Magazin

Blog

LB 560 vs LB 900 - Melyik a jobb lovaglócsizma?

Sokan kérdeztétek a különböző lovas csoportokban, hogy melyik lovaglócsizmánkat éri meg jobban megvenni. Én eddig hallgattam, mert csak a 900-asról volt tapasztalatom. Mostanra azonban jogosult lettem őket némileg összehasonlítani, mert immár mindkettőt napi szinten használom. Felavattam ugyanis az 560-as modellemet is, nem is akárhogyan.

Pályafutását ugyanis azzal kezdte nálam ez a remek darab, hogy férjhez mentem benne. Ami azt jelenti, hogy  a dobozból újonnan kivéve, déltől másnap hajnali háromig egyfolytában rajtam volt, konkrétan egy éjszakát végigtáncoltam benne. Menyacipő? Hagyjukmár. Egy lovas nem tudja megtagadni önmagát... :) (Képek a privát Fb oldalamon, akit érdekel.) És bár a terméklapjára nem fog rákerülni a szokásos felhasználási útmutatások közé, én azért megszekáltam vele a kollégáimat, hogy tessék szépen ráírni: "ideális férjhezmenéshez". 

 LB 900 fűzövel, hátsó zip-zárral, alul-felül patentos zip-zár védővel, sarkantyútartóval

No de szakmázzunk már!

Mit is kellett átélnie nálam az LB 900-nak egy év alatt? Többségében napi két lovat lovagoltam benne, tehát mondhatjuk, hogy egy erős hobbifelhasználásnak volt kitéve. (A profi lovasok napi 8-12 lovas igénybevételéhez képest.) Mi történt vele egy év alatt? Tudtuk a márkától, hogy a vádli belső oldalán a fényes réteg hamar le fog kopni a használattól - ez nem is okozott meglepetést. Mondjuk nekem még az első modell van, de ezt azóta elvileg már kijavították. A 900-as modellnek rugalmas fűzője van, melyet nem kell kötögetni, mivel "beépített". Az én esetemben ez lassan cserére szorul, mivel a sarkantyúszíjjal való állandó kontakt nem tett jót neki. Kissé elvékonyodott, de annyira nem számottevő, hogy gyakorlatilag csak azért zavar, mert tudom, hogy ott van. Ezen kívül sajnos a zip-zárja a héten megadta magát. Talán ez az egyetlen feketepont erre a termékre. Összességében ami a lábformát, az anyag esését, és a design-t illeti, nekem elsőre belopta magát a szívembe. A mai napig egyetlen dolog van, amiben az 560-as modellt mégis jobban szeretem, ez pedig az oldalsó zip-zár. 

 LB 560, fűző nélkül, oldalsó zip-zárral, sarkantyútartóval, szélesebb gumibetéttel

 Ugyanis megint lecseréltem a nyergemet (Prestige Rialto -  igen, van, amiből még mindig megveszem a nagyobb márkásat), és mivel ennek a modellnek a külső oldalon van a zip-zárja, kizárt, hogy akár csak véletlenül is megsértse a nyerget. Bár az új 900-ason már elég tisztességes zip-zár védő van. Ráadásul azt a hírt kaptam, hogy jövőre lecserélik a bőrt is, amiből a csizmák készülnek, pedig már a jelenlegivel sem volt baj.

Figyelj a méretezésre!

Az 560-as modell méretezése picit más, mint a 900-asé, itt is két vádlikörméret van ugyan, de itt xs/s, valamint m/l közül lehet választani, szemben az s, valamint m -méretezéssel, ami azt eredményezi, hogy nem pont ugyanazoknak a felhasználóknak jó a két modell, lesznek, akiknek a vádli miatt vagy csak az egyik, vagy csak a másik passzol. Az 560-as modellnél elöl nincsen fűző, ebből adódóan kicsit tágabb a lábfejnél, és kissé robosztusabb érzést is kelt, valamint még nem rendelkezik belső kényelmi párnázattal, ami elsőre kissé "fapadosnak" mutatta ezt a modellt, viselve azonban nincs ez az érzésem. Összességében tehát mind a kettőt szeretem. Külsőre  és érzésre is a 900-as nyilván kényelmesebb. Pont annyival, amennyivel magasabb az ára, viszont aki egy igen baráti árú bőr lovaglócsizmát keres, az az 560-as modellben sem fog csalódni. Persze ezek konfekció méretek, jelenleg nem gyártjuk a teljes méretsort, csak 44-ig, viszont a kaptafák megvannak, kellő igény esetén indulhat a gyártás. Akinek pedig nem fontos, hogy bőrből legyen a csizma, az 500-as modellünk szintetikus változatban tudja ugyanazt, mint az 560-as modell, valamint mind a bőr, mind a szintetikus változatok elérhetők cipő+lábszárvédő kombinációban is.  

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)