Bereiné Domján Adrienn

Anita vagyok három gyermek édesanyja. Harmadik gyermekem megszületése után éreztem késztetést, hogy tennem kéne valamit.
Tennem magamét, gyermekeimért az egészségemért. A neten kutakodva pár nappal szülés után akadtam a megfelelő mozgásformára a Kangatraining-re.
Mára nemcsak én járhatok ilyen órára, hanem hozzám járnak anyukák babájukkal. Igen, hisz a babák is velünk vannak úgy válunk fitté hétről-hétre. A mottó is így szól; Fitt anyuka, boldog baba, büszke apuka!
Egy anyának nincs lehetetlen

inspirált

Gyula Horváth

Horváth Gyula vagyok, 1974.09.27-én születtem Dorogon. 8 hónapos koromban elkaptam a gyermekbénulást, ami a jobb lábamat érinti, ezért ezen, járógépet viselek.

Gyerekkoromban, szerettem volna kapni egy biciklit, mivel a húgomnak is volt, de anyám erre azt mondta „Úgysem tudsz megtanulni, minek neked bicikli.” Így fogtam a húgom bringáját és egyedül megtanultam, kb. 8 éves koromban, ennek már 36 éve.

Azóta rendszeresen bringázom kisebb nagyobb kihagyásokkal. Kb. 20 éves koromban elkezdtem karatézni (wado-ryu), csak kipróbálás miatt mentem le egy edzésre és 4 évet maradtam plusz kiprobáltam több más ágat is.(Krav-Maga, Aikido...)

12 éve leszoktam a dohányzásról, azóta intenzíven kerekezem és kenuzok versenyszerűen.

Jelen pillanatban is túrázom épp az országot kerülöm meg az elején gyalogosan most már kerékpárral.

inspirált

Dobri Panni

Régen: táborok, most: családi, baráti nyaralások egyik fénypontja számomra a ping-pongozás. Sosem tanultam a technikát, csak próbáltam megnyerni a forgót és a meccseket :) (legjobb eredmény: Erdei iskola 2. hely ;).
Így nagyon örülök, hogy hétfőnként gyakorolhatok 1-2 technikát és különböző szintű/technikájú ellenfelek ellen ki is próbálhatom őket ;) Nem utolsósorban nagyon motiváló, hogy a közösséghez tartozom, így kevésbé érzek késztetést arra, hogy más teendők miatt kihagyjam. A hangulat szuper, és a kihívásom se tűnik már olyan messzi célnak. Ha meglesz, ígérem, frissítem a bejegyzést! Gyertek minél többen!

inspirált

Bencsik Rajmund

Sziasztok!
Több mint 20 éve kezdtem el a harcművészeteket gyakorolni. Jelenleg fekete öves vagyok a Shito-ryu karate stílusban. Rengeteg verseny, edzőtábor és övvizsga után elterveztem hogy motiválni fogom az idősebb és fiatalabb generációt ebben a mozgásszegény életmódunkban. Éppen ezért látványos karate bemutatókat szoktam tartani felkérésekre.
Remélem tudok a jövőben is motiválni kortól és nemtől függetlenül embereket mozgásra.
Ha te is úgy gondolod csatlakozz hozzám és sportoljunk együtt.

inspirált

Kremlicza Levente

A saját utunkon járni...

Az én történetem hosszú évekkel ezelőtt kezdődött. Gyerekként szertornász voltam, jó eredményekkel, ígéretes jövővel. Én akartam lenni a legjobb. Ezért rengeteget edzettem, gyakoroltam. Megszállott lettem, és túlzásba vittem. Ennek egy súlyos térdsérülés lett az eredménye. Két műtét, hónapos kórházi kezelés, két év teljes eltiltás a sporttól, és ami a legrosszabb volt, abba kellett hagynom a tornát. Az volt az életem, el sem tudtam kezdeni mi lesz nélküle. Évek teltek el mire újra sportolni kezdtem, eleinte gyógytorna, majd saját súlyos edzések. Aztán elkezdett a CrossFit világa érdekelni, elkezdtem cross trainingre járni, és úgy döntöttem ezzel fogok foglalkozni. Rájöttem, hogy keserédes tapasztalataimmal segíthetek másoknak, hogy ők ne essenek az én hibámba, és élvezzék a mozgást. Ezután is voltak kisebb sérüléseim, szünetek, de mindig hamar visszataláltam az útra. Képeztem magam, más edzésformákat tanultam. Egy dolog volt amire nem tudtam rávenni magam. A futás. Sosem szerettem futni, és a térdem sem szerette a sérülés után. Aztán egyszer egy kisebb közösségi futáson jött a fordulat. Egy sokkal kisebb nő röhögve lefutott még 1km-en is. Erőnléti edzőként ez elég nevetséges volt rám nézve. Elkezdtem futni, de csak tessék-lássék módra. Aztán megkértek, hogy fussam le a Vivicitta 10km-es távját. Elkezdtem felkészülni, eleinte pokolian nehéz volt. Erőedzések mellett futni, folyton fájt a térdem. Majd összeszedtem magam, és a régi, "akkor is megcsinálom" hozzáállásomat visszahozva elkezdtem térdtornát végezni, és egyre többet futni. Lefutottam a 10km-t, és aztán megszerettem a futást. Életemben először nem azért futok, mert muszáj. Beleszerettem a terepfutásba, és rájöttem valamire. A tornában és edzőként szerzett tapasztalatom hasznos tud lenni futók számára is. Megszületett az ötlet, hogy közösségi edzéseket fogok tartani a szabadban, méghozzá ingyen. Azóta már a sokadik edzésen vagyunk túl, és rengeteg élményt adtunk egymásnak a résztvevőkkel. Mondhatjuk, hogy újra megtaláltam az utam. Hosszú volt, nehéz, de megtaláltam. És megtanultam, hogy bármi is történik mindig van miért küzdeni.
Kívánom, hogy mindenki rátaláljon az útjára és mozgás adta szabadságra.
Sok sikert és jó egészséget kívánok!
Sporttársi üdvözlettel: Kremlicza Levente, erőnléti edző, futóbolond, hivatásos őrült.

