Juhász Máté

2009 óta futok versenyszerűen. Az első versenyem egy 14km-es távú volt Tatán és azóta a futás az életem része.

2013-ban kóstoltam bele a terepfutás szépségébe és minden nyűgébe is. A teljesítménytúrázás régebben is életem része volt és az alakult át oly módon, hogy egyre többet futottam bele az adott távokba, míg nem lett olyan alkalom, amikor terepen indultam el edzeni.

Vértesszőlősön lakom, gyakorlatilag a Gerecse hegy lábánál. A házból kilépve 1km-re máris az erdő sűrűjében találom magam. Ott nőttem fel, azokon az ösvényeken. Sokat jártam az erdőt édesapámmal kiskoromban. A természet szeretete megmaradt azóta is. Kevesebb jobb dolog kell annál az életben, mint hogy természetben űzhetjük a sportot, amit imádunk.

A hosszabb távokon érzem jobban magam. Egy 50km-es vagy afeletti kihíváson lehet megtudni milyen fából faragták az embert. Maga a táv olyan, mint az élet. Holtpontok újra és újra, aztán találsz valamit, ami mindig erőt ad. Mérges vagy, amiért ott vagy, aztán átélsz valami olyat, ami miatt azt mondod, nem is lennél máshol.

Belefutni egy felhőbe; átáztatni a cipőd egy észre nem vett pocsolya miatt; eléhezni az erdő közepén, mert nem hoztál semmit magaddal; összetalálkozni egy előtted átvonuló szarvascsordával; látni a napfelkeltét a hegyek felett; a sötét csendben egyedül futni egy fejlámpával. Ezek mind élmények és nem teszek különbséget jó és rossz között, mert ez mind… a terepfutás!

A szerző cikkei