Magazin

Blog

Sport térdműtét után - úszás mint rehabilitáció

Egy komolyabb sérülés vagy műtét miatt sem feltétlen kell feladni sportos céljainkat - főleg, ha úszunk. Így tértem vissza az úszáshoz a térdműtétem után.

Az aktív életmód sajnos gyakran vezet kisebb-nagyobb sérülésekhez, melyek esetenként műtéti beavatkozás szükségét is maguk után vonhatják. Erősen sérülékenyek a boka és a térd szalagjai, melyek gyógyulása sokszor hosszadalmas és fájdalmas folyamat. A mozgás ugyanakkor ez idő alatt is rendkívül fontos, ha nem még fontosabb, mint korábban; viszont a legtöbb sport tiltólistára kerül. Mit tehetünk ilyenkor? Kímélő, mégis átmozgató, erősítő mozgásformát kell válasszunk, hiszen a cél az ízületi mozgástartomány, a stabilitás, az erő mielőbbi visszaszerzése a sérült rész túlterhelése nélkül. Itt jön képbe az úszás.

Az én történetem, mely alapjaiban talán nem is különbözik annyira a többitől

Elég egyszer lesérülni, az általában beindítja a lavinát. A sérült testrész a későbbiekben hajlamosabb lesz az újabb sérülésre, és minden egyes alkalommal nő az esélye a következő balesetnek; szalagsérüléseknél legalábbis mindenképpen.

A térdszalagok sajnos nagyon könnyen sérülnek.

Valahogy így jártam én is. Kilencéves koromban, tesiórán ficamodott először ki a térdem, akkor a bal, és mentővel vittek a Madarászba. Két hónap gipsz, azután gyógytorna. Nem egész egy évvel később újabb ficam, aztán még egy, és még egy, és 14-15 éves koromra már számon sem tudtam tartani, melyik térdem hányszor ment ki. Ekkor történt az egyik legdurvább ficamom, pedig nem is sportoltam, csak lefelé sétáltam a gimnázium lépcsőjén. Gyógytorna a Sportkórházban, és majdnem minden nap 2-3 óra biciklizés; fél év elteltével tudtam először teljesen leguggolni.

Ezután nem sokkal abbahagytam a versenysportot is, és rettegve kerültem a legtöbb úszástól vagy biciklizéstől eltérő mozgásformát. Évekig sikerült húznom a műtétet, mire olyan pontra jutottam az életemben, hogy be tudjam vállalni a több hónapnyi ‘szobafogságot’. Végül tavaly ősszel feküdtem be a kórházba a jobb térdemmel.

A véres részletektől mindenkit megkímélve: Denks-műtétet végeztek rajta, ami kiegészült egy shaverezéssel (lekaparták a sérült porcfelületet) és a patella oldalirányú felszabadításával (bemetszést végeztek a külső tartószalagon). Azóta több mint három hónap telt el; a (kissé még duzzadt) térdem alatt két csavar, a hajlítás nagyjából derékszögnél. Nézzük is, mit lehet így mozogni.

Mozgás már a műtét utáni napoktól

Köztudott, hogy műtéti beavatkozások után nagyon fontos a mozgás - gondoskodni kell a végtagok megfelelő vérellátásáról (ezzel nemcsak a gyógyulási folyamatot gyorsítva, de egyúttal a trombózis kockázatát is csökkentve). Nem mellékes, hogy az izomveszteséget is így tudjuk minimalizálni.

A műtétet követő első napokban - főleg egy térdműtétnél - még nemigen kelhetünk ki az ágyból, és egyébként is fáj az egész lábunk mozgatás nélkül is, így marad a háton fekve végzett pár perces gyógytorna néhány óránként. A következő 1-2 hétben (én a nyolcadik nap környékén kezdtem) még szintén fekve, de elkezdhetünk óvatosan kézisúlyzózni, ami rengeteget segít a közérzet javításában, az erőnlét visszaszerzésében.

Az első áttörés a mozgásban, amikor elkezdődhet a gyógytorna (gyógytornász segítségével). A gyakorlatokat természetesen minden nap elvégzi otthon az ember, így néhány hét után bizony unalmassá válnak a feladatok, és kialakul az igény valami több iránt - valóban sportolni vágyunk. Amint a műtéti heg begyógyult, és képesek vagyunk stabilan lépni párat rögzítő nélkül (csak a lelátó aljától vagy a medence melletti székektől a medence széléig), jöhet az úszás!

