Az edzők nagyon fontos elemei egy csapatnak, nélkülük nem működik egyik egység sem. Az ő feladatuk, hogy felkészítsék, irányítsák a játékosokat, a találkozót követően pedig levonják a megfelelő tanulságokat, amit beépíthetnek a felkészülésbe. Az amerikai fociban nem csak a pozíciók speciálisak, hanem az edzők is: a különböző csapatrészeknek külön edzői vannak (például védő- és támadó koordinátor). Őket fogja össze a vezetőedző, aki emellett valamelyik kisebb egységhez is tartozik általában.
Offseason
A két szezon közötti időszakot nevezzük offseasonnek. A felnőttek esetében ez jelenleg is zajlik, mivel az idény jellemzően március/áprilistól egészen júliusig tart (az utánpótlás korosztályok játszanak ősszel). Az edzők az alapozó edzések megtartásán túl statisztikák elemzésével is foglalkoznak. Megnézik, hogy mi az, ami működött az előző évben, és mi nem. Ilyenkor jut idő arra, hogy kialakítsák az új playbookot. Ami működött, azt benne hagyják, ami nem, azt kidobják, valamint kiegészítik új játékokkal. A végleges playbookot aztán a játékosoknak meg kell tanulni, hogy amikor az edző a mérkőzés során hív egy playt – vagyis bemondja a figurát –, a játékosok tudják, mi a feladatuk a pályán.
Emellett ilyenkor van lehetőség más csapatok játékosait is megfigyelni a videóelemzések során és adott esetben átcsábítani őket. A felkészülés alatt az edzők feladata a csapat kihirdetése is. Ez főként abban az esetben lényeges, ha több bajnokságban is indul a klub (akár külföldön is, egy másik ország bajnokságában, Csehországban vagy Ausztriában például, esetleg az ELF-ben, de ekkor a nemzeti bajnokság és az ELF keret között nem lehet átfedés). A Budapest Cowbells is ilyen, amely a HFL-ben és a Divízió I-ben is szerepelt az elmúlt esztendőkben. Ilyenkor ki kell hirdetni, melyik játékos hol kap majd szerepet. Ezen felül van még egy fontos pont: a pihenés. Elsőre furcsának tűnhet, de felértékelődik a foci nélkül eltöltött idő - egyfelől nagyon fárasztó és stresszes a szezon, másrészt motivációt lehet azzal gyűjteni, ha a csapat „kiéhezteti magát.”
Szezon
A szezon során gondosan fel kell építeni a felkészülést - ez már az év elején elkezdődik. Az edző feladata, hogy minden edzésre tervet készítsen egyéni és csoportos feladatokkal egyaránt. A korai időszakban fokozatosan építik egymásra a feladatokat: először az alapokkal kezdenek (az első 4 hét alapozással, állóképesség növeléssel telik) és csak később térnek át a komplexebb gyakorlatokra. Erre körülbelül 2-3 hónapja van a csapatoknak. Ennyi idő alatt kell készen állni erőnlétileg és technikailag is. Így amikor megkezdődik a szezon, ezzel már nem kell foglalkozni.
Ez után az ellenfeleken és a taktikán van a hangsúly. Minden ellenfélre specifikusan készülnek az együttesek. Videóelemzéssel vizsgálják meg a másik csapatot, majd ehhez igazítva készítik el a gameplant, vagyis a mérkőzéstervet. Ebben a legfőbb szerepe a vezetőedzőnek van (HC). A terv alapján kezdődik meg a felkészülés: azokat a játékokat gyakorolják a csapatrészek, amire a mérkőzésen is szükségük lesz. Egy, legfeljebb két hetük van arra, hogy ez tökéletesen menjen, mert ennyi idő telik el átlagosan a fordulók között. A mérkőzésen természetesen az edzők irányítják a csapatot, hívják a figurákat, cserélnek és az idő menedzselésével is foglalkoznak. A mérkőzést követően közös videózás vár a csapatra: ekkor a hibákon van a hangsúly, amiket a következő összecsapásig ki kell javítani.
A jelenlegi magyar amatőr és a nemzetközi profi szint között a különbséget az igazolások jelentik. Amíg a profiknál az edző által meghatározott rendszerbe illő játékosokat igazolhatnak, addig az amatőröknél erre nincs meg a lehetőség. A meglévő együttest kell úgy formálni, hogy annak erősségei kidomborodjanak.
Mentorálás
A legtöbb sportágban jellemző, hogy az edző korábban játékos is volt. Ez a magyar amerikai fociban sincs másképp. Ez a tapasztalat nagy előnyt jelenthet több területen is. Egyrészt a tréner tud segíteni a játékosoknak abban, hogy elsajátítsák a megfelelő technikát, másrészt pedig tud a játékosok fejével is gondolkozni. Felméri a fejlődési ívet, segít beilleszkedni a csapatba, vagy megszokni egy új szerepkört. Tanácsot ad, segít a mentális felkészülésben - tehát egyfajta pedagógus szerepköre is van. Ennek pedig sok esetben legalább akkora a jelentősége, mint a taktikának, vagy a fizikai felkészültségnek.
Amennyiben sikerült elnyernünk a bizalmadat és felkeltettük az érdeklődésedet, további információkért keresd fel honlapunkat, vagy kövess minket a közösségi média felületeinken.
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)