A sportok királynőjeként aposztrofált sportágat ma már nagyon kevesen választják lehetséges sportjuknak. Persze olyan is van, amikor a sport választ minket. Ez a tény különösen az afrikai országok futóira igaz.
A nagy távolságok miatt, mire kijárja az iskolát a gyermek, addigra már maratonfutóvá is érik egyben.
Nálunk egy kicsit más a helyzet, hisz elsősorban a tradicionális sikersportágak a legvonzóbbak. Amelyekben már fel tudunk mutatni sikereket, azokban nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a mi gyerekünknek is eljátsszák egyszer a Himnuszt. Ezért a szülők is inkább ezeket a sportokat preferálják jobban.
Kivételt jelenthet ez alól a hosszútávfutás, hiszen az 50-es évek közepén, még a focimeccsek szünetében rendelésre futotta Iharos Sándor a világcsúcsokat 1500-tól 10 000 méterig. 1955-ben, a világ legjobb sportolójának választották. Az utána következő generációnak így volt miből táplálkoznia. Mára már teljesen átrendeződtek az erőviszonyok, mert az afrikai futók dominanciájának és a sportorvoslásban jóval előttünk járó országok sportolóinak köszönhetően nagyon kevés esélyünk van.
Így aztán szinte lehetetlen küldetésnek vagy inkább már felelőtlenségnek tűnhet hosszútávfutó karrierre csábítani a gyermekeket.
Az ügyességi számokban, különösen a dobószámokban még van lehetőség arra, hogy odaférjen valaki a világ elitjéhez, vagy a közvetlen közeléhez.
Az atletikus képzettség minden sportban alapkövetelmény

Nem kell ahhoz feltétlenül Világbajnoknak lenni, hogy életre szóló emlékekkel, vagy az egészséges életmód szemléletét kialakítva atlétaként kezdjünk el sportolni.
Ebben a legnagyobb hatást a szülők, a környezet, és a testnevelő tanárok gyakorolhatják a gyerekekre.
Nekem óriási szerencsém volt a 70-es évek végén, mert mindhárom megadatott.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek a 400 méteres pályán, vagy amellett kell megöregednie, de mivel az atlétika egy alap sportág, ezért az úszás elsajátítása után az én olvasatomban az atlétikának kellene következnie (nem kötelező, de mindenképpen ajánlott jelleggel).
Gyermekkorban a keringés és az izomzat helyes kialakításáért a legtöbbet adja.
Tegyük vonzóvá a gyerekek számára az atlétikát!
Sorversenyek és egyéb játékok formájában tudja a fejlődésben lévő gyermek elsajátítani az alapokat, amikkel akár megalapozhatja egy másik sportág biztos pilléreit is. A szülők nagy előszeretettel választanak gyermeküknek az úgynevezett divatsportágak közül, de nem szeretnék ünneprontó lenni azzal a megállapítással, hogy atletikus képzettség nélkül ott sem lehet nagyot alakítani. Még a sakkozó is jár futni vagy kondizni, hogy a 4-5 órás meccsen se lankadjon a figyelme.

Három és fél éve érkeztem a Decathlon soroksári áruházába, és már akkor megfogalmazódott bennem az a cél, hogy a lehetőségeimmel élve minél többet tegyek az atlétikáért. A cég neve is komoly üzenettel bír, hisz a Tízpróba az atlétikán belül is a legkomplexebb szám. Futó, dobó és ugró számokat felsorakoztató erőpróba.
Ennek értelmében a fejlesztések ezt a szakágat sem kerülték el. Tavaly már megjelent a palettán a dobó és ugró szöges is. A futókat pedig még magasabb szinten tudjuk szolgálni azzal, hogy mezei futásra és a hosszútáv futásra alkalmas cipőkkel bővítettük az addig sem szűk repertoárt.

Az én egyik kedvencem a szög nélküli "szöges cipő", ami egy lábkímélő megoldást kínál. A vádlit kevésbé veszi igénybe, de ugyanakkor a kapaszkodásban nagy segítséget nyújt.
Megjelentek az egyesületek számára is alkalmas speciális trikók, topok, és nadrágok.
Az atletizáló gyermekeket is minden igénynek megfelelő felszerelésekkel tudjuk kényeztetni.
Ruházatban, az ár érték stratégiának köszönhetően, háromféle felhasználási területet különböztetünk meg.
AT 100, az AT 300 , és az AT 500-as megkülönböztető jelzéssel.
Alapvetően, a kényelemben, a szellőzésben és a bőrbarát kialakításban érezhetőek a különbségek.

Mindezek ellenére a Decathlonban, az iskolakezdést megelőző pár hét jelenti az atlétikát, mert a szülők nálunk tudják megvenni a tornaórára és akár utcai viseletre alkalmas lábbeliket.
A két legkeresettebb modell ezek közül az AT Easy, és a RUN Support
Az igényesebb lábbelire vágyók igényeit, az AT 500 Kiprun Fast modell elégítheti ki. A Kalensole és a CS technológiának köszönhetően, komoly védelmet nyújt a viselőjének. Mindhárom modell megfelel a tornatermi előírásoknak, mert egyik sem hagy nyomot.
Nagyon ritka eset az, amikor szöges cipő vagy speciálisabb termékek után érdeklődnek.
A korosztályos bajnokságok jegyzőkönyveit böngészve is jól látható, hogy milyen kevesen atletizálnak.
Fény az alagút végén
2023-ban egy óriási esélyt kapott a magyar atlétika, arra hogy kellő fényben tüntesse fel, és ünnepelje a sportok királynőjét. Az 1998-as Budapesti Európa Bajnokság után 25 évvel, kishazánk adhat otthont az Atlétikai Világbajnokságnak.
A 213 országot magába foglaló nemzetközi szervezet, a WA (World Athletics) első embere Sir Sebastian Coe, mindent elkövet azért, hogy az atlétika méltó módon ünnepeljen Budapesten. Egy jó programmal sokat tehetünk mi is azért, hogy megalapozzuk a jövő atlétikáját. Az elsődleges cél nem lehet más, mint hogy a gyerekek és persze a szüleik számára is vonzóvá tegyük az atlétikát.
Reményeim szerint lesz néhány éremesélyes magyar atléta is a résztvevők között. Ha az újkori olimpiák történetében jobban elmélyülünk, akkor erre megvan a lehetőség. A magyar atlétika a 40 szerzett érmével az előkelő 6. helyen van a hazai sportági rangsorban, 10 db arany, 12 db ezüst, és 18 db bronzéremmel.
Nagyon bízom benne, hogy a mostani generáció is meg tudja majd mutatni a világnak, hogy a magyar atlétika újra képes régi fényében tündökölni!
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)