Magazin

Blog

Scooterre fel!

A szánhúzóversenyek egyik külön száma az ún. "scooter", ami pontosan az, aminek hangzik: rollerezés. Természetesen állati erő segítségével. Nem célom még egy területen versenyezni, de mikor a mindenható szociális háló feldobta, hogy egy ismerősöm megválna a használt gépétől, lecsaptam rá, hisz kiváló fárasztási eszköz, ráadásul jó buli is.

Előre leszögezném: soha nem scootereztem ezelőtt. Különösebben nem vagyok járatos a szánhúzós világban, így a megfelelő szakkifejezéseket sem ismerem, csak annyit tudok, ami rövid canicrossos-bikejöringes (szigorúan hobbista) pályafutásom alatt rám ragadt. A kötélzetét illetően a scooter nem különbözik a bikejöringre használt kerékpártól, egy rugalmas "antenna" távtartón van keresztülvezetve a gumis kötél, arra pedig húzóhámmal (nem súlyhúzó!) rögzítve a kutya. Az eme célra használt járgány persze nem egy egyszerű, bolti roller, hanem terepre szánt fajta, speciális kötélzettel, távtartóval.

A scooter tereproller, elég durva erőhatásoknak kell ellenállnia. A gép, amit én vettem, egy házi barkácsolás gyümölcse, gyerekbringák villája fog egy BMX-es kereket, ami megerősített küllőkkel bír, azokon pedig elől-hátul fékek. A váz meglehetősen nehéz, mikor a műhelyes fiúknak megmutattam nyeltek egy nagyot és ügyelvén arra, nehogy belegázoljanak a lelkembe, csupán így jellemezték: "Nem egy finom darab..." És valóban, nem egy túlcizellált járgány, viszont valószínűleg az atomvillanást is elviseli.

A puding próbája az evés és miután a srácok féket cseréltek rajta, alig vártam, hogy új szerzeményemet kipróbáljam a falu mögötti földúton, ami régóta funkcionál sportpályánkként. Az első hiba ki is bukott az első méteren... Az első fék szétugrott és eldeformálódott, így ott helyben, a kukoricatábla mentén meggyógyítani sem sikerült. 

 

Pogo már ott örjöngött a hámban, ezért úgy döntöttem, megpróbálom csak hátsó fékkel. Szerencsére a beauceronok kezelhetők annyira, hogy bevállalhasson az ember ilyen hazárdjátékokat.

 

A bikejöring sosem vált igazi szerelemmé, bár fantasztikus élmény, mindig ott volt a félsz, sosem mertem a kutyákat hagyni teljes erővel vágtatni... Túl ügyetlen voltam hozzá, nagyon féltem az eséstől. A rollerrel teljesen más volt! Sokkal jobban magaménak éreztem az irányítást, ha megcsúsztunk a sárban (ez volt mindig a legijesztőbb, mikor a kenőcsös, agyagos sár elkapta a kereket), csak kiléptem a lábammal és belehajtottam. Mentünk sáros agyagon, keményre taposott földön, sóderen, füvön majd egy rövid szakaszon betonon és amíg nem ragadt tele a gumi sárral megállíthatatlanok voltunk. Bár úgy sejtem egy Decathlon blogot kevés olyan ember olvas, aki olyannyira esetlen volna, mint én, de ha esetleg van ismerős, aki megerősítésre vágyik: a scooterrel sokkal könnyebb, mint a bringával!

 

Pogo után sorban kipróbáltuk a többieket: a tesóját, Lemmyt, a lányát, Rebellet, és emberem bekötötte a staffordshire terrierjét is, Maddoxot. A kutyák kapcsán a tapasztalat az, hogy aki canicrossban húzott, annak a scooter sem volt zavaró. Pogo megállíthatatlan, Lemmy a saját tempójában haladt, Rebelle pedig első két kilométeren repült, aztán mikor kifutotta az istállógőzt próbálta megérteni, hogy mi is itt a feladata. Nem nagyon sikerült, de tudván, hogy nem fél a járgánytól, következőre az anyja mellé kötöm  be, úgy majd megvilágosul.

A terv az, hogy 2-3 kutya bekötésével egy új edzésmódot vezessünk be, mivel ilyen kategóriájú kutyáknál (és ilyen létszámnál, mint ami nálunk van) a szimpla séták csak arra jók, hogy jobban felspannolják a szörnyeket - lefárasztás 30km-en belül nem lehetséges - míg a rollernél azért - főleg egy ilyen súlyos gépnél - van mitől elfáradni. Ha egyszer eljutok idáig, ígérem készítünk egy videót is...

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)