Az amerikai futball eleinte rendkívül bonyolultnak hat, a csapatok egy néhány másodperces „káosz” során megpróbálnak minél előrébb haladni, miközben mindenféle angol kifejezést használ a kommentátor. „Ebben a drive-ban az irányító többször a tight endet vette célba, aki már három first downt szerzett”. Ez a mondat elsőre kódrejtvénynek tűnhet, ám néhány alapkifejezés elsajátítása során természetessé válik, és könnyebben megértjük, miről is van szó.
A leggyakoribb kifejezések az amerikai futballban
Az alapoknál kezdve, a játék célja, hogy 60 perc alatt (négy 15 perces negyedre bontva) több pontot szerezzünk, mint az ellenfél. Tudunk 1,2,3 és 6 pontot szerezni bizonyos akciókkal. Három csapategység van, különböző feladatokkal: a támadók (offense) feladata a pontszerzés, a védelemé (defense) ennek megakadályozása, a special team pedig a különböző rúgásoknál van fent a pályán. Mindegyik csapategységben egyszerre 11 játékos szerepel. Egy támadás-sorozat során, amelyet drive-nak hívunk, mindig az egyik csapat támadói és a másik csapat védői vannak fent. Pontszerzés, vagy labdavesztés esetén cserélődik a labdabirtoklás, és az eddig támadó csapat védői jönnek fel, valamint az ellenfélnek a támadói.
A legjobb, ha végigvisszük a labdát a 100 yard hosszúságú pályán (mivel amerikai sportágról van szó, a hosszúság nem méterben, hanem yardban van megadva, ami 0.9144 méternek felel meg, valamint a 100 yardon felül a játéktér része a két végén található 10-10 yardos endzone). Ha sikerül bejutni a labdával a pálya végén található célterületre (endzone-ba), akkor az a csapat touchdownt szerzett, amelynek értéke hat pont. Ezután a csapatnak két lehetősége van: kapura rúgni, amely ha sikeres, egy pontot ér, ez az extra pont, vagy a rizikósabb opciót választani, amely során egy támadásból 2 yard távolságról kell ismét a célterületre juttatni a labdát, ez a kétpontos kísérlet.
Az is két pontot ér, ha még pálya elején járnak a támadók, és a védők a saját endzone-ában sackelik az irányítót. Ez a safety, ami szintén kettő pontot ér. A sack az, amikor a védő úgy viszi a földre, szereli az ellenfél irányítóját, hogy annak még a kezében van a labda. Végül, de nem utolsó sorban három pontot lehet szerezni a mezőnygólokkal (field goal). Ezt akkor választják a csapatok, ha három kísérlet után úgy vélik, nincs esélyük first downt vagy touchdownt szerezni a negyedik kísérletre. A cél az, hogy a kicker a földön leállított labdát az U alakú kapu két szára közé rúgja. Azonban meg kell fontolnia a csapatnak, hogy megpróbálja-e, ugyanis a line of scrimmage-hez képest 7 yarddal hátrébb végezhetik el a rúgást, és sikertelen próbálkozás esetén onnan kezdheti meg a drive-ot az ellenfél (amennyiben ez 20 yardon belül van, akkor a 20 yardosról).
A meccs kirúgással (kickoff) kezdődik, a kirúgást fogadó csapat onnan kezdheti meg a támadást, ameddig eljutnak a visszahordott labdával. Ha nagyon ügyes a visszahordás, akár innen is szerezhetnek touchdownt, de ez nagyon ritka. Az előrehaladás nem egyszerű, a támadóknak legfeljebb négy kísérletből kell megtenniük összesen 10 yardot, hogy folytathassák a drive-ot. Ezt a tíz yardos határt nevezzük first downnak. Amennyiben sikerül, újabb négy lehetőségük lesz a következőt megszerezni. Amennyiben ezt nem sikerül elérni, akkor az ellenfél támadhat. Annak érdekében, hogy minél nehezebb helyzetbe hozzák az ellenfél támadóit, a csapat dönthet úgy negyedik kísérletnél, hogy minél messzebbre elrúgja a labdát, ez a punt.
De kik játszanak?
