Legyen a futás a pozitív függőséged!

Józsi vagyok, 56 éves és függő!

Nagyon régóta érlelgetem magamban ezt a témát, mert rengeteg kérdést vet fel bennem is. Azt gondolom, hogy ezzel a kérdéssel nem vagyok egyedül. 43. futó évemet taposva büszkén vallom magamat függőnek. Különösebb megerőltetés nélkül jutok el oda nap mint nap, hogy a futócipőmet elővegyem és futni induljak. Teszem ezt még akkor is, ha ezek a futások köszönő viszonyban sincsenek azzal, amihez az évtizedek alatt hozzászoktam. Eljutottam már abba a stádiumba, mint a kutyasétáltató, akinek ki kell vinni a kutyáját sétálni. Mivel nincs kutyám, ezért magamat viszem futni. Több mint négy évtizede így működöm. Tény, hogy vannak olyan napok amikor csak érzelmi alapokon az ideális feltételek megteremtése nélkül teljesítem az aznapra szánt adagot. (3-4 Km) Ez egy automatizált folyamat lett az évek során, minden előnyével és hátrányával. Ha már sorozatban jönnek az ilyen napok, akkor az már jelzés értékű lehet, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.  A szenvedéllyel végzett dolgokat nem érezzük áldozatvállalásnak, ugyanakkor meg kell tanulni néha nemet is mondani.

Akkor most pozitív, vagy negatív?

A mentális erő egy kétélű fegyver, mert ugyan legyőzhetem vele a "vélt" gyengeségem, de vele együtt a testemet is. Nem szeretnék pszichológiai okfejtésbe bocsátkozni, mert nem lennék benne hiteles. Arra viszont mindenképpen vállalkoznék, hogy a saját meglátásomat megosszam mindazokkal, akik érintettek lehetnek a témában. Elkövettem néhány hibát a közelmúltban és akkor azon elmélkedtem, hogy a pozitív függőséget csak egy hajszálnyi különbség választja el a negatív függőségtől. Ha károkat okozok magamban a makacsságom, vagy a tudatlanságom miatt, akkor az már nem hat pozitívan a testemre és egy idő után a lelkemre sem. Nagyon jól kell ismerni a testünk jelzéseit, mert máskülönben túledzettség, sérülés illetve kiszeretés lehet a történet vége. Azt gondoltam sokáig, hogy volt időm megismerni a testem jelzéseit és nem tudok hibázni. A megszokott eszközeimmel próbáltam élni a mindennapjaim. Estem, keltem és már félve mentem ki futni. Nehéz volt erre az időszakomra azt mondani, hogy pozitív függőség. Figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy időközben a feltételrendszerem megváltozott. Az addig természetesnek tűnő mozgásformámat megváltoztatta egy autoimmun betegség, ami mozgáskorlátozottságot okozott. Amióta felismertem, hogy a megváltozott testemet teljesen nulláról kell felépítenem, megszűntek az elvárások magammal szemben és újra örömmel megyek futni. 

Életünk végéig tartó szenvedély 

Ami a legcsodálatosabb az egészben, hogy az évtizedekig életem részét képező versenyre járás is visszakerült a programomba. Különös öröm ez számomra, hisz a vásárlóimat és szokásaikat a felhasználási területen is láthatom. Csak akkor tudom őket hitelesen tájékoztatni, ha megértem azt, hogy a futótársadalom kialakulásában vagy az átalakulásában veszek részt. Ez nem mindegy, hisz az eszközök nem ugyanazok. A gyermekkorban elkezdett sportolás élménye, az informatika térhódításával egyre inkább háttérbe szorult és generációk nőttek fel úgy, hogy a szellemi tevékenység került túlsúlyba. A mozgáshiányos életmód pedig panaszokat okozott az egészségükben. Szerencsére, egyre többen ismerték fel ennek a veszélyét és mozogni kezdtek. A tömegfutó versenyek megjelenésével rengeteg embert lehet megszólítani, de eszközként használni a futást a célok megvalósítására kockázatos dolog. Ugyan egy velünk született adottságról beszélünk, de sokak számára volt évtizedeken keresztül parkolópályán. Teljesítményorientált világunkban sokakban maradt benne a "chip" és a sportolás közben is teljesíteni akar. A futás számomra a fittség fokmérőjét jelenti, hisz a fizikai és a lelki állapotomat hűen tükrözi a hosszától és a minőségétől függetlenül. Egy 8-10 órás munkanap után nehezen várható el, hogy napi szinten tegyen még azért, hogy versenyképes legyen. Ha mégis megteszi akkor pedig nagyon könnyen sérülés vagy fásultság lehet a vége. A másik véglet sem kecsegtet sok jóval, hisz az edzések nélküli befutóérem és póló gyűjtést sem lehet a végtelenségig csinálni büntetlenül. Egy újabb megfelelni akarásból származó teljesítés során, a futás egy megvásárolható élmény lesz. Az arányokat mindenkinek a saját körülményei határozzák meg. Megfelelő felkészülés és türelem hiányában, a választott táv le fogja győzni a testet. Kár lenne érte, mert ha ráéreztünk az ízére, akkor egy életre szóló szenvedélyről kell lemondani, ami akár pozitív függőséget is okozhat.