Magazin

Blog

Versenysport vs. szabadidősport

Létezhet-e versenysport hobbi sport nélkül? Nem igazán. Ahhoz, hogy egy sportág népszerűvé és társadalmilag elfogadottá váljon, szükség van a tömegbázisra, a hétköznapi emberek személyes tapasztalataira, az adott sportág okozta öröm és szórakozás átélésére.

A labdarúgás azért a világ legnépszerűbb sportága, mert egyetlen labda elegendő, és a játék szinte bárhol (réten, mezőn, strandon, csendes utcában, a garázs előtt, sőt a nappaliban is), bármilyen körülmények között és létszámban játszható. Ennek megfelelően szinte mindenki ki is próbálta így vagy úgy, szinte mindenkinek van róla valami fogalma, élménye. Így pedig, óriási az a tömeg, amelyből kikerülnek a fociért lelkesedők, rajongók, játékosok. 

A sport népszerűsítése

A sportágaknak és a sportért felelős szakembereknek érdemes tehát a tömegek számára a lehető legkönnyebben elérhetővé, mindenki számára láthatóvá, kipróbálhatóvá tenni a saját játékukat. Az így gyűjtött tapasztalatoknak és személyes kapcsolódásnak köszönhetően sokkal könnyebb lenne elnyerni a társadalom belátását és támogatását, például a sportra áldozandó közpénzek esetében. Ráadásul, a növekvő tömegbázis a versenyeredményekre is serkentőleg hat. 

Nagy-Britanniában a 2012-es londoni olimpia előtti évtizedben egy nagyon átfogó stratégia keretein belül kezdték el népszerűsíteni a kerékpársportot annak minden szakágával együtt. Ennek köszönhetően nem csak a hazai rendezésű olimpiájukon lettek elképesztően eredményesek, hanem azóta is az egyik legsikeresebb országnak számítanak az országúti kerékpározástól kezdve, a pályakerékpáron át, a downhillig szinte minden műfajban. 2011 óta 11 háromhetes (Grand Tour) versenyt nyertek britek úgy, hogy ezt megelőzően a kerékpározás történetében egyet sem! Soha nem látott népszerűségnek örvend a bringázás a szigetországban, és ennek az élsportban is jól látható az eredménye. 

A bringázás hihetetlenül népszerű Nagy-Britanniában 

A hobbi vagy szabadidősport, a társadalmi elfogadottság és népszerűség, az óriási tömegbázis nélkülözhetetlen a versenysport számára. Ez az első érvem amellett, hogy ennek a kettőnek nem vetélkedni, hanem összefogni és egymást segíteni kellene.

A másik oldalról, a szabadidősportnak is szüksége van a versenysportra. 

Az adott sportág ünnepeiként versenyeket rendezni, ott az országok vagy klubok legjobb versenyzőinek teljesítményét összemérni, esetleg az átlag embereknek lehetőséget adni hobbi sportolásuk eredményeinek tesztelésére, határaik feszegetésére - mind-mind üdvözlendő dolog. Arra is vannak nagyon jó példák, amikor a verseny és a hobbi sport kiválóan megfér egymás mellett. Egy városi maraton esetében, egyetlen rendezvényen belül a világcsúcstól a küzdelmes kocogásig mindenféle teljesítménynek helye van. Egy ilyen eseményen, különösen a gyerekek, de a hobbi felnőtt sportolók számára is motiváló lehet a sportáguk legjobbjait látni. Ha az élsportolókra nem utolérhetetlen összehasonlítási alapként, hanem minta vagy példaképként tekintünk, akkor az mindenképpen jó hatással lehet a saját sportolási szokásainkra. Tegyük fel, ha a példaképünk minden időjárási körülmény között kimegy edzeni, akkor lehet hogy mi is átértékeljük, és nekünk sem árt meg, ha egyszer-kétszer zordabb időben sportolunk.

Emellett a versenysport vonzza magával a sporttudomány és technológia fejlődését. A rendelkezésre álló szakemberek, az infrastrukturális és anyagi háttér megteremti az innováció lehetőségét. Ez az innováció nem ragad meg az élsportban, hanem szép lassan leér a hobbi sportolás szintjére is: kényelmesebb és biztonságosabb felszerelések, hatékonyabb edzésmódszerek, jobb regenerációs eszközök vagy minőségibb élelmiszerek formájában. A szabadidősport sok mindent kamatoztat a versenysportból. Ezért sem érdemes éles határt húzni a kettő közé. Jó volna, ha az (anyagi és társadalmi) erőforrásokat nem elvonnák egymástól, hanem összeadódnának és a sportolás úgy általában, hobbitól a versenyig, mindenki számára kiemelt jelentőséggel bírna a hétköznapokban.

A szabadidősport sok mindent kamatoztat a versenysportból

Versenyzés gyerekfejjel

Gyerekként nehezebb feldolgozni, belátni, hogy nem dől össze a világ, ha elveszítünk egy meccset vagy utolsók leszünk egy versenyen. Különösen a rögzült szemlélettel, amely sajnos nagyon jellemző a magyar társadalomra. Ez a rögzült szemlélet, nagyon rövidre fogva azt jelenti, hogy egy-egy adott helyzetből általános következtetéseket vonunk le a személyiségünkkel kapcsolatban. Sportos példával: elveszítettem egy futóversenyt, tehát rossz futó vagyok - sőt alapvetően gyenge és béna. Egészségesebb hozzáállással ez így nézne ki: elveszítettem egy futóverseny, ezen a napon, ilyen időjárási körülmények között, ennyi alvással, ennyi edzéssel stb, stb, ráadásul az ellenfelem egy sokkal felkészültebb futó volt. Tehát nem azért vesztettem mert egy rossz futó vagyok, hanem mert ez a realitás ilyen körülmények között. Ha többet edzenék, valószínűleg szorosabb lenne az eredmény.

