Magazin

Blog

Tavak körül két keréken - A Tisza-tó kör

Egy barátommal elhatároztuk, hogy körbetekerjük nagy tavainkat. A Tisza-tó kerüléshez egy közös barátunk is csatlakozott így hárman pattantunk nyeregbe.

A Tisza-tó és környéke hazánk egyik legfantasztikusabb térsége, vizes élőhelyeink egyik legfontosabb területe. Nem véletlen, hogy a kerékpárosok körében is nagy népszerűségnek örvend.

Budapestről a nyári szezonban a Keleti Pályaudvarról induló Tisza-tó expresszel a legegyszerűbb eljutnunk, ha a közösségi közlekedést választjuk. Ez a vonatot kifejezetten kerékpárosoknak találták ki, külön kerékpárszállító vagonnal közlekedik és a megvásárolt kerékpáros jegy a visszaútra is érvényes, természetesen, ha a menetjegyet is megváltjuk. Mi is ezt a közlekedést választottuk és a poroszlói vasútállomástól indítottuk a kalandunkat.

Tisza-tó, ahol a víz és ég összeér

Poroszlón a villanyoszlopokon fészkelő gólyák mutatták az irányt a Tisza-tó felé. Ezúttal az óramutató járásával ellentétes irányban indultunk el. Összesen 66 km-t tekertünk és 3 óra 23 perc alatt teljesítettük  a távot. Az út szinte végig jó minőségű aszfalton halad a gáton és alig-alig hagyja el a Tisza-tó partját. Emelkedő szinte egyáltalán nincs, 102 m szintemelkedést mértünk összesen.

Térképen a megtett út

Az abádszalóki Tisza-tó Strandon tartottunk egy 45 perces szünetet kb. féltávnál és újult erővel indultunk tovább. A túra koronája volt az utolsó szakasz, amikor átkeltünk a Tiszafüredet és Abádszalókot összekötő úton és hidakon. 

Kezdő kerékpárosoknak is kifejezetten ajánlott kerékpáros túra a Tisza-tó kör, a gyönyörű környezet és a viszonylag könnyű útvonal miatt.

Mit vigyünk magunkkal kerékpározáskor?

Mit vigyünk magunkkal frissíteni egy hosszabb kerékpározáskor?

A Velencei-tó kör

A Fertő kör

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)