Legyünk különösen óvatosak a csúszós medenceparton!

Bár az orvosomat és a gyógytornászomat már a negyedik héttől nyaggattam, mikor mehetek úszni (ami ekkor még valóban irreális lett volna, de nagyon akartam), én végül a műtét után nyolc héttel mentem le először az uszodába. Az első 2-3 alkalommal még csak karral úsztam, lábam között bójával; ekkor még ha akartam volna sem tudok lábazni. A faltól való elrugaszkodás természetesen egy lábbal történt - és történik a mai napig -, és ahogy éreztem, hogy a térdem egyre kevésbé feszül, fáj, úgy adtam hozzá óvatosan a lábtempót is először háton, majd gyorson. Nagyon fontos, hogy hallgassunk a szervezetünkre, és a sebességet, az úszásnemet, a távot is úgy válasszuk meg, hogy az ne terhelje túl a még gyógyulófélben lévő szervezetünket, különös tekintettel a műtött testrészre.

Most, három hónap elteltével háton és gyorson már közel ‘természetes’ szögben, de még jócskán csökkentett erővel tudok lábazni. Az elmúlt 1-2 hétben elkezdtem a kidelfinezéssel és a pillangó illetve mell közbeni delfin lábbal is kacérkodni, de ez még inkább nevetséges, mint sikeres próbálkozás. Indulásnál és fordulónál továbbra is csak bal lábbal rúgom el magam (a jobb még nem hajlik eléggé, hogy feltehessem a talpam a falra) - ez még valószínűleg így marad egy ideig. Ugyanakkor érzem, hogy mind a sebességem, mind az állóképességem edzésről edzésre nő, a térdem pedig egyáltalán nincs túlterhelve, mégis mozog, erősödik. Az úszás az egyetlen mozgásforma, ahol nem fáj a térdem, de az egész testemet edzeni tudom - ellentétben a műtét utáni korai időszakra jellemző súlyzózással.

A combok közé helyezett bójával könnyebb lábtempó nélkül úszni.

Hamarosan - amint eléri a hajlításom az ehhez szükséges nagyjából 110 fokos szöget - a szobakerékpározást is szeretném újra elkezdeni, hiszen a biciklizés is remek térd- és bokakímélő sport. Sokan egyébként jóval korábban, már a műtét után 2 hónappal is képesek körbetekerni a pedált, így eleinte ellenállás nélkül, majd fokozatosan emelt ellenállással ők már hamarabb is bátran elkezdhetnek szobabiciklizni.

A valódi gyógyulás, avagy a sportos jövőnk

Az úszás természetesen hosszú távon is jó választás, mert csökkenti a sport közbeni újrasérülés esélyét (hiszen kímélő közegben történik, ütődés, ütközés, esés veszélye nélkül - hacsak nem csapunk bele a kötélbe, vagy rúg át valaki a kötél alatt). Nemcsak a teljes értékű sportoláshoz való visszatérésben segítség, hanem a későbbi erőnlétünket, állóképességünket is biztonságos módon fejleszthetjük úszással.

Bár a műtött térd teljes, 100%-os felgyógyulása sokszor elérhetetlen, vagy nagyon hosszú folyamat, a sport kitűnő társunk lehet az oda vezető úton: gyorsítja a javulást, növeli a teljes felépülés esélyét. Ezen kívül mentális segítséget nyújthat, hogy a sportban kitűzött céljaink elérése valahogy komolyabb eredménynek tűnik, mint a mindennapi apró javulások. Amikor először használjuk mindkét lábunkat egy székről felálláshoz vagy fájdalom nélkül ácsorgunk fél órát a konyhában, szinte fel sem tűnik egy idő után; hiszen ez a ‘normális’. A sportban kitűzött céljaink ugyanakkor - főleg, ha mérhetőek - sokkal szembeötlőbbek lesznek. Az első alkalom, hogy el tudunk menni úszni. Az első két kilométer. Az első bukóforduló. Ezek a mérföldkövek adnak valami pluszt, amiért küzdhetünk, és ami mutatja a fejlődésünket.

A szabályos bukófordulóhoz még nem elegendő, ha alig 90 fokban hajlik a térd.

Az én sportos céljaim (talán a másik térdműtétem előtt, de valószínűleg inkább már utána): fejest ugrani és bukófordulózni; idén is átúszni a Balatont; elindulni egy úszóversenyen. És te miért fogsz küzdeni?

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)