Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos

A gondolatot az Újkori Olimpiai eszme egyik megálmodójának, Pierre de Coubertin-nek köszönhetjük. Meggyőződésévé vált, hogy a nevelésben egy új út a követendő. Át akarta formálni az emberiséget a test, a lélek, és a szellem egységére.

Az üzenet célba ért

Ezt az üzenetet élhetjük át napjainkban, amikor egy futóversenyen való elindulást fontolgatunk. A rendszerváltást követően a versenysport támogatási rendszere szinte egyik napról a másikra megszűnt. A versenyszervezők felismerték, hogy csak a tömegsport-rendezvényekkel tudják mozgásban tartani a társadalmunkat. A 70-es évek Amerikáját idézve egyre több embert tudtak megszólítani egy szisztematikusan felépített versenyrendszerrel. Az idén 40. születésnapját ünneplő Futapest Klub volt az úttörője ennek a mozgalomnak. Az utcai futásból ugyan kiszorult, de terepfutó sorozatával, hétről hétre meg tudja szólítani a családokat, és az egykori élvonalbeli atlétákat, a korosztályos díjazásának köszönhetően. 

Forradalmi változás az utcai futásban

A 90-es évek közepén beindultak a BSI rendezvények, amik mára már a Nyugat-európai, és a tengeren túli versenyek hangulatát idézik. Sokak számára jelent bakancslistás tételt egy ilyen rendezvényen való részvétel. Eleinte szokatlannak tűnt a magas nevezési díjak bevezetése, de egyre inkább elfogadta mindenki, mert cserébe a szolgáltatás mértéke is jelentősen megnőtt. Több tízezer embernek jelent örömet a lezárt főváros utcáin való futás, és a szinte már műalkotásnak számító befutóérem megszerzése. A versenyszervezők igyekeznek olyan szintidőket megállapítani, amelyek vonzóak lehetnek azok számára is, akiknek nem sok idejük van felkészülni. Váltóban teljesíthető távokkal pedig a kezdőknek, és az idősebb korosztálynak is kellő motivációt tudnak adni.

A verseny befejeztével pedig mindenki győztessé válik.

A befutóérem megszerzése óriási sikerélményt nyújt, és folytatásra ösztönzi az embereket. Az igazán örvendetes az, hogy egyre több szurkolót láthatunk már ezeken az eseményeken, ami elengedhetetlen "tartozéka" a versenyeknek.  A nagyvárosi maratonok és félmaratonok tekintetében a futóturizmus közkedvelt helyszíne lett Budapest is.

A Coubertin gondolatát annyival egészíteném ki, hogy sokak számára egy futóversenyen való részvétel már önmagában felér egy győzelemmel. Az odáig vezető út is rengeteg lemondással és gyakorlással jár. A legnagyobb értéket az önmagunk felett aratott győzelem jelenti - erre az elmúlt pár évben kellett rádöbbennem. A betegségem egy hihetetlen gyors formahanyatlást idézett elő, aminek következtében igyekeztem messziről elkerülni a versenyeket. Úgy gondoltam, hogy ha nem tudok a tőlem elvárt szintnek megfelelni, akkor inkább fel sem tűzöm a rajtszámot, mert nem szerettem volna senki sajnálatát kivívni. Hosszú évek teltek el versenyek nélkül, mikor a futóközösségem és a kollégáim rádöbbentettek arra, hogy senki sem vár el tőlem semmit. Csak azt szeretnék, hogy legyek ott velük én is a futás ünnepén.
 

Az első két-három ilyen alkalmon még feszélyezve éreztem magam, és nem is tudta azt az élményt nyújtani, amire igazán vártam. Furcsa volt, hogy minden erőfeszítésem ellenére sem tudok már a korosztályos mezőnnyel együtt haladni. Meg kellett tanulnom elvegyülni a tömegben, és nem foglalkozni azzal, hogy kik előznek meg.  

Augusztusban ismét futócipőt húztam, és beneveztem a számomra legkedvesebb hazai futóversenyre. Tatán a Minimaraton váltó számában indultam, és a 2,2 km-es első szakasszal útnak indítottam a kollégáimat. Azért választottam a legrövidebb szakaszt, mert tudtam, hogy az gond nélkül fog menni. Eredetileg a befutónak számító 4,6 km volt betervezve érzelmi alapokon, de annak már a gondolata is összenyomott. El kellett fogadnom, hogy a mentális erőmmel már a testem akarata ellen teszek, ha az érzelmeimre hallgatok. Hihetetlen boldogságot és felszabadultságot éreztem, amikor átadtam a stafétát.

Nem teljesíteni akartam, hanem "csak" megélni és megbecsülni azt a pillanatot, hogy újra abban a közegben lehetek amiben számtalan szép emléket szereztem a 42 futóévem során. Ekkor értettem meg, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!