Eleve a verseny egy nagyon árnyalható fogalom. A versenyzés lehet  sokféle: vérremenő vagy baráti, komoly vagy vicces, csapatos vagy egyéni, önmagunkkal való, stb. Gyakran tapasztalom a gyerekeknél, hogy a versenyzés szóval van a gondjuk, mert valami olyasmit kapcsolnak hozzá, ami arról dönt, hogy ők elég jók-e. Általánosságban, a személyüket illetően. Ha úgy nevezem, hogy vetélkedő vagy próba, akkor máris enyhül a feszültség és szívesen versengenek egymással - hiszen így ez már nem egy súlyos dolgokról döntő VERSENY. A verseny fogalmát és miértjét célszerű tisztázni, és a versenyhez való hozzáállásunkat ez alapján alakítani.

A verseny fogalmát érdemes tisztázni - gyerekfejjel egészen máshogy viszonyulunk ehhez

Abba a hibába semmiképp sem szabad esni, hogy kínosan ügyelünk arra, nehogy versenyhelyzetbe kerüljön a gyerek. Felnőtt életünk tele van versenyhelyzetekkel, a megküzdést ezekkel gyerekkorban érdemes elkezdeni tanulni. Megfelelő magyarázat, átbeszélés, tapasztalatok megosztása mellett igenis fontos helye van a versengésnek a gyerekek életében. A megfelelő hozzáállás kialakításával, a verseny, a megmérettetés lelki oldalával sokat kell foglalkozni oktatóként és szülőként is. A sport erre kiválóan alkalmas közeg. Egy olyan terület, ahol a megküzdési képesség, a reziliencia, illetve a fejlődési szemlélet, játékos körülmények között tanulható és fejleszthető.

A megoldandó probléma

Az egyesületi sportolás a legtöbb esetben a versenyzés körül forog. Hiszen ha nem veszel részt versenyeken, akkor minek is lennél tagja egy sportegyesületnek, hobbiból enélkül is sportolhatsz (természetesen vannak olyan egyesületek pl. természetjárók, ahol nem lényeges vagy cél a versenyzés). Sajnos a gyakorlatban ez nem teljesen így van. Nagyon nehéz mondjuk szervezett körülmények között csak örömből, kikapcsolódás és nem edzés jelleggel kosárlabdázni - gyermekként és felnőttként egyaránt. Számos, főleg csapatsportág esetén a hobbi sportolás feltételei egyszerűen nincsenek meg. Felnőttként ha nehezen is, de talán még van esély arra, hogy sikerüljön egy termet kibérelni, ide a barátokat összehozni és játszani. Azonban a gyerekek esetében az, hogy valaki csak úgy röplabdázna egy jót délután, szinte elképzelhetetlen. 

Az egyesületek szintjén is jó volna, ha sokkal több teret kapna a hobbi sportolás. Nagyjából megtanulni egy sportágat és azt pusztán az öröméért űzni - akár életünk végéig. Sajnos a jelenlegi sportkultúrában, a túl korai versenyeztetési rendszerben, egyszerűen nem tud megragadni az, aki nem veszi elég komolyan. Lemarad az edzésen, kevesebb figyelmet kap az edzőktől, és a társak is kiközösítik. Lehetőséget kellene teremteni arra, hogy minél többen és minél tovább űzhessék az adott sportágat. A versenysport pedig csak a hab legyen a tortán. Akinek úgy alakul az élete, beleszeret annyira a sportágába, megvan a lehetősége és tehetsége, hogy élsportolóvá váljon, az nyugodtan haladjon ezen az úton. Viszont aki nem tör hasonló babérokra, az is maradhasson a sportága mellett, heti 1-2 órában, kikapcsolódásként, az egészségének megőrzése és a szociális életének kialakítása, ápolása érdekében. 

Lehetőséget kéne teremteni arra, hogy minél többen, minél tovább űzhessék szeretett sportjukat

A sportegyesületeknek (és a társadalomnak is) 12-14 év alatt, óriási tömegbázisra lenne szüksége, nem pedig arra, hogy gyerekeket küldjenek el 10 évesen, mert nem teljesít elég jól az adott sportágban. Ha most íratnám a gyerekemet egy sportegyesületbe, az az adat győzne meg arról, hogy jó helyre kerül, hogy hányan sportolnak náluk még 18 éves korukban is, nem pedig az, hogy hány U12-es magyar bajnoki címmel rendelkeznek… 

A hobbi sport nem konkurenciája a versenysportnak, hanem nagyon komoly szövetségese, sőt, az alapja. Sajnos ez intézményi, egyesületi, sőt politikai szinten is, nagyon ritkán érezhető. Jó volna a sportra egy nagyszerű kikapcsolódási formaként, és az egészség megőrzésének egyik kulcsaként, a versenyzésre pedig ennek egyfajta ünnepeként tekinteni. Tudom, idealista az elképzelés, és sok olyan szempontot nem érintettem, ami ennek kerékkötője lehet. Mégis azt gondolom, hogy némi szemléletváltással, aprónak tűnő, egyesületi szintű döntéssel, oktatói hozzáállással, vagy szülői lépéssel lehet tenni ezért az ügyért.

Biró Botond, a Vektor SE alapítójának tanácsait olvashatjátok. A Vektor Sportegyesület egyik célja a 10 év alatti gyermekek sportolási szokásainak, testnevelésének megreformálása. A mozgás legyen elsősorban öröm és kikapcsolódás, a hangsúly pedig kerüljön át a versenysportról a szabadidősportra, hiszen ebben mindenki érintett, míg az előbbiben csupán egy szűk réteg!

Címkék:

Hozzászólások

(nincs még hozzászólás)