjukat végzőket sem zavartuk meg, és nem szenvedtek hiányt semmiben. Nem okozott ez nehézséget számunkra, hiszen az általunk szeretett és űzött sportokon keresztül léptünk kapcsolatba a gyerekekkel és a szülőkkel.

A gördülő sportok szerelmesei is találtak elfoglaltságot maguknak

Tízpróba otthon is

Nem véletlenül volt 10 gyakorlat, hiszen a tízpróba nem csak cégünk nevét jelenti, hanem az atlétika legkomplexebb versenyszámát is. Négy futó, és 3-3 ugró, illetve dobószámból áll. Ezzel is üzenni szerettem volna a gyerekeknek és a szülőknek, hogy az alapok megszerzésére nagy hangsúlyt kell fektetni. Ebben a korban kell megszeretni a sportot és meg kell szerezni a megfelelő alapokat, hogy a későbbiekben csak hallomásból értesüljenek a sérülésekről és ne szenvedő alanyai legyenek. A növekedésnek a tartóizomzat megerősítésével együtt kell végbemenni, mert ellenkező esetben, bármit is sportol a gyerek, a kompenzáló mozdulatokkal a deformitást segítjük elő. Ezért fontos, hogy a gyerekek izomzatát a játszótéri ugrabugrálás megszűnése után, helyesen foglalkoztassuk. 

Szinte naponta van olyan vásárlóm, aki arra panaszkodik hogy idő előtt elkoptak a porcai. Nagyon gyakori a térd és a csípő körüli panasz. Vannak köztük jónéhányan, akik 20-22 évesen hagyták abba a versenyszerű sportolást, mert egyoldalú terhelést kaptak folyamatosan. A dolgozó izmokat tartó izmok fejlesztéséről az edzőik is megfeledkeztek. Nagy örömömre szolgált megismertetni a gyerekekkel és a szülőkkel az atlétika alapjait. Reményeim szerint hamarosan megújul Soroksáron a sportparkunk, ahol a futóközösségem mellett egy kölyök atlétikai programot is beindíthatok. Hiszem, hogy erre nagyon nagy szükség lesz! 

Jövőre Budapest ad otthont az Atlétikai Világbajnokságnak. A magyar résztvevők még nem, de a jövő reménységei akár egy ilyen gyermeknapi ugrabugrálás alatt szerzett élmények indíttatására is dönthetenek úgy, hogy atléták lesznek. Az egyik gyerkőc szájából elhangzott mondat csak megerősítése volt ennek a gondolatnak. "De jó, ezt otthon is tudom csinálni!" Igen! Csak bátorítani tudok mindenkit ebben.1978-ban nekem egy városi mezei futóversenyen szerzett élmény adta meg a kezdő lökést és elkezdtem atletizálni, amiből életem végéig profitálni tudok. Nem kell akkor sem elkeseredni senkinek, ha nem lesz világbajnok a sportjában, mert egy egészséges, jó szemléletű terhelhető és szerethető személyiség vállhat belőle. Ez pedig legalább annyit ér, mint egy vitrinben őrzött aranyérem.

Beszálltam én is a srácok közé

 

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)