Magazin

Blog

Tavaszi szél futóversenyt áraszt

Versenyző koromban a tavaszi versenyszezon egy maratont és egy, maximum két rövidebb felkészülési versenyt jelentett. Ma ugyan nincs tavasszal nagy maraton, de el vagyunk árasztva rengeteg utcai futóversennyel. Nagyszerű dolog ez, de ahhoz, hogy sokáig élvezhessük a versenyek által nyújtott katarzist, oda kell figyelni néhány dologra.

A covid óta nem futok

Az áruházban többször is hallottam a vásárlók szájából, hogy a covid megjelenésekor abbahagyták a futást. Kerek szemekkel nézek, hiszen a szabadtéren űzhető sportok megmaradtak lehetőségként arra, hogy a nap folyamán felgyülemlett gőzt kiengedhessék magukból az emberek. Vitathatatlan tény, hogy a korlátozások a futóversenyek és futóközösségek látogatását is szabályozta. Az események törlésével, a futás szeretete is megszűnt sokak számára? Ha igen, akkor engem ez szomorúvá tesz. Felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan jutottak el idáig, illetve mi lehet a valódi ok? Aggódva tekintek a sérülési statisztikákra, ami azt is jelenti egyben, hogy a futóversenyek által nyújtott örömforrásban is egyre kevesebben lubickolhatnak. Két nappal a verseny előtt is kapok még értesítőt, hogy valóban nem indulok? Az elmúlt években nem volt ilyen, pedig már hosszú ideje nem versenyzem. Ez pedig arról tanúskodik, hogy valami porszem került a gépezetbe, mert a világjárványt megelőzően egyre többen határozták el hogy futni fognak.

A futás elkezdése valóban csak egy döntés, de a megtartásáért már sokat kell tenni. Egy szabadidős sportolótól nem várható el, hogy profi szintre emelje az atletikus képességeit, de a sérülések elkerülése mellett sokkal gyorsabb, erősebb és gazdaságosabb futómozgással rendelkező futóvá fogsz válni, ha időt és energiát szánsz rá. Hiába gondoljuk a tömegfutó versenyeken indulókról, hogy csak hobbifutók, ha a távok, amiket bevállalnak, azok az atlétika versenyszámai. Az 5 és a10 km, a stadionok, míg a 1/2 és a teljes távú maraton az utcai futás király számai. Ezek a távok szoktak lenni a rekreációs sportolók bakancslistáján azok az állomások, ami után a hőn áhított ultrafutók népes táborához szeretnének csatlakozni. A futásról megjelenő könyvek javarészt azokról a hősökről szólnak, akik valamilyen extrém távot teljesítettek. Megpróbálják azt sugallani, hogy ha nekik sikerült, akkor másoknak is sikerülhet. A versenyzés valóban a futás ünnepe, de arra fel kell készülni, hogy méltóan ünnepeljük meg. Ahhoz viszont el kell jutni oda, hogy edzeni is szeressünk, ne csak versenyezni. Én egy olyan könyvet szeretnék most ajánlani nektek, ami sok évre meghosszabbíthatja a futás által szerzett élményeiteket.

Legyen még sokáig élmény a közösségi futás

Hát én immár mit válasszak...

Amikor megváltoztak a körülményeim, csak a versenyzésről mondtam le és nem a futásról. A hosszú évtizedek alatt volt időm megszeretni és nem csak eszközként használni a céljaim megvalósítására. Mivel már nem eredményekért futok hanem a túlélésért, jó ideje nem fordítottam kellő időt és energiát az izomzatom és a koordinációm karbantartására. Éveken keresztül rágta a fülemet a masszőr barátom, akivel még együtt atletizáltam, hogy ha 1 órám van a sportolásra akkor fél órát fussak, a másik felében pedig az izomzatommal foglalkozzak. Talán, mondanom sem kell, hogy nem így tettem, mert én futni szeretek és nem tornázni. Az idő múlása őt igazolta, és bebizonyosodott hogy rosszul választottam az eszközeim közül. A futásomnak nem csak a mennyisége, hanem a minősége is jelentősen elkezdett romlani. Pár hónapja pedig a térdem is elkezdett jelezni, hogy rossz úton járok.

Őry István: Legyél önmagad futóedzője című könyvében olvasottak nyitották fel a szememet. Különbséget tesz futó és futóatléta között. Egy futó nem csak tüdőből és keringésből áll, hanem annál sokkal többről van szó. A fejlett állóképességen túl, rendelkeznie kell mozgáskoordinációval, ritmus és reakcióképességgel, egyensúlyérzékkel és térbeli tájékozódással is. A könyvet olvasva döbbentem rá, hogy idő közben feléltem az atléta képességeimet. Eszembe sem jutott, hogy nem elég csak futni, hanem atletizálnom kell újra. Merősödött bennem a gondolat, hogy a legkisebb gondom a betegségem. Nem sokat haboztam és elkezdtem a régi reflexek előásását. A km gyűjtést egyelőre felfüggesztettem, és odafigyelek az erő állóképesség, az egyensúlyérzék, és az ízületi mozgástartomány fejlesztésére. 

