Tekered vagy hajtod?

A kerékpárt hajtani a világ legegyszerűbb dolga, nem igaz? Felpattanunk a nyeregbe, talpunk a pedálra tapos. A pedál átadja az erőt a hajtókarnak, a hajtókar a lánctányérnak, mely a lánc segítségével megforgatja a hátsó lánckereket, ami, választása nem lévén, együtt forog a gumijaival a talajhoz szoruló hátsó kerekünkkel. A súrlódási erő választás elé állítja a két szereplőt, mármint a kerékpárt és a Föld névre hallgató égitestet. Mivel a legkigyúrtabb pályaversenyző sem képes elmozdítani a bolygót maga alatt, ezért az élő szövet a fémvázon fog elindulni rögös útján. A körkörös pályán mozgó hajtókar átlendül a holtponton, és ismételjük a mozdulatot az átellenes oldalon, amíg le nem szállunk, vagy repülünk, vagy meg nem unjuk. Ennyi, semmiség, kisgyerekek is maguktól rájönnek… 

Eljön viszont a pont az ember életében, amikor nem elégszik meg azzal, hogy csinál valamit. Meg is akarja érteni a folyamatot, jól akarja csinálni - ha lehet, akkor legalábbis jobban, vagy hatékonyabban, ahogy előtte. Amennyiben kerékpárunkon hagyományos taposópedál található, akkor nem nagyon különbözik a fent felvázolt mozdulatsor attól, amit a nagyok művelnek. Van azonban egy apróság. A folyamat tartalmaz egy kihasználatlan részt, nevezetesen azt, amikor a passzív lábunk az alsó holtpont elhagyása után felfelé mozog a pedállal. Ha nagy felületű, esetleg sípcsontijesztgető tüskékkel ellátott platformpedált használunk, nagyon tapadós keverékű gumival ellátott cipőtalppal, lehetőségünk van arra, hogy az  alsó holtpont után is rásegítsünk kicsit az aktív lábunk munkájára. Persze ennek megvannak a maga határai és ezt az összeállítást nem is a hajtáshatékonyság érdekében használjuk, sokkal inkább saját biztonságunk miatt. Kezdőként elég nagy önbizalomnövelő tényező, hogy gond nélkül megszakíthatjuk kapcsolatunkat az uralmunk alól kikerült sporteszközzel. 

Másrészt, bizonyos szakágak, mint a dirtjump vagy freeride, megkövetelik azt, hogy alkalmanként lábunk elhagyja a pedált, miközben kán-kánt járunk a repülő kerékpár körül. Mi a helyzet velünk, földhöz ragadt halandókkal, akik szeretnék a hajtáshatékonyságot fokozni? 

Nos, a probléma elég régóta megoldott: a legtöbbek által csak SPD-ként ismert rendszer új dimenziókba emeli a pedálozást. Bár a spanyol viaszt nem a Shimano találta fel,  ők voltak, akik  tökéletesítették a patentszerű kapcsolatot cipő és pedál között, és a Shimano Pedaling Dynamics pillanatnyilag az  egyik legelterjedtebb ilyen rendszer. 

Hogy is működik ez? 

Kell hozzá  egy SPD pedál, melyben a rugós dokkoló mechanizmus található, illetve egy merev talpú, kifejezetten erre gyártott  cipő, melynek  talpába csavarozzuk azt a stoplit, melyet a pedálhoz csomagolt a gyártó. Dokkolunk, csattan a kötés a stopli körül, indulhat a mutatvány. A felfelé mozgó lábunk is részt vehet így a hajtásban, megkönnyítve ezzel  a mászást, és további wattokkal gazdagítva mindennemű haladásunkat. 

Szinte hallom az aggódó kérdéseiteket: és mi van, ha elesek? Ha elesel, akkor, Marsellus Wallace fordulatával élve, el vagy esve, használj  bármilyen pedált. 

Mivel addig nem megyünk táncolni, amíg nem tanultuk meg járni, az SPD sem javallott annak, aki még az  egyensúlyozás fortélyával ismerkedik. Amennyiben úgy döntesz, hogy beleveted magad a csattogós cipőjű sporttársak világába, légy biztos benne, hogy nem abba az ultra-feledékeny embercsoportba tartozol, aki hajlamos kifújni az orrát akkor is, ha búvármaszkot visel. Mert hát ilyen az, amikor letennénk a lábunkat úgy, hogy nem lépünk ki a kötésből. Jómagam  soha nem estem el pusztán azért, mert elfelejtettem megtenni ezt az egyszerűen rögzülő, bokázó mozdulatot, egy nagyon másnapos/tegnapos esettől  eltekintve, amiről nem kívánok most hosszasan  értekezni... Olyan esésekben volt ugyan  részem, amikor a súrlódás és a lendület összeveszett, én pedig a szorító padlójára kerültem dulakodásuk közepette… a kerékpár soha nem volt már hozzám rögzítve, mikor földet értem, mivel  szerencsére a rugóerő állítható a pedálban, így beállítható olyan érték, mely mellett a szokásos szögből már kicsit kitérő bokánk is kicsatolásra bírja a stoplit a dokkoló mechanizmusból. Ami problémát okozott eleinte, az annak a pontnak a megtalálása, ahol a stopli a pedálba kattan, pár nap gyakorlás után viszont már “repülőrajt” közben is abszolválható  a mutatvány. 

Hogy használjuk? 

Hát körkörösen hajtva! :) Ezt persze könnyebb leírni, mint megtenni. Ahhoz, hogy valóban hatékony erőt fejtsünk ki a kör szinte teljes hosszán, már hosszabb gyakorlás szükséges.  Nekem kezdőként egyfajta pumpáló mozdulatsort sikerült csak kicsikarnom lábaimból, a fel-le ütem alatt, a holtpontokon pedig valahogy átevickéltem. A teljesen körkörös hajtás még ma is néha el-eltűnik alattam, pláne, ha közben annyi egyéb dologra is figyelni kell a hegyen, mint a terep, melyen felfelé haladva egy-egy jól megválasztott nyom egyszerűbb mászást tesz lehetővé, mint az erőből feltekerés.

Kedvet kaptatok? Ha valaki nem  biztos magában, illetve abban, hogy valóban hasznára válhat ez a rendszer, próbálja ki a powerstrap-et -ami  voltaképp  egy ferdén  a pedálra szerelt pánt- és irány az  első  emelkedő… ez eléggé olcsó módja a tesztelésnek, és ha úgy érzed, hogy valóban ki is használnád a kötés előnyeit, ne habozz befektetni egy pedál-cipő kombóba. Részemről csak  javasolni  tudom, hiszen nem csak a hajtást teszi hatékonyabbá, hanem nagyobb kontrollt is ad a kerékpár felett. Tisztább, biztonságosabb érzés, mi más kell?