Magazin

Blog

Terepfutás – Hogyan öltözzek fel rövidtávra?

A húsvéti hosszú hétvégén gyönyörű, napsütéses időnk volt, így kár lett volna kihagyni a futást. Mi a Mecsekben, a Zengő lábánál töltöttük ezt a pár napot és ki is használtuk a változatos terep adta lehetőségeket.

A terepfutást nagyon sokan társítják víztasakkal, teli kulacsokkal, futózsákkal, kompressziós szárral felszerelkezett, akár futóbotokkal nekiinduló terepfutókkal, akik fejlámpával a fejükön, a legcudarabb időben is elindulnak, és hegyen-völgyön át, több száz méteres szintkülönbségekkel teli terepen képesek futni egész éjszaka, majd egész nap. De azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy a terepfutás nem csak erről szól, és nem érdemes rögtön ezzel, a leginkább hosszabb, ultratávokra jellemző képpel egyenlővé tenni. Rövidtávon is lehet terepen futni, nem igaz? 

 

Rövidtáv


A terepfutással való ismerkedés kezdeti szakaszában általában rövidebb távokon ismerkedünk a tereppel, a természettel, ezekre a távokra pedig egyáltalán nincs szükségünk olyan sok felszerelésre. Meg is őrülnék, ha a fent felsorolt hacukában indulnék el a rövid, 5-7 km-es erdei körömre. :)

Ilyen gyönyörű környezetben nem lehet kihagyni a futást!

Mit vegyek fel?


Nemrég kaptam egy Kalenji futószoknyát és egy terepfutó mellényt tesztelésre, a hétvége pedig kiváló alkalomnak bizonyult a ruházat kipróbálására. A teszt körülményei pedig: 7 km, összesen 320 m szintkülönbség, ~16°C, reggel 7:00. 

 

Nadrágszoknya/Rövidnadrág 


Én amúgy sem vagyok képes hosszúnadrágban futni 15 fok felett, terepen pedig felfelé, a nagy szintemelkedés miatt hamar ki lehet melegedni. Tökéletes választás a rövidnadrág vagy nadrágszoknya, melyet praktikus zsebekkel is elláttak a tervezők a derékrészen. Elöl, hátul egy-egy cipzáras zseb (a hátsóba kényelmesen befér a telefon), az oldalán szintén könnyen hozzáférhető zsebek. A szoknya nem csak praktikus, hanem csinos is, én azonnal beleszerettem. :)

A mellényben kicsit melegem volt, de a szoknya bevált!

Terepfutó mellény 


Napos, szinte szélmentes időben teljesen felesleges volt számomra. Felfelé nagyon melegem volt benne, lefelé már kevésbé zavart, viszont akkor az útra való koncentrálás sikeresen elterelte a figyelmemet mindenről. A mellényen is van hátsó, cipzáras zseb, ebbe telefont nem érdemes tenni, mert rettentően idegesítő, ahogyan ide-oda zötyög. Terepfutó mellényt hidegebb, szelesebb időben érdemes magunkkal vinni, a tavaszi, nyárias időben nem vennénk sok hasznát, ilyenkor elég egy futópóló

Lassan beköszönt az igazán meleg, nyári idő, ezért mielőtt elindulsz, feltétlenül gondolj a megfelelő folyadékpótlásra! A terepfutó nadrág vagy szoknya zsebében éppen elfér egy 150 ml-es, akár a 250 ml-es, puha kulacs is, legalább egyet vigyél magaddal!

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)