Két lehetőségük van a támadóknak, hogy haladjanak. Vagy futással, vagy passzolással. Az akció (play) egy snappel indul, amikor is a támadófal középső tagja (általában öttagú), a center, feladja a labdát az irányító (quarterback vagy qb) kezébe. Előrefelé csak egyszer lehet passzolni, és csak amögül a vonal mögül, ahonnan a labda indult, ez a line of scrimmage. Amint megkapta az irányító a labdát, eldöntheti mit kezd vele (persze az edző által hívott figurát követve). Átadhatja a futónak, aki a földön próbál meg minél több yardot szerezni. Ugyanezzel megpróbálkozhat az irányító is, de figyelnie kell, mert ha átlépi a line of scrimmage-t, már nem passzolhat előre. A harmadik lehetőség a passzolás. A támadók általában egy irányítóval, és öt támadófalemberrel állnak fel. A maradék öt játékosból három pozíció kerül ki. A már említett futók, az elkapók (receivererek), akik egy megadott útvonalon futnak, és várják az irányító passzát, valamint a tight endek, akik nagyobb termetűek, mint az elkapók, de kisebbek mint a falemberek, és az adott figurától függ, hogy a védőket próbálják meg feltartóztatni, vagy útvonalat futnak és labdát kapnak el.
A védők és a támadók a snap előtti pillanatban. A labda a line of scrimmage-n van./Fotó: Kutasi Petra
A védők hogyan akadályozhatják meg a pontszerzést?
Amennyiben a támadók nem haladnak tíz yardot, nem folytathatják a támadást. Az előrehaladást úgy tudják megakadályozni, hogy a labdás játékost földre viszik, ez a szerelés (tackle). Az irányító szerelése a line of scrimmage mögött, az a már említett sack. Amennyiben a labdacipelő játékos kezéből sikerül kiütni a labdát még azelőtt, hogy a térde vagy a könyöke földet érne, azt hívjuk fumble-nek. Ez egy szabadlabda, aki megszerzi, azé lesz a labdabirtoklás joga. Passzolás esetén pedig az a cél, hogy a labda ne jusson el az elkapókhoz. Abban az esetben, ha egy védő kapja el a levegőben a labdát, interceptiont szerez, amivel szintén ők szerzik meg a támadás lehetőségét. A játék csak addig aktív, amíg vagy a labda, vagy a labdás játékos földre nem kerül, vagy el nem hagyja a pályát. Amint ez megtörténik, azt nevezzük halott labdának, és a következő play ennek a vonalából indul.
A szerelés sikeres, ha a támadónak leér a földre a térde, vagy a könyöke./Fotó: Kutasi Petra
A puntot, a kickoffot, az extra pontot, és a field goalt a rúgók végezhetik el, előbbit a punter névre hallgató rúgó játékos, utóbbi hármat a kicker névre hallgató. Itt is 11-11 játékos van a pályán. Punt esetén a punter, és tíz ember a falban, aki megvédik a rúgót, míg az ellenfél tizenegy játékosa megpróbálja megakadályozni a rúgást, és blokkolni azt. A rúgó itt kézből rúgja el a labdát. Pontszerzés esetén kirúgással folytatódik a játék, és ebben a játékban, ahol halottá válik a labda, annak a vonalából indul a drive. Extra pont és mezőnygól-kísérlet esetén a rúgó mellett térdel a holder. Az ő feladata, hogy a snap után, amit ő kap, stabilan rakja le a földre a labdát megfelelő szögben, hogy a rúgónak minél nagyobb esélye legyen azt a két villa közé berúgni.
Reméljük, ezzel a kis útmutatóval segítettünk megérteni a játék alapjait, vagy legalábbis a homályos részeket kitisztázni, így ha legközelebb kilátogatsz egy Budapest Cowbells meccsre, már sokkal jobban átlátod, mi történik a pályán. Amennyiben sikerült elnyernünk a bizalmadat és felkeltettük az érdeklődésedet, további információkért keresd fel honlapunkat vagy kövess minket a közösségi média felületeinken. Amennyiben pedig kipróbálnád magad, regisztrálj a június 11-én 15 órakor kezdődő toborzónkra, ahol megismerkedhetsz a játék alapjaival.
Hajrá Cowbells!
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)