Magazin

Blog

Mecseki lendület

Március első hétvégéjén, egy borús, esős vasárnapi hajnalon a kék-vértes futóközösségünk egy része célba vette Pécset, hogy ott teljesítse a 32. Pécs-Harkány futóverseny 25 km-es távját. Erről a szaladásról hoztam nektek pár mondatot, szösszenetet! Allez!

Egy hosszabb pihenés és nem versenyszerű, libabőrösödéstől mentes futás edzések után az első mindig fenomenális. Így történt ez a pécsi eseményen is. Völgyi Ati képzőtársammal hangoltunk a Rajt szó előtt - poénok sokaságával leptük meg egymást, ahogy mindig. Úgy éreztem ott 5-10 percig magam, mint a 7-8 éves kis srác, aki ma szaladna neki az első iskolai napnak, pedig nem így van! Na de ez, a rajt után úgy odalett, mint 2-3 kili múlva az Ati... a tömeg, a szaladó tömeg beszippantotta! Igaz, megfordult a fejemben, hogy követem, vitt a vágy, de nagyon! Viszont tudtam a határaimat, így hagytam, visszafogtam a szívem és a magam 5:30-as tempójában szaladtam ki Pécs cityből!

A kerékpárosok már a cél környékén lehettek, amikor én elfogyasztottam az első Aptoniámat, mert ugye, egy ilyen versenyen, 25km-en nagyon fontos az "eldobott" kalóriák pótlása! Érdekesség, hogy itt, a 10 km-em megtételénél az időjárás is kedvezőbb lett, az addigi szemerkélésen gondolkodó idő kivirágzott. Nulla szél, kiváló 10 fok körüli hőmérséklet adta a további csít!

 

Pécs-Harkány 2016
 Pécs-Harkány 2016

Amit tudni kell eme futóversenyről, hogy akad egy kisebb szintkülönbség, egy csalóka emelkedő-kombináció úgy 17 km után, ami olyan 300 feletti. Nos, a lendületem megvolt, bőségesen. De! Bármennyire is készültem rá (kondi vs fej) ... meggyötört az a fránya, már Harkány közeli "dombocska". Igaz, legyőzni nem tudott, mert az lehetetlen! Vitt a lendület, vitt a tudat, hogy meglesz, kemény vagyok, stb.

Célom a táv teljesítése volt, nem az idő, így az érzelmek, hogy elsőre szaladtam félmarinál többet, azaz 25 km-t, élég boldogságot adott. A Kiprun (Kalenji futó cipő) friss, új technológiás modelljében, az LD-ben vettem be Harkányt! Fontos, hogy majd írjak erről a teszt élményről is, de azt nem ebben a cikkben ejtem meg. A jövőben érkezek a futásokkal, tesztekkel é mindennel!

És ne feledjétek: #futniYO #allezKalenji

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)