Hány, de hány ponton hibás ez az állítás... inkább bele sem kezdek a felsorolásba. Na jó, mégis, úgysem bírnám ki, nem úgy vagyok drótozva, hogy ordas tévedéseket annyiban hagyjak. :) Jöjjön tehát pár alapelv, melyekre figyelve hatékonyabban, kényelmesebben használhatjuk kerékpárunkat.
Kezdjük a nyereggel.
Ami nem ülés, hiszen olyan az autókban van, esetleg a csomagtartón, melybe gyermekünket ültetjük... A nyereggel kapcsolatban az első fontos dolog a magasság. Nem a földet kell elérnünk, eltekintve attól az esettől, ha még nem töltöttük be a negyedik életévünket és futókerékpáron ülve ismerkedünk a lendülettel, gravitációval és azokkal az egzotikus kifejezésekkel, melyek apukánk száját hagyják el, mikor figyelmeztetése ellenére úgy döntünk, hogy mégsem állunk meg a járdaszegélynél...
A helyes magassághoz a képlet rendkívül egyszerű: függőleges hajtókarállásnál térdünk maximum 2-3 fokos szögben hajlik. Alacsonyabbra állítva guggolva hajtunk, ami kényelmetlen és fárasztó, ráadásul egészségtelen is: túl nagy nyomás nehezedik a lágy részekre. Persze, ha úgy ítéljük meg, hogy túl jól működik a prosztatánk és szeretnénk ha kicsit nehezebben menne a pisilés, akkor hajrá... Túl magasra állítva a csípőnk billeghet hajtás közben, ez ismét csak kényelmetlen és fájdalmas is. A kettő közt lesz jó. Hacsak nem hegyikerékpáron lejtőzünk, ez esetben a nyereg csak útban van.
Fontos: a nyerget nem csak függőlegesen lehet tologatni, vízszintes pozícióját is meg lehet határozni :illesszünk térdkalácsunkra egy függőleges vonalat, akár egy cérnára kötött súly segítségével. Ha a vonal a pedál tengelyét metszi, nyertünk. Ezzel leszünk a leghatékonyabbak. A harmadik opció, a dőlésszög pedig már csak kényelem kérdése: ne csússzunk előre és ne is nyomja a kényes részeket. Kezdjük vízszintes állással, pár km után érezni fogjuk, milyen irányba kell döntenünk.
A pedálról: nem teli talppal hajtunk, hacsak nem szeretjük, ha az említett testrész hamar elzsibbad. A pedál tengelyének a helye a lábujjaink mögötti párna alatt található. A cipőkön sem véletlenül kerül ide a stopli. Ismét csak az a fránya hegyikerékpár a kivétel, hiszen bizonyos szituációkban -mint pl. az említett lejtőzés, intenzívebb fékezés, éles kanyarok- lefelé feszített sarkunk kisebb eséllyel éri a talajt, ha a pedál a talpunk közepéhez közelít.
A harmadik pont, ahol testünk érintkezik a géppel, a kormány. Mind a fék, mind pedig a váltókar akkor van optimális pozícióban, ha fogásváltás nélkül tudjuk őket kezelni. Forgassuk őket tetszőlegesen a kormány tengelye körül, hogy elérjük a kívánt állapotot, sőt, jómagam a váltókart átrakom a fék másik oldalára, a markolathoz közel. Ezáltal egyrészt a fékkaron pihenő mutatóujjam pont a kar végén a kampónál fekszik fel, ahol a legnagyobb erőkar található, másrészt, a váltót kezelő hüvelykujjam sem csak a kar végét nyomja, hanem teljesen felfekszik az erre kialakított lapos felületen. Nem feltétlenül csak rövid ujjak esetén hasznos ez a húzás...
A fékkarról: a jobb darabokon állítható a távolság a markolathoz képest. Kinyújtott mutatóujjunk középső perce alatt simuló karral biztonságosan fékezhetünk bármilyen szituációban. Dőlésszögét célszerű úgy meghatározni, hogy mozgathatóra, de nem lötyögősre lazítjuk, majd abban a pozícióban állítjuk meg, mikor behúzva a kart, alkarunk és kézfejünk egy egyenest képez. Ne feledjük, a féket maximum két ujjal húzzuk, a jobb hidraulikus fékekhez pedig elegendő egyetlen ujj is, vagy eleve el sem fér rajta több. Főleg rázós terepen fontos, hogy minél több ujjunk a markolaton legyen. A fenti tanácsokat tekintsétek alapelveknek és módosítsátok saját ízlésetek szerint. Ne feledjétek, a kerékpározásban nincs olyan, hogy „csak így jó”, mindenki magának járja ki a leghasználhatóbb utat, melyhez, remélem sikerült támogatnom az első lépéseket. Temészetesen várom a kommentekben az ellenérveket is, hiszen ahány ember, annyi testalkat és annyiféle megoldás.
Hozzászólások
(nincs még hozzászólás)