Magazin

Blog

Újévi fogadalom, vagy életed végéig tartó szenvedély kezdete?

Az év eleje általában az újévi fogadalmakkal kezdődik, talán idén sincs ez másképp. Az már önmagában sikernek számít, ha felismerjük, hogy mi az, amit nem szeretnénk a továbbiakban csinálni. Az egészséges életmód választása, egy hosszútávú befektetés, ezért érdemes komolyan venni. Hidd el, hogy az energia benned van, csak meg kell tanulni jól használni.

Az energia benned van

Az energiamegmaradás talán a fizika legfontosabb, és a gyakorlatban biztosan a leghasznosabb törvénye. Az energia nem vész el, csak átalakul. Rajtad múlik, hogy mivé alakítod. A társadalomnak szüksége van az erő és távolság szorzataként meghatározott energiára, hogy a civilizáció által megkívánt árú szállításokat, építkezéseket és az ezekhez szükséges dolgokat véghez tudja vinni. Szerencsére, a sportolás is az átalakulásunk részévé kezd válni. Egyre több fórumon hirdetnek különböző sport rendezvényeket, amiknek a legnagyobb csábereje a közösség. Nem kell azonban azoknak sem búslakodni, akiknek nem fér bele az idejébe az alkalmazkodás, mert az életvitelszerű sportolást otthoni körülmények között is lehet végezni. 

Gondold végig egy napodat, és rögtön láthatod, hogy van-e olyan tevékenység az életedben, amit sportolásra tudnál cserélni. A nincs rá időm kezdetű mondat, egyértelműen azt jelenti, hogy még nem vagy kész a változásra. Szerencsére nem tudom milyen az, de az unatkozás is fárasztó lehet egy idő után. A sportoláshoz, "csak"  az eddig haszontalannak tűnő cselekedeteidre szánt energiából kell átmenteni valamennyit, aztán a többi már jön magától. Nem kell egyből megváltanod a világot, mert a hirtelen jött változást a testednek is le kell reagálnia. A rendszeresség biztosítása a legfontosabb feltétele annak, hogy tudatosítsuk a testünk számára az akaratunkat. 

Ezt pedig a fokozatosság elvét követve tudjuk biztosítani. Lehet ez a mozgás koordinációs gyakorlatsor gumiszalaggal, vagy kis súlyokkal való ismerkedés. Vannak olyanok, akiknél már háztartási "gépnek" számít a szobakerékpár vagy a futópad. Az utóbbi időkben pedig egyre közkedveltebb sport eszköz lett az elliptikus tréner és a kerékpár görgő is. A sportolási szokásainkat a mozgásigény mértéke és a pénzkeresési lehetőségeink határozzák meg. A lényegen azonban mit sem változtat, mert az a fontos hogy a fizikai állóképességünkön javítsunk.

Nem olyan kényelmes mint a fotel, de egészségesebb

Irány a szabadba

A bizonytalan helyzet továbbra is tart, de ezzel most nem érdemes foglalkozni, mert a haladékok adása azt is jelentheti egyben, hogy visszasüppedsz a régi életedbe. Ha eljutottál idáig az olvasással, akkor te remélhetőleg már nem ebbe a kategóriába tartozol. Neked már talán tudok segíteni néhány jó tanáccsal, hogy a címben feltett kérdés második felére is igennel tudj válaszolni. 

Ha a kültéri sportolásban, a friss levegőn szeretnéd örömödet lelni és még nem állsz készen a futásra, akkor itt a remek alkalom, hogy megismerkedj a Nordic Wallkinggal. Tulajdonképpen, a sífutás és a túrázás kombinációja ez a sport, és ahogy a neve is sugallja, skandináv eredetű. (skandináv gyaloglás, síjárás vagy botsport) A sportág lényege, hogy egy pár speciális bot és különleges gyaloglótechnika segítségével hatékonyan, ugyanakkor kímélő módon fejleszthető az állóképesség, az izomerő, és a mozgáskoordináció. 