inspirált

Dulna Gyöngyvér

Víz, napfény, csobogás, meleg, pancsolás a tó közepén, viharos szél, dőlünk, üljük ki a hajót, húzd be – kurtítsd - nem bírom – de muszáj!; reffelés, pillangózás, horgonyzás, kapitány, fordulás vagy perdülés... A legszebb szavak, legszebb emlékek, élmények!
25 éve találkoztam először a vitorlázással, bohóckodtunk a kis Optimisttel és a Kalózzal a Tisza-tavon. A hajó azóta változott, a szerelem maradt!
Miért szeretek vitorlázni? Mert nincs két egyforma út: teljes szélcsendben evickélni a Balatonon, fürdeni a tó közepén, távolról lesni a vízfelületen a fodrozódó szellőt (ami valahogy mindig elfogy, mire odaérünk) nagy boldogság . Az erős szél, erős hullámzás alatt hamar eszünkbe jut, hogy mindig a „víz az úr”: egyensúlyban tartani, kiülni a hajót, kurtítani a vitorlát, tartani az irányt mind-mind embert próbáló feladat. Megtanít arra, hogy a hajón EGY vezető van, aki közben a csapat része is; megtanít arra, hogy észszerű döntést kell hozni, de a döntést időben meg KELL hozni, megtanít arra, hogy igenis van összetartás és igenis képesek idegen emberek barátként segíteni a másikat.
Számomra a vitorlázás nem csak időtöltés, nem csak sport, hanem emberi felelősségvállalás, összetartás, döntések és következmények, a csapatmunka példája is.

inspirált

Vinnay Patrícia

Jópár közhely kering a neten rólunk, lovasokról, hiszen a mi szenvedélyünk kicsit más, kicsit összetettebb, kicsit egész embert, vagy egy egész család összefogását kívánó dolog egy átlagos sportághoz képest. Mi vagyunk azok, akik egy kicsit mindenhonnan kilógunk. Na jó, nem kicsit… És ez bizony, csak a jéghegy csúcsa… Minket ugyanis nem zavar, ha lószagúan megyünk emberek közé, nem rémülünk meg, ha meg kell fogni egy vasvillát, odébb kell pakolni néhány egyötvenes körbálát vagy pár mázsa szemestakarmányt, és bármikor meg tudnánk írni a Bálamadzag ötven árnyalatát. Hozzá kell tenni, hogy ha valakinek lova van, rögtön mindenki azt hiszi majd, hogy rászakadt valamelyik bank, amire persze bőven látni példát, hisz nem zörög a haraszt, de a lovasok bizonyos része teljesen átlagos anyagi körülmények között él, sőt – épp csak más számára a prioritási sorrend.

Szokták emlegetni, hogy a lovaglás tönkreteszi:

-A hétvégéimet
-A bőröm barnulását
-A frizurámat
-A körmeimet
-A bankszámlámat
-A rugalmas életvitelemet
-Az alvási szokásaimat
-A magánéletemet
És én minden percét élvezem…

Nos, ha nem is mindenkinél igaz minden egyes pontja az előbbi kis összefoglalónak, mely évek óta kering a virtuális térben, az biztos, hogy ha valaki komolyan gondolja, egy idő után bizonyos dolgok megváltoznak majd az életében. Több lesz a lovas barátja, mint a “nemlovas”, mivel idejének, gondolatainak, szeretetének és pénzének jelentős részét tetszőleges számú szeretett szőrös hatszázkilós lény köré fogja csoportosítani, mely viselkedést általában azok tudnak megfelelően tolerálni, akik hasonló érzelmekkel viseltetnek tetszőleges számú másik, “ugyanolyan” négylábú, szőrös hatszázkilós lény iránt. És az is tény, hogy egy ló leginkább akkor csinál milliomost a gazdájából – ha az előtte milliárdos volt… Úgy is mondhatjuk, hogy a lótartás egyenesen deficit. De – akkor – mégis – miért?!

Az a baj, hogy ehhez még mindig fel kell ülni. Ezt elmondani olyan, mint világtalannak született embernek a színekről és a formákról mesélni. Ha mégis meg kell próbálni, ilyen gondolatok jutnak eszembe, mint: felelősségre nevel, kitartásra sarkall, önkritikára ébreszt, alázatra tanít, türelemre kényszerít, a határaid feszegetésére ösztönöz, leköti a felesleges gondolataidat, teljesen kikapcsol, feltölt energiával és adrenalinnal, miközben egy önmagát verbálisan kifejezni képtelen, nemes állattal próbálsz a lehető legnagyobb összhangban együtt dolgozni. Akit imádsz, aki minden tudatos, vagy tudattalan mozdulatodra reagál, aki megérzi, milyen a hangulatod éppen, aki mindig őszinte hozzád, és aki a legigazibb tükör a világon. Hátán ülve egy egészen más világba kerülsz, bármilyen tudatmódosító szer használata nélkül. Megjegyzem, amennyiben életed részévé válik a lovazás, garantáltan pénzed sem lesz azokra… Azt pedig, hogy valaha is otthon unatkoztál, céltalanul lógtál az utcán, vagy az élet értelmén gondolkodtál – örökre elfelejtheted.

Fotó: ISPORTPHOTO

inspirált