Ugrókötelezem és vettem egy koordinációs létrát. A futóiskolai gyakorlatokat végzem és szökdelek. 10-15 percnél nem tart tovább és ehhez jön a nyújtás. Két hét telt el a szemléletváltás óta, de már most érzem a jótékony hatását. Anyósom megjegyezte amikor futni látott, hogy nem csoszogtam. Dallam volt a fülemnek. Akiknek kisgyermekük van, azoknak játékos formában is kivitelezhető e képességek megszerzése, vagy fejlesztése. Emlékeztek még talán a homokba karcolt, vagy az aszfaltra rajzolt ugróiskolára. A szoborjáték pedig a statikus egyensúly megszerzésérben tud nagy segítséget nyújtani, ha az egy lábon állást gyakoroljuk. Lehet hogy most sokan elmosolyodtok, hogy fél lábon állni nem kihívás. Próbáljátok ki és majd meglátjátok hogy nem is olyan egyszerű 1/2 vagy 1 percig egy lábon állni! Ha pedig már könnyedén megy, akkor jöhet a nehezített változat.  Remélem, hogy még időben sikerült változtatnom, mert még nagyon sokáig szeretnék futni. Bízom abban, hogy a példámból sokan tanultok és zavartalan lesz a felkészülésetek.

Első ránézésre könnyűnek tűnik.

Meséld el, hogy mi a story

Fontosnak tartom megosztani veletek ezeket a gondolatokat, mert 43 év futással a hátam mögött én is elmentem a végletekig. Kockára tettem azt, ami a családom után a legfontosabb számomra. Az utóbbi időben már úgy definiáltam magam, hogy én vagyok az a futó, aki minden nap edz és mégis visszafelé fejlődik. Elfogadtam, hogy az összecsontosodott csigolyáim miatt beszűkült a mozgásterem és emiatt van az egész. A leépülés azonban túl gyorsan zajlott és egy idő után elkezdett intenzíven foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon mi változott meg? 2008-tól tudtam a betegség létezéséről, de egy-egy rövidebb időszaktól eltekintve nem volt különösebb gondom vele. Azt tudtam, hogy kötött izomzatú vagyok, és az öregedés folyamatát is elfogadtam, de a teljesítmény-visszaesés mértéke semmiképpen sem tűnt arányosnak. 

Az évtizedeken át működő mechanizmus szinte egyik napról a másikra odaveszett. Voltak figyelmeztető jelek, de nem változtattam szinte semmit. Olyan izmokat is használni kezdtem, amiket soha. A futásom hatékonysága pedig szinte napról napra romlott. A mozgásom a kompenzálásoknak és az egyre rosszabb beidegződéseknek köszönhetően darabokra hullt. Tavaly nyáron, a Fradi pálya sarkán megszólított egy triatlonos edző, és arra kért hogy meséljem el a storymat. Értetlenül kérdeztem vissza, hogy milyen storyt? Mire ő ezt felelte: Nagyon sok futót láttam már a Népliget ezen pontján, de még ilyet nem. Egy életmű izomzattal rendelkező futónak hogyan lehet ilyen szétesett és koordinálatlan a mozgása? Eszembe sem jutott az, hogy ezzel lehet még valami dolgom, hiszen egyszer már megtanultam futni. 

Gondoljatok csak bele, ha velem megtörténhetett ez, akkor a mostani mozgásszegény életvitelű társadalmunkban milyen veszélyekkel jár, ha egyik napról a másikra eszközként tekintenek a futásra. Megtehetjük, hiszen egy velünk született adottságról beszélünk. Nem baj, ha kicsit csúnya, nem baj, ha kicsit fáj, mert meg tudom csinálni. Igen, de a kérdés az hogy meddig és milyen árat fizetve? Hiszem, hogy sok sérülést lehet elkerülni ha időt és energiát szántok a futóművetek karbantartására. Amíg versenyeztem, addig én is sok időt szántam rá és szinte sohasem voltam tartósan sérült. Időre és türelemre van szükség még ahhoz is, ha életünk első 5 km-es versenyére készülünk. Pár hét után is le lehet futni a távot, de ez nem egy jövőbe mutató stratégia. Ne teljesítsük, hanem éljük meg, mert a kettő nem ugyanaz! Ne a szintidő legyen a kitűzött cél, mert azt a 70-80 éveseknek írták ki és nem nekünk. 

Azt se feledjétek, hogy a 12 perces futásra 12 hét a felkészülés! Legyen ez az első állomás és csak utána lépkedjünk felfelé a távokat tekintve. Hogy miért? Azért hogy lehessen folytatása. Az amatőr sportolók a saját szintjükön, ugyanazokat az izmokat kell hogy használják mint az olimpián vagy világ versenyeken csodált bajnokok. A kérdés tehát az, hogy meg tudjuk-e teremteni a feltételeket hozzá? Nyilvánvaló, hogy csak nagyon keveseknek sikerül naponta több órát arra szánni, hogy felkészülten álljon oda egy maraton verseny rajtjához. Ráadásul, nem elég az, ha a km számot tudjuk növelni, hanem a pihenésre is kell időnek jutnia. A sérülési arányok is arról tanúskodnak, hogy ha felborul az egyensúly, akkor a futás által nyújtott varázslat megszűnése lehet a vége. Kár lenne érte, hisz még rengeteg kaland vár rátok! 

Mobilizációs gyakorlatokat is végezhettek vele.

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)