Magazin

Blog

MegZABálom – egy ital, egy főétel és egy nasi zabpehely felhasználásával

Tisztán emlékszem első élményeimre a zabpehellyel kapcsolatban: egy ismert fitnesz guru étrendjében láttam először. Nyilván azonnal ki kellett próbálnom. Az első reggelit nem követte osztatlan siker részemről: az este vízbe áztatott pehely reggelre pempős állagot öltött, és persze nem volt semmi íze. Ma már tudom, hogyan csináljak finom zabkását, azonban ezen a tápláló reggelizni valón kívül is van élet a zab világában. Nézzünk 3 fogást, amelyeket én, a főzésben járatlan „konyhatündér” is gyakran elkészítek.

Miért a zab? 

Miért lett ilyen felkapott a zab, mint élelmiszer? Erre millió cikk van az interneten, de röviden tömören: nagyon magas a rosttartalma, rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Nincs benne semmi mesterséges összetevő, ha natúr zabpelyhet veszel, akkor azt kapod, se többet se kevesebbet. Rendszeres fogyasztása mellett csökkenti a koleszterinszintet, és a már említett magas rosttartalom miatt segíthet kordában tartani a testsúlyt.

Pulykafasírt zabbal, sütőben sütve

A fasírtot szerencsére viszonylag nehéz elrontani – sütőben sütve pedig az olajban úszó konyhától és ételtől is megkímélhetjük magunkat. 

Hozzávalók:

  • fél kiló darált pulykahús
  • 2 tojás
  • egy gerezd fokhagyma
  • fél fej vöröshagyma
  • egy teáskanálnyi pirospaprika
  • só (ízlés szerint)
  • én szoktam beleszórni egy kis szárnyas fűszersót
  • aprószemű zabpehely (10 dkg)

Nagy titok nincs az elkészítés menetében: gyakorlatilag egy tálban össze kell keverni a hozzávalókat. :) A zab mennyiségén lehet változtatni ízlés szerint: arra ügyeljetek, hogy túl sok zab esetén az anyag nehezebben áll össze. Összekeverés után pár percet szoktam pihentetni, ettől a zab is puhul kicsit, és könnyebb lesz a formázás. Ezután egy kanál segítségével apró gombócokat készítek, amiket egy tepsibe helyezek sütőpapírra. A sütőt 190 fok környékére szoktam beállítani: 15-20 percenként érdemes fordítani egyet a golyókon. Amikor szép barnára sültek a fasírtok, már tálalhatjuk is (maga a sütés nagyjából 45 percet tesz ki).

A zabpelyhes pulykafasírt mellé szuper köret a medvehagymás krumplipüré 

Banános smoothie zabpehellyel

Előző szülinapomra a párom meglepett egy smoothie készítő géppel, amit azóta is rendületlenül használunk. Sok gyümölcs és zöldség kombinációt is kipróbáltunk, most a kedvencemet szeretném megosztani veletek. Nem mondom, hogy ez a legdiétásabb verzió, én általában a délutáni edzéseim előtt 1-2 órával szoktam legurítani belőle egy pohárral. 

Nézzük a hozzávalókat:

  • egy banán
  • egy teáskanál fahéj
  • 2 dl rizstej (természetesen sima tejjel vagy más növényi tejjel is helyettesíthető)
  • egy evőkanál mogyoróvaj
  • 4 evőkanál zabpehely
  • ha szeretnétek pikánsabbá tenni, akkor egy kis darab gyömbér is hozzáadható

Mehet minden a turmixgépbe és fél perc múlva kész is a finom ital!

Természetesen a sima zabkásához hasonlóan ezt az italt is lehet különböző fehérjeporokkal ízesíteni.

Házi zabszelet almával

Ezt a „nassolnivalót” a bolti zabszeletek helyett szoktam magammal vinni kirándulások során. Imádom, ahogy sütés közben a lakást belengi az édes, fahéjas illat. :) A hozzávalók listája itt sem hosszú:

  • 2 alma
  • 4 kanál méz
  • 1 teáskanál fahéj
  • magvak (én tökmagot és napraforgómagot szoktam használni)
  • aszalt gyümölcsök (részemről ez legtöbbször áfonya)
  • 4 evőkanál zab
  • 1 evőkanál kókuszreszelék

Az almát nagylyukú reszelőn lereszeljük. Egy tálban ehhez kell hozzáadni a többi összetevőt: én először a száraz hozzávalókat adom hozzá, majd a mézet. Nem nehéz összedolgozni, de nem is áll össze fél perc alatt: érdemes villát használni, és így egybedolgozni a masszát. Amikor ez megvan, egy tepsibe sütőpapírt szoktam fektetni, és ebbe formázom meg a kis szeleteket vagy tallérokat. A sütőt 180 fok körüli hőfokra állítom be. 15-20 perc után megfordítom a szeleteket: itt még elég könnyen szétesnek, óvatosnak kell lenni. Újabb 20 perc után fordítok még egyet rajtuk, és ha szép aranybarna a két oldaluk, akkor kiveszem a tepsit. Hagyni kell kihűlni őket, ezalatt szépen megsziládulnak, mi pedig indulhatunk kirándulni! :)

Házi zabfalatok: a kirándulások finom összetevői 

Amint láthatjátok, nem nagy ördöngösség elkészíteni egy-egy ilyen fogást. 

Jó főzőcskézést mindenkinek!

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)