Magazin

Blog

Megérkezett a FougaFly - Rovarvédelem kellemes illattal

Nagyon sok vásárlónk évek óta keresi nálunk a rovarok elleni védelem céltermékeit. Mostantől elérhető a rovarriasztó spray is.

Akik régóta elégedett vásárlóink, azok tudják, hogy mennyire tudott hiányozni a polcainkról a rovarriasztó készítmény termékcsalád. Ezt a hiányt hosszú évekig külső márkás termékekkel pótolta a cég gyakorlatilag minden országban - kivéve itthon. Itthon ugyanis nem olyan egyszerű valamit hivatalosan engedélyeztetni. Kell hozzá többek között a pontos összetétel, amit ugye a gyártók hét lakat alatt szeretnek őrizni, tehát nagyon nem szívesen adják ki. Még a sajátmárkás lóápoló termékek esetében is furán néztek a franciák, hogy ugyan miért van nekünk erre szükségünk. Négy évig hiányoztak a polcokról a lósamponok, sörényfények, patazsírok, mire sikerült a szükséges nemzetközi köröket valakinek megfutni, és a szükséges engedélyeket beszerezni. Azóta vannak megint ezek a termékek, és jött hozzájuk idén a FougaFly rovarriasztó is.

FougaFly szórófejes rovarriasztó

Háromféle kiszerelés

Az alap termék az 500 ml-es szórófejes flakonban forgalomba került rovarriasztó spray, amely citromos eukaliptusz illóolaj tartalmának köszönhetően nemcsak hatékonyan távoltartja a bögölyféléket, de kellemes illata miatt jóleső élményt is jelent a használata. Ezt a flakont célszerű megtartani, mert lehet hozzá kapni 1,5 literes utántöltő kiszerelést is, és így jóval gazdaságosabb, és környezetkímélőbb lesz a rovarok távoltartása. A harmadik termék a roll on még nem került itthon forgalomba, de bízzunk benne, hogy hamarosan ezt is megkapjuk majd, hiszen sok ló nem szereti, ha befújják bármivel, ez a golyós dezodorhoz hasonló megoldás az ő számukra jelent alternatív megoldást, főleg a fejen, a fülek, az orr, és a szem környékén.

Új, keresztpántos, saját fejlesztésű, állítható légytakaró

A jól bevált fizikai védelem is elérhető

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy idén már a légymaszkunk egy továbbfejlesztett változatával találkozhattok, amely sokkal kényelmesebb a ló számára, jobb a méretezése és a szabása, jobban szellőzik, emellett esztétikailag is kellemesebb hatást kelt. Emellett megérkezett egy új termék, az 500-as, drótmerevítéses légymaszk is, amelyhez lecsatolható orrháló is tartozik. Ez biztosan nem fogja a ló szemét irritálni, mert egyáltalán nem fordulhat elő, hogy hozzáér. Aki nem szimpatizál az egész fejet érintő megoldásokkal, annak ajánljuk figyelmébe a légysallangot, amely elérhető kötőfékre csatolható, illetve önállóan használható kivitelben. Ha pedig olyan lórol van szó, aki extrém érzékeny a rovarok jelenlétére, a már megszokott légytakarónk mellé idén megérkezett egy forradalmian új, keresztpántos modell, amelynek szabadalmát egyébként már levédette a márka. Egy nagyon tudatosan megtervezett, egyedi megoldásokkal ellátott, több helyen is állítható modellről van szó, amit érdemes kipróbálni. Nézzetek szét áruházainkban és online, és találjátok meg a lovatoknak legmegfelelőbb megoldást.

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)