Egy új élet kezdete
Biztosan vannak olyanok az ólvasóim között, akiknek rövidebb, vagy hosszabb ideig, április 4-e a munka vagy tanítási szünnappal volt egyenlő. Ez a nap, 1950 és 1989 között Magyarország felszabadítását jelentette. 1945-ben ezen a napon hagyta el az utolsó német katona a magyar határt Nemesmedvesnél az orosz csapatok elől menekülve. Szüleimnek az elkötelezettséget jelentette 1964 - ben, mert ezt a napot választották, hogy életük végéig együtt éljenek. Számomra egy új élet kezdetét hozta 2017-ben ami azóta is piros betűs ünnepet jelent a naptáramban.
Az első ötvenkét évemben a magas szintű erőnlétemnek köszönhetően, biztos helyem volt a társadalomban. A középiskola elvégzése után rögtön főállású sportoló lettem, és büszkén képviseltem hazámat a nemzetközi futóversenyeken. Harmincévesen már az egzisztencia-teremtés gondolata is foglalkoztatott, aminek eredményeként egy építőipari vállalkozó állásajánlatára igent mondtam. A kereskedelemben töltött huszonkét év alatt, munka mellett is elég magas szinten tudtam versenyezni, de már nem az élvezte a prioritást.
Egy autoimmun betegség azonban szinte egyik napról a másikra a megváltozott munkaképességűek táborába taszított. Talán mondanom sem kell, hogy a lelki megpróbáltatásokon túl milyen nehéz volt megtalálni a helyemet a társadalomban. 52 évesen el kellett dönteni, hogy életem hátralévő részében mit szeretnék, illetve mit tudok még csinálni? Csak abban voltam biztos, hogy mit nem, és már ez is felért egy fél sikerrel. Nagy szerencsém volt, mert csak fél évig voltam állás nélkül, így nem sérült még sokat az önbecsülésem. Sőt! Lányom Facebook hirdetésének eredményeként az emberek szeretetét és összefogását élvezve pár napon belül munkába álhattam. 2017 április 4-ét írtak a naptárak, amikor Soroksáron kinyílt előttem a Decathlon áruház ajtaja úgy, hogy már nem vásárlóként léptem be, hanem én vártam a vásárlókat.
A munkám a szenvedélyem
Öt év telt el azóta, és ugyanolyan örömmel megyek munkába nap mint nap. Mivel 12 éves koromtól kezdve a sport körül forog számomra a világ, ezért nem munkaként élem meg azt, amit csinálok, hanem misszióként. Úgy is mondhatom, hogy érzelmi alapokon dolgozhatok. Ezt a vásárlók is érzik, akikkel nagyon jó kapcsolatot tudtam kiépíteni. Volt olyan, hogy az utcán, vagy a futóverseny közben köszönték meg, hogy segítettem a cipőválasztásban. Minden nap úgy megyek az áruházba, hogy minél több emberrel oszthassam meg azt az örömöt, amit a futás tud okozni. Megpróbálom tudásom legnagyobb javát továbbadni a futni vágyóknak és kollégáimnak egyaránt. A segítségnyújtás nekem is nagyon nagy örömöt okoz, hiszen ezáltal mások céljaiban élhetem tovább a saját futóéletemet.
Fontosnak tartom, hogy ne csak futócipőt áruljak, hanem annál sokkal többet adjak a vásárlóimnak. Ne csak egy tárggyal gazdagodjon, hanem a futás megtartására ösztönözzem. Ez nem könnyű, hiszen sokan esnek abba a hibába, hogy 1/2 vagy teljes távú maratonban mérik a megfelelést. Egyből egy célért kezdenek futni, és nem hagynak elég időt arra, hogy megszeressék a futást. Rengeteg vásárló kezdi úgy a mondandóját, hogy volt már olyan időszak az életében amikor szerepet játszott a futás, és megpróbálkozna vele újra, mert nagyon jó volt. Az esetek nagy százalékában a fokozatosság elvének felrúgása, vagy a rosszul megválasztott célok elérése volt a futástól való elfordulás oka. Ezért lenne fontos hogy első lépésként a futás legyen a cél!
Az életformaszerű sportolás kifizetődőbb lehet sokak számára hosszútávon. A célokért napi szinten kell tenni, de ez nagyon keveseknek adatik meg. Időt nem tudok adni, és az álmaitól sem szeretnék megfosztani senkit, de a reális célok megfogalmazásában igyekszem segíteni. A lehetőségeink határozzák meg a cél realitását. Akik "csak" heti 2-3 napot tudnak szentelni a felkészülésre, nem érdemes mentális erőből kipipálni a bakancslistás hosszabb távokat, mert valamilyen formában a számla is megérkezik. Nem szabad kockáztatni az egészségünket és a szeretteink által nyújtott biztonságot egy sikeres maraton vagy ultra táv lefutásáért.
