Magazin

Blog

Sátorral és kutyával a Mecsekben

Miután tavaly megjártuk kutyáinkkal a Magas-Tátrát, és idén nyáron is 2000 m fölé kapaszkodtunk a Júliai Alpokban, megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy milyen lenne mindezt megszakítások nélkül, sátorral a hátunkon megismételni? Ennek tartottuk egy főpróbáját a Mecsek lankáin.

Már a tavaszi karantén időszak alatt összekészítettem a felszerelést egy két-három napos sátortúrához, de akkor végül nem tudtunk rá sort keríteni, egy kellemes szeptemberi hétvégén viszont igen. Nagyon sok útvonal közt hezitáltunk, hisz a Mecsek tele van jobbnál jobb lehetőségekkel, majd végül úgy döntöttünk cserkúti (csodaszép falu Pécs mellett) otthonunkból rajtolunk párommal és Rebelle kutyával (jött volna Lemmy is, de sajnos fizikailag nem fért volna el a két személyes sátorban). 

Cserkút határában

A turista-paradicsom Mecsek a rengeteg, szépen jelölt és karbantartott útvonalával csodálatos helyszíne egy ilyen szabad, tervek nélküli kalandnak. Felmásztunk Cserkút felől Jakabhegyre, majd miután szusszantunk egyet a pálos romoknál, úgy döntöttünk innánk egy sört, ezért lementünk Orfűre.  Onnan már inkább a szükség irányította az utunkat, jelesül több kiszáradt forrással/patakkal találkoztunk útközben, ezért elkezdtünk kicsit aggódni, hogy találunk-e táborhelyet forrás közelében. Jártunk a Lóri kútnál, aztán Kőlyuknál (mindkettőnél volt víz), végül a Melegmányi forrásnál döntöttünk úgy, hogy megfelel a sátorállítás minden követelményének. 

A kemény földön sem volt kényelmetlen aludni

Még mindig úgy éreztük, hogy korai az idő a takarodóhoz, de a következő potenciális hely szintben jóval feljebb esett, és a 10 kilós hátizsákokhoz nem szokott lábaink mostanra már túl voltak 21 kilométeren, jól esett inkább leülni itt. Gyorsan összeraktuk a sátrat, a matracokat, hálózsákokat, és a kis gázégőn megmelegítettünk egy konzervet. Mivel egész nap csokikat és szendvicseket ettünk, annyira nem voltunk éhesek, ketten ettünk meg egy konzervet, bezzeg Rebinek lecsúszott a teljes adag kutyakaja. 

Simiért kunyerálós

A két személyes Quickhiker sátrunk (most már nem kapható ez a modell) jól be volt lakva, a zsákjainkat csak két oldalt tudtuk elhelyezni a fedél alatt, bent pedig Rebinek a lábunknál jutott dedikált hely, abból sem sok egy magafajta 33 kilós állatkának. Mivel akkor még erősen nyár volt, és Rebelle is szorgosan dolgozott azon, hogy belihegje a sátrat, a hálózsákot igazából be se húztam, jó melege volt mindhármunknak, viszont nagyon hamar el tudtunk aludni, és meglepő módon reggel is sokáig húztuk a lóbőrt... Legalább 10 órát aludtunk.

Őt frissen érte a reggel

Csend, nyugalom, béke. Mivel a telefonjaink akksija napi használat mellett hamar merül, ezért minimalizálni kellett a használatukat, nyista mobilnet, bluetooth, csak a gps-t hagytam, hogy mérni tudjunk, és így is kellett egy powerbank éjszakára. A sátrat egy olyan völgyben tudtuk felverni, ahol még térerő sem volt, így semmilyen módon nem zavart meg senki. Csak sétáltunk, beszélgettünk, táborozásnál tettünk-vettünk, fotózgattunk. Olyan békés volt minden, hogy a mindig zsizsegő Rebelle is megtalálta magában a zent (plusz el is fáradt), a lábunknál feküdt egész este, a sátorban pedig - a lihegésen kívül - nem hallottuk a hangját. Másnap megmásztuk még frissen a dombot Melegmányból kifelé, majd tettünk egy bő karikát hazafelé is, ami minden szándékosság nélkül szintén 21 km-re sikerült, ezzel szép "kerek" maratoni táv lett a kalandunkból.

A csodás Melegmányi-völgy

Egy tesztnek szántuk ezt a túrát, kölcsönben volt nálunk a sátor is, és párom hátizsákja, de egyértelműen rákattantunk! Arra számítottunk, hogy bántani fog az izzadtság és a fürdés hiánya, de kicsit lemosdottunk a patakban, és megvolt a komfort. Nem zavart az sem, hogy az előző napi, koszos ruhámat vettem fel másnap, az első fél óra túrával már újra belemelegedtem, nem érdekelt (a gyapjú bugyi pedig egy csoda!). Nem volt gázos a műkaja sem, rákattantunk a protein szeletre, és egészen üdítő volt ez a két nap telefon és internet nélkül. 

Hazaúton

Amit legközelebb máshogy csinálunk, az a kaja. A konzerv talán picit jobb kulináris élményt nyújt, mint a szárazeledel, de az amúgy is kicentizett táskákban kellemetlen volt kerülgetni a nagy dobozokat, főleg, hogy ugye szemét formájában is magunkkal hurcoltuk. Legközelebb vízzel felöntős porkaját viszünk. A víz volt a másik kardinális pont. Gyakorlatilag a 10-10 kilós zsákokban 3 illetve 2 liter víz volt, és ha olyan helyre tévedünk, ahol nincs forrás vacsihoz, akkor nem is lett volna elegendő. Számolnunk kellett ugye Rebire is, aki nettó potyautas volt saját hátizsák hijján (ezt később orvosoljuk, de sajnos neki drágább lenne az új hátizsák, mint nekem). Én egy 30 literes zsákot pakoltam meg, párom egy 60 literes zsákot kapott kölcsön. A kiszemeltem egy 50L-es táska, amire remélhetőleg nem kell kívülről felaggatni a holmim javát. 

A konyhánk

Rebit hámmal vittük, és a túra javában pórázon vezettük. Leginkább azért, hogy ne futkosson fölöslegesen, és a délutáni órákban azért, hogy ne vizezze össze magát, száraz kutyával akartunk aludni :) Alapból nyers husit eszik, de ez alkalommal száraztápot evett. A hámja láthatósági színű, így külön fényvisszaverőt nem tettünk rá, viszont nagyon gondolkozom rajta, hogy hosszabb (3 vagy 4 napos) túrára már összespórolok neki egy hátizsákra, mert - főleg a víz - elég komoly súly, ő pedig nagy és erős kutya, boldogulna vele. 

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)