Magazin

Blog

Nabaiji MP3 lejátszó - Ússz zenére!

Amikor régen úszni jártam, nagyon unalmasnak érzetem a 2 vagy 2,5 órás edzéseket. Csak úszni, senkihez sem szólni faltól falig elég monoton sportág. Nem úgy, mint a például a futás, mialatt tudsz zenét hallgatni és ezáltal sokkal gyorsabban telik az idő, emellett élvezetesebb is így edzeni. De miért ne lehetne úszás közben is zenét hallgatni ?

Amikor már a Decathlonban is kapható volt a vízálló mp3 lejátszó, rögtön vettem egyet. Rátöltöttem a kedvenc számaimat, feltekertem a hangerőt és mentem edzeni. Nem csalódtam, sokkal jobban ment az edzés mint azelőtt, nem is hinnéd, hogy a zene mennyire tud doppingolni úszás közben. Fél órával tovább maradtam, mint szoktam, persze sokkal jobban elfáradtam de jobban bírtam az edzést, mint azelőtt. Én a szemüvegem pántjára szoktam csatolni, így egyáltalán nem zavaró edzés közben, egyszer sem esik ki a fülemből.

A szemüveg pántra csatolva kicsit sem zavaró

 

Ezzel a segítséggel egy kicsit kellemesebbé, elviselhetőbbé válik az edzés vége is, mert a fáradtságérzetet akár 10 százalékkal is csökkenteni tudja a megfelelően megválasztott zene. Javítani tudja a sportoló hangulatát, és motiválóan is hat az egyénre.  A SwimMusic 100 vízálló MP3 lejátszó szórakoztató módon ellazít és oldja a feszültséget úszás közben. Ez az MP3 és fülhallgató ideális enyhe, vagy közepes intenzitású úszáshoz, ha annak célja az ellazulás vagy a relaxálás. A lejátszó 2 méter mélységig vízálló, és 2 GB memóriája van. Az MP3 és WMA kiterjesztésű zenei fájlok lejátszását teszi lehetővé. A lejátszó feltöltése számítógépről, USB kábellel lehetséges. De nem csak edzésekhez használható. Én szaunába, termál vízbe és gőzfürdőbe is magammal viszem, ilyenkor relaxációs zenét szoktam hallgatni, mely segít, hogy 100%- ig ellazuljak.

Egy kis zenével az úszás is jobb hangulatban megy

Az első használat előtt ajánlatos időt szánni a különböző gombok kipróbálására, formájuk, méretük és funkcióik megismerésére, hogy úszás közben megfelelően tudd kezelni. A fülhallgatót helyezd a füledbe oly módon, hogy enyhén elforgatod mindaddig, amíg  az tökéletes vízhatlanságot nem biztosít. Bizonyos esetekben szükség lehet úszósapka viseletére a fülhallgató fölött.

A fülhallgatót egyszerű kezelni, úszás közben egyáltalán nem zavaró.  Kényelmes, szinte észre sem lehet venni a viselését, nagyon jó a hangzása. Szinte teljesen helyettesíti a füldugót. Maximálisan ajánlom azoknak, akik szerint az úszás unalmas sport. Töltsd rá a kedvenc zenéidet és irány a víz!

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)