A minap az egyik vásárló szájából elhangzott mondatok felébresztettek bennem egy gondolatot. Megkérdezte tőlem, hogy ez a cipő jó lesz maratonra? A műszaki paraméterei alkalmassá teszik a cipőt a 42,195 km lefutására, amit el is mondtam neki, de kíváncsi voltam az úr futószokásaira is. Rendszeresen túrázik, ami a 40-50 km-t is eléri időnként, de a futással még csak most ismerkedik. Nem ugyanaz a kettő, mert futás közben egészen más izmokat használ. A 1/2 maraton érzése sincs még meg neki, de ősszel már maratont fog futni, hiszen van már hozzá cipője. Megkérdeztem tőle, hogy hová siet? Maratont rendeznek jövőre és azután is. Azt felelte, hogy jövőre már 70 éves lesz, úgyhogy még az idén le kell futnia. Elgondolkodtatott amit mondott. Inkább felkészületlenül az idén, mint felkészültebben jövőre?
A maraton megvár
Pár hónappal ezelőtt még én is azt gondoltam, hogy akkor tudok lépést tartani az elvárásokkal és a fiatalokkal a nyugdíj korhatár eléréséig, ha a megváltozott munkaképességű testemet is felkészítem az egykor bázisnak számító maraton lefutására. Eltelt egy kis idő amíg rájöttem, hogy rossz úton járok. 57 maratonnal a hátam mögött sokkal jobban járok ha a mindennapi örömökből táplálkozom. Van belőle bőven! Egy húsz évvel ezelőtti álmunkat valósítottuk meg feleségemmel amikor a tetőt lecseréltük nyáron. Ha lúd, akkor legyen kövér alapon napkollektort szereltünk fel a fenntarthatóság jegyében. Tavasszal és nyáron a festés lesz terítéken. Most nem a maratonfutására kell az erőmet összpontosítani, hanem az előttem álló nyolc év alatt minél jobb feltételeket biztosítani a vidéki házunkban, ahol a nyugdíjas éveinket éljük majd. Ráérek majd akkor maratonra készülni, mert nem a kor, hanem a lehetőség határozza meg a teljesítményünket.
A minap olvastam, hogy megdőlt a 60 év feletti férfi maraton világcsúcs, és már 2 óra 30 perc 02 ". A történetben az a legnagyobb siker, hogy az illető alkoholfüggőségének tudott hátat fordítani 50 éves korában és ismét a futás lett a szenvedélye. A csontritkulást és a depressziót is legyőzte. Nekem ehhez képest eltörpülnek a gondjaim, hiszen "csak" egy Bechterew-kór állt az utamba. Nincs olyan nagyra törő célom mint az ír úriembernek, de megerősítést nyertem a példájából, hogy a maraton megvár engem. 65 évesen is készülhetek az 58. maratonra, amikor már rend van körülöttünk. Sokkal fontosabb most számomra az, hogy naponta együtt örülök a feleségemmel annak, hogy egyre csak épül és szépül a környezetünk.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a futás a háttérbe szorult, hiszen 5-6 alkalommal futok hetente 6-8 km körüli távokat. Ez pont arra elég hogy az egészségemet megóvjam és szembe menjek a leépüléssel. Két éve kerékpárral közlekedem a munkába, ami oda-vissza 15 km. Úgy gondolom, hogy most nem a maraton álmok megvalósításának van itt az ideje, hanem a tanulásnak és a további fejlődésnek. Egy fantasztikus, befogadó és segítő közösségben még tovább tanulhatok és teljesedhetek ki. Második otthonomként tekinthetek a munkahelyemre, ahol szeretnek, tisztelnek és megbecsülnek. Heti húsz órásként kezdtem. Ma harmincban, és már az is szóba került hogy akár még feljebb mehetnék, mert hajlamos vagyok hazavinni a munkát. Egyre több olyan project van ami érdekel, így még tovább színesíthetem a mindennapjaim.
A világjárvány enyhülésével tovább folytathatom azokat a dolgokat, amiket 2019-ben elkezdtem. Sok örömöt szerezhetek újra a futást kedvelőinek és persze önmagamnak. Terepfutó versenyt rendeztünk a Péterhalmi erdőben és útjára indítottam a futás kerekasztal-beszélgetéseket. Tovább szeretném nyitni a lehetőségek tárházát azzal, hogy a termékképzéseim ne csak az áruházi dolgozóinkat érintse, hanem országnak, világnak mutathassuk meg az innovációinkat. A Soroksár térségében élők már több alkalommal is megismerkedhettek a Kalenji - Box tartalmával. Kalenji és Kiprun cipőinket ki lehetett próbálni. Voltak olyanok is, akikkel elmentem futni és élő egyenesben vettem a pillanatnyi benyomásait a tesztelt cipőről. Mint láthatjátok, van mit csinálnom. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a szenvedélyem is egyben. Nem kell most külön célokat kitűzni magamnak egyelőre, mert ezek mind örömforrást jelentenek számomra. Azt kívánom mindenkinek, hogy legyen a munkahelye a második otthona! Találja meg a környezetében és munkájában az örömöt, és úgy valósítsa meg az álmait hogy senki és semmi se sérüljön körülötte! 2017. április 4.-én én ezt az esélyt kaptam meg.
Hozzászólások