Finnországból indulva már az 1930-as években elterjedt a sífutók körében a nyári erőnléti edzést biztosító mozgásformaként. Hazánkban a gyaloglás egyik hazai úttörője, a tavaly áprilisban elhunyt, de az emlékeinkben örökké élő Monspart Sarolta volt, aki 1999- ben kiadott Gyaloglás és futás című könyvében, megpróbálta megismertetni és megszerettetni a futás mellett, ezt a mozgásformát is. "A gyaloglás - amely nem tévesztendő össze a könnyűatlétikai gyaloglással - napjaink és a jövő egyik legsikeresebb mozgásformája szerte a világban, amely sportolás szempontjából átmenetet képez a passzív és aktív életmód között". Nyugdíjas klubokban hirdette a mozgás jótékony hatásait, és nagyon sok tévé előtt ülőt sikerült megnyernie a közös sportolásra.

Menj ki a szabadba, és kitárul előtted a világ

A legnépszerűbb fogadalom, a futás

Ha pedig a futást választottad eszközként az életminőséged javításáért, akkor volna néhány tanácsom amivel a futás elkezdése nem csak egy döntés, hanem annál sokkal több lehet. Ne a teljesítés kényszere vezérelje a cselekvésed, hanem az élményszerzés lehetősége! Naponta találkozom olyan vásárlóval, akinek már fáj valamije, amióta futni kezdett. Az esetek nagyon nagy százalékában a mentális erő dominál és figyelmen kívül hagyják az előéletüket. Rögtön 2-3 km lefutásával kezdik azzal az indokkal, hogy kevesebbért nem éri meg átöltözni, és különben is! Itt jegyzem meg, hogy a 12 perces futásra, (közismert nevén: Cooper teszt) 12 hetet kell készülni. Ezzel a mondattal, talán sokaknak mondtam most újdonságot, hiszen "csak" 1,5 - 4 km lefutásáról beszélünk, kortól, nemtől, súlycsoporttól és edzettségi szinttől függően. 

Megtévesztő lehet az is, hogy a világháló tele van jobbnál jobb edzéstervekkel, amivel 12 hét alatt a 1/2 maraton lefutását is lehetővé teszik számodra. Látszólag egyformák vagyunk, de az elmúlt évtizedekben mindannyian másként használtuk a testünket felépítő izomcsoportokat. A futás pedig a tartóizmok erősségén áll vagy bukik. Egy ideig tudunk trükközni a súlypont áthelyezésével hogy tehermentesítsük a fáradt izmokat, de ebből rövid időn belül deformitás, majd sérülés lesz. Jobb esetben csak az izom sérül, de az sem ritka, ha idő előtti kopásokkal végződnek ezek a "hőstettek". 

Ha kíváncsi vagy arra, hogy mi mindenre érdemes még odafigyelni ha futni szeretnél, akkor jó szívvel ajánlom az 1977-ben James F. Fixx által írt könyvet, Futók, kocogók könyve címmel. A magyar nyelvű fordítást, pedig, az olimpiai és világbajnok tőrözőnknek, Sákovicsné Dömölky Lídiának köszönhetjük. "A könyv elsődleges célja az, hogy bevezessen a futás különleges világába, másodsorban pedig hogy megváltoztassa az olvasó életét. Aki még nem fut rendszeresen, annak megmutatja, hogyan válhat egészségesebbé és boldogabbá, mint azt valaha is elképzelte. Bármennyire is gyenge a fizikai állapota, túl kövér, idős, vagy ügyetlen, a megfelelő előkészületekkel és néhány alapvető óvatossági szabály betartásával, mindenki futhat aki járni tud." Egy egészen friss kiadású könyv (2021) elolvasása is megtaníthat arra, hogyan tudod szenvedéllyé formálni, az újévi fogadalmadat. Őry István könyve, a Legyél önmagad futóedzője sokat segíthet ebben. "A könyv, egy újfajta megközelítést kínál szabadidő-sportolók számára, az egészséges és eredményes futáshoz. A futás nem csak az eredményekről szól, hanem a sport szeretetéről, a hosszú időn át fenntartható, egészséges aktív életről." Remélem, hogy egyre többen éreztek rá erre az üzenetre!

A futás már meghódította az egész világot

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)